161 felszólalás
I/6087 Miért szorulnak ki a szegényebb betegek a gyógyszolgáltatások köréből?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A polgári kormány idején a turizmus és az egészségügyi szolgáltatások körének fejlesztése érdekében hatalmasat lépett előre az ország. Európai és világviszonylatban is korszerű gyógyfürdők épültek, am…
I/6087 Miért szorulnak ki a szegényebb betegek a gyógyszolgáltatások köréből?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy néhány ponton vitatkoznom kell önnel. Hiányosak az információi, hiszen tudja, hogy a gyógyfürdő-szolgáltatásokat igénybe vevőknek 35 százalékos költségnövekedést kellett kompenzálniuk a befizetéssel. Azt is tudja a…
Napirend utáni felszólalások
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy szomorú SAPARD-történetre szeretném fölhívni a figyelmet, amely talán nem is a maga valóságában szomorú - bár jó néhány száz pályázónak komoly problémát okozott -, hanem a gyakorlatot tekintve nem túl szerencsés,…
V/5599 Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista "üreszseb" program?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szeretnék csatlakozni belügyminiszter asszony felhívásához: higgadtan és tényszerűen értékeljük a helyzetet! Valóban, a 2003. évi költségvetés elfogadásánál azt mondtuk, hogy az önkormányzatok fekete éve, soha ilyen ross…
V/5599 Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista "üreszseb" program?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Örülök, hogy Gy. Németh Erzsébet optimista és elégedett, én annak örülnék, ha a vidéki népesség is egy picit elégedettebb lenne, és, mondjuk, a 4-es metróra fordított költségek századnyi töredéke jutna a vidéki népesség…
V/5599 Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista "üreszseb" program?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem szívesen vitatkozom Csabai Lászlóné képviselő asszonnyal, polgármester asszonnyal - nagy tisztelője vagyok a személyének és a munkájának. Mégis azt kell hogy feltegyem neki kérdésként: tisztelt képviselő asszony, ked…
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Wekler Ferenc képviselőtársam, polgármester kollégám felvetésére szeretnék reagálni egy-két pontosítással. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Polgármester Úr! Megkezdődött az IDEA-program társadalmi vitája, és el kell menni…
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Laboda Képviselő Úr! Nem tudom, van-e, illetve volt-e valaha önnek köze önkormányzathoz, mert ha lett volna, akkor ilyen butaságokat ilyen személyeskedő stílusban nem sorolt volna fel, mint az előbb. Azt mondja, hogy felesleges most beszél…
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tóth József képviselő úr azt indítványozta, foglalkozzunk a jövővel, és ezzel maximálisan egyetértek. Nagyon röviden a jövővel kapcsolatosan csak egy rövid intelem: Tóth Zoltán államtitkár úr a Belügyminisztériumban azzal kezdte az ID…
I/3932 Az utolsó bőrt is?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Valami nagyon megváltozott 2002 májusa óta a kormányzat értékrendjében. A polgári kormány idején a nagyobb vállalatoknak nem okozott problémát a kistelepüléseknek fizetendő iparűzési adó, nem jel…
I/3932 Az utolsó bőrt is?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Én az ősznél hamarabb szeretném benyújtani ismét a törvénymódosító javaslatot a helyi iparűzési adóról szóló szakaszok módosítására. Kérem, mielőtt állást foglal erről, kérdezze meg a kormányzó frakciók soraiban ülő polgármestereket,…
H/3552 Az egyes területi folyamatok megvalósítását szolgáló kormányzati intézkedésekről
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretnék kapcsolódni a Wekler képviselő úr által elmondottakhoz, hiszen a beterjesztett határozati javaslat valamennyi pontja olyan határidőket és kötelezettségeket tartalmaz, amelyek valóban nem tűrnek további halasztást. Engedjék m…
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, Magyarország európai uniós csatlakozásának kettős célt kell szolgálnia. Egyrészt úgy kell integrálódnunk az európai gazdasági rendszerbe, hogy annak minden lehetőségét, kínálatát maximál…
T/3556 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény módosításáról
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tíz év önkormányzati múlt után egy polgármester már túljut azon, hogy a költségvetést pártpolitikai csatározások színterévé tegye, vagy pártpolitikai aspektusból vizsgálja. Tíz év megélt önkormányzati költségvetési konfliktus…
I/2671 Fennmarad-e vagy összeomlik a pénzügyi problémák miatt az orvosi ügyeleti rendszer?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! A polgári kormány idején határozott és világos intézkedések történtek a központi orvosi ügyeleti ellátás szervezése és finanszírozása érdekében. Az önkormányzatok együttesen fejlesztették ki az orv…
