423 felszólalás
T/10680 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen. Attól óvnám mindannyiunkat, hogy nagyon-nagyon részletesen próbáljunk meg mindent szabályozni, mert egyszerűen nem lehet. Csak pontosítani szeretném azt, amit a képviselőtársam elmondott. Nyilván a láthatóságnál senki nem arra gondolt, hogy a gyalogosok vagy a lovas…
T/10746 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 2. pontjában szereplő módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni és ezzel kapcsolatban érvelni, amelyet képviselőtársainkkal együtt nyújtottunk be. Annyit azonban előzetesen hadd mondjak, egy…
T/10746 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 4., 7. és 10. pontjához szeretnék hozzászólni. Szeretném azt hangsúlyozni, hogy a Magyar Szocialista Párt az általános vita során is kellő hangsúllyal szólt arról, hogy ez egy olyan törvénytervezet, amelynek jó néhány pontját lehet és kell is tá…
T/10746 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Kővári János képviselőtársam hozzászólásához szeretnék kapcsolódni, amelynek számos pontjával maximálisan egyetértek. Tényleg ez egy nagyon korrekt és olyanfajta megközelítés, amely segíti az ügyek előmenetelét. Abban azonban hadd pontosítsak, hogy a…
T/10680 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról
PÁL BÉLA, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Engedjen meg nekem előzetesen annyit - nem fogok eltérni a kisebbségi véleménytől -, hogy ha a bizottsági ülésen is ilyen felvezetést hallottunk volna, akkor azt gondolom, hogy mások lennének a le…
T/10680 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én igazán sajnálom Horváth László részéről ezt az erősen politikai természetű felvezetést, mert azt gondolom, hogy ebben nincs helye. A lovas turizmus és az a téma, amiről beszélünk, az erdőtörvény módosítása, az, képviselő úr, n…
T/10746 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
PÁL BÉLA, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság ülésén megfogalmazódott kisebbségi véleményként először is azt szeretném előterjeszteni, hogy alapvető c…
T/10746 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem néhány személyes megjegyzéssel, hiszen államtitkár úr is ezzel kezdte mondanivalóját. Magam is egyetértek azzal, és nagyon fontosnak tartom, hogy a magyar parlamentben helyet foglal Tapolczai…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 2. pontjában beadott módosító indítványunkhoz szeretnék hozzászólni, valamint érinteném azt a kapcsolódó módosító indítványt, amelynek a megtárgyalására nyilván nem lesz lehetősége a tisztelt Háznak, hiszen azt holnap tárgyalják a bizottságok, d…
K/10701 Miért vették el az asztmás gyerekektől a magasabb összegű családi pótlékot?
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A 24/2013. (III. 29.) rendelet szerint ma már nem minden asztmás gyerek jogosult magasabb összegű családi pótlékra, hiszen módosították a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségek és fogyatékosságok listáját, így április 1-je utá…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindig megvan az előnye annak, hogyha az ember egy vita során a vita befejezéséhez közeledve kap szót, hiszen akkor módja van végighallgatni az előtte szóló kormánypárti és ellenzéki érveléseket, és megkönnyíti abban, hogy a maga…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Természetesen minden képviselőnek szíve joga, hogy a saját stílusának megfelelően adja elő a véleményét, mert az ismert mondás szerint a stílus maga az ember. Csak megjegyezném ezzel kapcsolatban, hogy mi ilyet nem szoktunk használni, sem a Ház falai közöt…
K/10627 Szép ígéretek - elmaradt fejlesztések!
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nekünk, veszprémieknek, Veszprém megyeieknek a biztonságos közlekedés, a munkahelyteremtés, a gazdaság és a turizmus fejlesztése, egyszóval a megye versenyképessége szempontjából - a rendszerváltás óta kormányzati ciklusoktól függetlenül…
T/10329 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ajánlás 1., 3., 4., 7. és 15. pontjában benyújtott módosító indítványokhoz szeretnék hozzászólni. Már az általános vita során is jeleztük, hogy a módosítással, amely a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfoga…
T/10329 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
PÁL BÉLA, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tartózkodtunk az általános vitára való alkalmasságnál. Tartózkodásunkkal akartuk kifejezni azt a tényt, hogy bár az előttünk lévő módosító javas…
T/10329 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb a kisebbségi vélemény elmondásakor is utaltam arra, hogy van néhány pont, amelyet hiányolunk a törvényjavaslatból. Ezért tehát abban a tekintetben nem helyes az általános indoklás, hogy azt írja, hogy a települési önkorm…
T/10329 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedje meg, hogy államtitkár úr kételyeit eloszlassam, mivel megszólíttattam...
