423 felszólalás
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy gyors reagálás Sáringer-Kenyeres Tamás úrnak: dehogynem volt, drága jó képviselő úr, végig így volt. Tehát a 150 millió forint a szúnyogirtásra végig itt volt nálunk, már csak azért is mondom, mert ettől meg akartuk szabadulni, mert jogosan inkább…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak szeretném mindannyiunk figyelmét felhívni, hogy szúnyog csak nyáron van, téli szúnyoggal még nem találkoztam. Tehát azért került sor áprilisban a kiírásra általában, mert szúnyog nyáron van. De egyébként azt javaslom képviselőtársamna…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azokhoz a módosító indítványokhoz szeretnék csatlakozni, amelyek az önkormányzati feladatok ellátásáról szóltak, hiszen ezeket erősíti az a módosító indítványunk, amelyet az ajánlás 119. és 212. számában nyújtottunk be, gyarapítv…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian tapasztaljuk, hogy most így 8 órához közeledve valami elképesztő mértékben felgyorsult a vita, hiszen már az ajánlás 4. pontjánál tartunk. Mi ez ahhoz képest, hogy még 724 ajánlási pont van hátra? Ehhez a vitához a kö…
T/4919 A szakképzésről
PÁL BÉLA, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. A bizottság ellenzéki tagjai abból a szempontból vizsgálták a törvénytervezetet, hogy mennyiben felel meg a turizmus, a turisztikai szakma igényeinek, mivel egy olyan területről van szó, amely az…
T/4919 A szakképzésről
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hol van itt a baj? - fejezte be dr. Kupcsok Lajos képviselőtársunk a hozzászólását. S valóban, hol van itt a baj? Azt gondolom, ott van a baj, hogy kormánypárti képviselőtársaim gyakran azt hallják, amit hallani akarnak és nem az…
T/4919 A szakképzésről
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen. Én egy szemléletmódra szeretném felhívni a figyelmet, azért, mert a vitában is elhangzott erre való utalás. Azt gondolom, nagyon helytelenül járunk el akkor, ha a szakképzést nem úgy fogjuk fel, hogy ugyanolyan fontos szerepe van, mint akár a középiskolai, a gimnázi…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
PÁL BÉLA, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Általános és speciális szempontok alapján vizsgáltuk az általános vitára való alkalmasságot. Általános szempontok alapján azt állapítottuk meg, hogy ez a törvénytervezet…
T/4856 A nemzeti köznevelésről
PÁL BÉLA, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Elutasítottságában nem volt különböző, tartalmában igen, az, amiért elutasítottuk a törvényjavaslatot. Elutasítottuk akkor is, ha úgy, ahog…
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
PÁL BÉLA, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Két és fél percben fogom korlátozni a hozzászólásomat, mint a bizottság egyik kisebbségi véleményt előadó képviselője. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindazok a szocialista képviselők, akik a sport- é…
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel nagyon sok témát érintettünk ez idáig, engedjék meg, hogy ne használjam ki a rendelkezésemre álló időt, és nagyon rövid legyek. Formabontó módon én is azzal szeretném kezdeni, hogy ha azok a mondatok hangoznának el most a s…
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen. Csak egy gyors reagálás Kőszegi Zoltán képviselő úrnak, mert nyilván ő nem volt ott a bizottsági ülésen, és nem tudhatta, csak a kisebbségi véleményt hallotta. Ahogy elmondtam a kisebbségi véleményben is, azért ezt a kisebbségi véleményt fogalmaztuk meg, mert 7-én b…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az új munka törvénykönyvének meghozatalát senki nem vonja kétségbe, hogy legyen egy olyan munka törvénykönyve, amely megfelel a mai kor színvonalának. Ez pedig akkor jó, ha tartalmaz ga…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak a korrektség kedvéért: én részletekbe nem mentem bele, mert bizonyára van számos olyan pozitív elem, amit tartalmaz a munka törvénykönyve, de számos olyan elem is - ezt pedig ön sem vonhatja kétségbe -, amelyet nem tart…
I/4712 A Fidesz még nem tiltakozott Önnél a növekvő benzinár miatt?
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Soha nem látott magasságokba szökkentek az üzemanyagok árai, ami miatt az alapvető élelmiszerek, a fogyasztási cikkek és szinte minden szolgáltatás ára is nő. Nőnek a lakosság és a vállalkozók terhei is,…
I/4712 A Fidesz még nem tiltakozott Önnél a növekvő benzinár miatt?