I/2671 Fennmarad-e vagy összeomlik a pénzügyi problémák miatt az orvosi ügyeleti rendszer?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Sajnos, aggódnom kell, úgy tűnik, hogy elbeszélünk egymás mellett, pedig a kérdés nagyon egyszerű, a következőképpen tehető fel: volt-e a kormánynak első száznapos programja? Igen. Megemeltük-e a közalkalmazottak bérét átlagosan…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd csatlakozzam néhányuk véleményéhez, elsőként Lezsák képviselő úr megfogalmazott véleményéhez. Úgy tűnik, közösen támogatjuk Balsay képviselő úrnak az ajánlás 70. pontjában megfogalmazott módosító javaslatát a térdigi…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Farkas képviselő úr hozzászólásához hadd tegyek hozzá annyit, hogy nem logikai alapon és nem más törvényekhez fűződő viszonyában értelmezünk egy törvénytervezetet, hanem önmaga determinációjában, fogalmi meghatározásában és szabályozási kérdéseiben. Nemcsak…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Akkor valószínűleg a részletes vita kapcsán Farkas képviselő úrral majd közös álláspontot fogunk tudni képviselni. Pusztán csak annyit szeretnék elmondani államtitkár úr szíves figyelmébe ajánlva, hogy az országos területrendezési terv törvényjavaslatáról sz…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlásban szereplő három módosító indítványhoz szeretnék rövid magyarázatot fűzni, a 94., a 151. és a 128. számú indítványokhoz. Az egyik az 55-ös főközlekedési útvonalat érinti. Kapcsolódnék Ivanics képviselő úrnak ahhoz a módosí…
I/2225 Miért akarja a szocialista kormány tönkretenni a lakásszövetkezeteket azzal, hogy újabb terheket ró rájuk?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Lassan már kezdik megszokni az emberek, hogy mást értsenek a szavakon akkor, amikor a szocialisták beszélnek: ha az árkok betemetését említik, akkor tömeges elbocsátásokra gondolnak; amikor a munkahelyteremt…
K/1518 Létezik-e még az AMC címmel?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A magyar-közösségi Agrármarketing Centrumot 1996-ban német mintára hozták létre. Szerepe a magyar agrárium és az élelmiszer-gazdaság termékeinek közösségi marketingtámogatása, mely az EU-csatlakozás folyamatában a piacra…
K/1517 Európai unicum-e a tanya és ennek megfelelően kaphat-e hangsúlyt a Nemzeti Fejlesztési Tervben a sok százezer tanyai ember érdeke?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Földrajzi és társadalmi szempontból vizsgálva a tanyát mint életteret, mint sajátos helyet a társadalomban, több kérdés merülhet fel: mi a tanya? Örökség? Mit jelent ma az ott élő embereknek ez a fajta lakóhely? Tanyai életmó…
K/1519 Kiterjeszthetőek-e a tárca speciális foglalkoztatáspolitikai programjai az ország valamennyi hátrányos helyzetű településére és térségére?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium az év második felében meghirdetett pályázataiban a foglalkoztatási szempontból legkedvezőtlenebb helyzetű térségekhez tartozó településeken megvalósuló munkahelyteremtő be…
K/1520 Kiszolgáltatva államnak és banknak, pórul jártak az agrárhitellel?
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A fenti címmel 2002. október 15-én a Csongrád megyei Dél-Magyarországban újságcikk jelent meg azokról a családi gazdálkodókról, akik benyújtották hitelkérelmüket a Magyar Fejlesztési Bank leányvállalatához, a Konzumbankhoz. A hite…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem akarom sztárolni Szabó képviselő urat, de azt el kell mondjam, hogy a matematikai fordulatokhoz szokott agy biztosan nem szenved amnéziában. Megbeszéltük már az általános vita kapcsán, hogy ha minden bevételt, ami képződik egy rendszerben, egye…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt javaslom, hogy tegyünk egy nagyon rövid összehasonlítást a minimálbér kapcsán, illetve a bérpolitika kapcsán a kétféle gazdaságpolitikai irányzat és szemlélet között. Annak idején, amikor a minimálbér emeléséről volt szó, mi úgy g…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék visszareagálni Kovács Tibor képviselő úr hozzászólására. Először hadd idézzem Lamperth Mónikát: "A kormány a programjában kötelezte magát, hogy erősíti az önkormányzati autonómiát, az önkormányzatok gazdasági önállóságának szélesítésével…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem továbbragozva, de még egy másik szempont szerint értékelve az önkormányzati költségvetést: a rendszerváltozás utáni elmúlt tizenkét esztendőben, többször elhangzott már, hogy az önkormányzatok demokratikus alapintézményei…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Fodor Gábor úr véleményéhez szeretnék hozzászólni. Úgy gondolom, hogy azért ennyire liberálisan nem szabad kezelni a népszámlálási adatokból képzett statisztikákat, hiszen erről van szó. Ennek két nagyon fontos kritériuma, és két nagyon fo…