T/10353 A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény és a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról szóló 2012. évi LXXV. törvény módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a törvénnyel egy más nézőpontból szeretnék foglalkozni, hiszen azzal, amit Varga László képviselő úr kiváló hozzászólásában elmondott, teljes mértékben egyetértek, és eléggé alaposan körbejárta ezt a k…
K/10319 Befürödnek a fürdők a Széchenyi Pihenőkártyával?
PÁL BÉLA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Fürdőszövetség közgyűlésére készülődve a tagjai körében egy felmérést végzett, amely alapján 40 százalékkal kevesebb volt 2012-ben a Széchenyi-pihenőkártya és üdülési csekk együttes forgalma, mint amennyi 2010-ben csak az üdülési csekké. A vizsgált…
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az általános vita során is elmondtuk, hogy az előttünk lévő törvényjavaslatnak számos pontját mi is támogatjuk. Van azonban jó egynéhány olyan terület, amellyel nem értünk, nem érthetünk…
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
PÁL BÉLA, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. A bizottsági ülésen megfogalmazott kisebbségi vélemény alapján elmondhatom, hogy a szándék, a módosítás szándéka tényleg jó - nyolc törvényt módosít az előttünk fekvő j…
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azzal szeretném kezdeni, amit Patay Vilmos képviselőtársam is említett, hogy nyilván az egyik igény ennek a problémának a megoldására a szociális szövetkezetek részéről érkezett, mint ahogy mondta, a másik a kormánynak az a szándék…
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen. Kedves Képviselőtársaim! Azt hiszem, sokat segítenénk a vitán és önmagunkon is, ha mindenki azt hallaná, amit a másik mond, és nem azt, amit ő maga szeretne. Nekünk abban nincs vitánk, hogy természetesen az oktatás az egyik kiút a mélyszegénységből, teljesen egyetér…
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen. Egy előzetes megjegyzés. Én Tállai államtitkár urat nem bántottam meg, csupán a helyzetére utaltam, hogy kiszolgáltatott helyzetében vitte ki nyilván a közmunkásoknak a lapátot, ez meg tény volt. Ha ezzel megbántottam, akkor elnézést kell kérjek, de ez egy tény fele…
T/10238 Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól
PÁL BÉLA, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! A bizottsági ülésen kisebbségi véleményként a következők fogalmazódtak meg. Az egyik, hogy az MSZP képviselői megállapították nyilván azt, amiről ön is beszélt, hogy ez a leánykori…
K/10100 Biztosítja-e a Kormány, hogy azok a beteg vagy fogyatékos gyermeküket születésük óta nevelő anyák, akik az ápolási díj bevezetése előtt is kaptak ilyen céllal ellátást,élhessenek a 40 év jogosultsági időhöz kötött nyugdíjba vonulás lehetőségével?
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő és emiatt elhelyezkedni nem tudó édesanyák érdekében fordulok önhöz. A jelenlegi szabályozás alapján sokuk soha nem fogja tudni igénybe venni a nők 40 éves jogosultsági idővel történő nyugdí…
K/9861 Jószágfarm a szomszédban?
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A parlament az élelmiszerláncról és a hatósági felügyeletről szóló törvényt tavaly október 1-jei hatállyal úgy módosította, hogy a mezőgazdasági haszonállat tartása önkormányzati rendeletben a továbbiakban nem korlátozható. Ugyanak…
I/9118 Mikor tervezik meghozni a mintegy 40 000 panellakó által várt, több mint két éve húzódó támogatási döntéseket a Panelprogram keretében?
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2010. június 21-én dr. Tóth József képviselőtársam a panelprogram folytatásáról kérdezte a kormányt. (15.00) Interpellációjára a minisztérium akkori államtitkára, Bencsik János válaszolt, aki a következőket mondta. "Az első évek so…
T/8750 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
PÁL BÉLA, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Előtte engedjen meg két előzetes megjegyzést. Az egyik az, hogy én azt gondolom, mindennél jobban minősíti ezt a törvénytervezetet az a tény, hogy három olyan jelentős bizottság, amelynek komoly s…
I/8841 Csak csendben csak halkan, hogy senki meg ne hallja - összevonás Fidesz-módra
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Október 1-jén Matolcsy György miniszter úr a sport- és turizmusbizottság előtt adott számot éves tevékenységéről és jövőbeni terveiről. Beszámolója elsősorban a turizmus szakterületét érintette, de kérdésre válaszolva megcsillogtat…