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. A gyér taps is jelzi, hogy nem volt valami meggyőző ez a válasz. Mi is tudjuk, hogy nem csak a kormány intézkedéseitől függ, mint ahogy tudtuk ezt két évvel ezelőtt is. S nem is azért nem tudom elfogadni a válaszát, mert megakadt a lemez és megin…
Napirend előtti felszólalások
I/4215 Fogytán a társadalom türelme : mi lesz a nyugdíjrendszerrel?
I/4215 Fogytán a társadalom türelme : mi lesz a nyugdíjrendszerrel?
A/3772 Miért nem számít a Kormány a Magyar Utazási Irodák Szövetsége tagjaként működő utazási irodákra a diákok határon túli utaztatásánál?
PÁL BÉLA (MSZP): Igen, elfogadom.
A/3772 Miért nem számít a Kormány a Magyar Utazási Irodák Szövetsége tagjaként működő utazási irodákra a diákok határon túli utaztatásánál?
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Azért nem tudom elfogadni, mert a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének kérése nem erre irányult, amikor az oktatási tárcát megkeresték, és ahonnan elutasították őket, hanem arra irányult, hogy pontosan a gyermekek biztonsága é…
I/3677 Részesülhetnek-e a jövőben is az üdülési csekk rendszer által biztosított hasonló kedvezményben a kisnyugdíjasok, az alacsony jövedelmű, többgyermekes munkavállalók, a szakmunkás tanulók és a fogyatékkal élők?
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés költségvetési bizottságának módosító javaslata szerint, amelyet a kormánypárti többség elfogadott, 2011. október 1-jétől megszűnik az üdülési csekk adókedvezménye, tehát…
I/3677 Részesülhetnek-e a jövőben is az üdülési csekk rendszer által biztosított hasonló kedvezményben a kisnyugdíjasok, az alacsony jövedelmű, többgyermekes munkavállalók, a szakmunkás tanulók és a fogyatékkal élők?
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm, államtitkár úr, a válaszát. Valóban, számos pontban egyetértünk, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy egy korszerű Széchenyi-pihenőkártya rendszer működjön a következő időszakban Magyarországon. Szeretném azonban megjegyezni azt, hogy az ön által elmondottakon túl a Magyar Nem…
A/3673 Miért szünteti meg a kormány október 1-től az üdülési csekk adókedvezményét?
PÁL BÉLA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Amennyiben a parlament elfogadja a költségvetési bizottság módosító indítványát, s eziránt, valljuk be őszintén, nincs kételyem, az üdülési csekk október 1-jétől kikerül a kedvezményesen adózó béren kívüli juttatási körből. Az indokolásban az áll, hogy a Szé…
A/3673 Miért szünteti meg a kormány október 1-től az üdülési csekk adókedvezményét?
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr, amelyet részben el tudok fogadni. Részben el tudom fogadni, mert valóban, a cégeknek már tudniuk kell, hogy milyen feltételekkel vásárolhatnak a következő évre. Azonban a kapkodást aggályosnak tartom, félek attól, hogy lesznek olyan körök, amelye…
T/3414 Egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel Józsa István képviselőtársam nincs bent a teremben, és nem tudja elmondani, hogy az előbb Dancsó képviselőtársunkat pontatlanul idézte, szó sem volt arról, amit a szájába adott - volt már ugyan erre példa -, engedje meg, ho…
T/3414 Egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen képviselőtársam észrevételét. Azt gondolom, hogy ezt a vitát folytassuk Józsa István képviselőtársunk jelenlétében vagy négyszemközt, vagy hatszemközt. Nézzük meg a jegyzőkönyvet is! Bizton állíthatom, hogy nem így gondolta a dolgot, de azt mindannyian tudjuk, hogy t…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én még akkor nyomtam a kétperces gombot, amikor Szatmáry Kristóf államtitkár úr beszélt, úgyhogy némiképp az ő hozzászólására szeretnék reagálni, annál is inkább, mert az államtitkár úr a gazdasági kamara egy jelentős posztjáról érkezett az államtitkári sz…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! LMP-s és MSZP-s képviselőtársaimhoz szeretnék csatlakozni és szeretném elmondani: amikor ezt a vitát folytatjuk, akkor ülésezik a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia századik ülésszaka, amely annak a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek…
T/3415 Egyes agrár- és környezetvédelmi tárgyú törvények módosításáról
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvényjavaslat alkalmas arra, hogy a Magyarországon termelt, előállított, forgalmazott, a gazdaságot erősítő magyar termelés védelmében igénybe vegyen minden olyan eszközt, amely a piaci…