245 felszólalás
I/6542 Ki kapja a területalapú támogatást?
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Vidéken járva a gazdálkodók között, meglepő véleményekkel és kérdésekkel találkozom nap mint nap. Több alkalommal kérdezik tőlem, hogy igaz-e, hogy jövőre, miután belépünk az Európai Unióba, a területal…
I/6542 Ki kapja a területalapú támogatást?
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tulajdonképpen azért tettem fel a kérdést is a miniszter úrnak, mert valóban sok a bizonytalanság még mindig, bár magam is tapasztalom, hogy igen sokan regisztráltatták magukat, és gördüléke…
T/5832 Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény módosításáról
PÁSZTOHY ANDRÁS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága október 29-ei ülésén megtárgyalta az új szövetkezetekről szóló törvény módosítását, majd nagy többséggel - 13 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett - ál…
T/5832 Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény módosításáról
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, sajnálatosan tapasztalom magam is mint szövetkezeti dolgozó és szövetkezet tagja, tisztségviselője, hogy az elmúlt közel másfél évtizedben mennyi érzelmi vitát váltott ki a szövetkezés kérdése. Azért is sajnálatosnak tart…
T/5832 Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény módosításáról
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, kicsit leragadtunk az üzletrészkérdés kezelésénél, ami érthető bizonyos szempontból, de megint csak hangsúlyoznom kell, hogy a szövetkezeti üzletrészek felvásárlására az adófizető polgárok pénzéből mintegy 63 milliárdot költött az…
T/5832 Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény módosításáról
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak két gondolatot szeretnék mondani a jövőbe tekintve. Nagyon nagy élvezettel hallgattam Horváth János professzor úr, képviselőtársam hozzászólását, és ismételten utalok arra, hogy 1988-ban az Amerikai Egyesült Államok…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Unióhoz való csatlakozás alapvető változást hoz az agrár- és vidékfejlesztés támogatásában is. Több forrásból nagyobb lehetőség áll rendelkezésére a vidéknek, a mezőgazdasági vállalkozásoknak arra, hogy a fejlődés, ille…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Kedves Kolléga Úr! Úgy gondolom, mind a ketten részesei vagyunk az agrárgazdálkodásnak, úgy is, mint gazdálkodók, vállalkozásvezetők; és valóban egy olyan speciális év előtt állunk, amikor az uniós csatlakozással már uniós forrást…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Elnök Úr! Nagyon röviden szeretném hangsúlyozni: való igaz, hogy a 293 milliárdnál több is lehetne. Az is igaz, hogy ha tudtuk 1999-ben, 2000-ben, hogy csatlakozás közeledik, és fel kell készíteni az ágazatot, fel kell tőkésíteni, a technoló…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Elnézést, hogy ismételten szót kértem, de szeretném hangsúlyozni, nyilván nem hallottam a sajtótájékoztatót, benn ültem a teremben, de az igaz, hogy az európai uniós szabályok szerint, mivel utófinanszírozásos rendszer van, december 1-je után a következő év április 30-ig lehe…
J/5719 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről H/5985 Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valamennyiünk előtt ismert, hogy az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés alapjául az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény szolgál. Magam is abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy részese leh…
V/5599 Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista "üreszseb" program?
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is vidéken, egy kis somogyi településen élek, és megtapasztalom, hogy a falu, a vidék akkor tud fejlődni, gyarapodni, ha a polgárai, az ott lévő vállalkozások, gazdák is gyarapodnak. Nos, úgy gondolom, hogy az előző kormány vajmi kev…
K/5101 Hol tart az uniós intézményrendszer kialakítása?
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az európai uniós csatlakozás sikere annak az intézményrendszernek a kiépítése és megléte, amelyet már az előző kormánynak meg kellett volna tennie. A szocialista frakció megítélése szerint az előző kormány, illetve…
T/5023 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről, és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
PÁSZTOHY ANDRÁS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága többségi véleménye szerint a képviselők által bonyolultnak tartott című törvénytervezetet fontosnak és általános vitára alkalmasnak tartotta. A törvény - mi…
T/5023 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről, és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felállításával, mint többen már mondták, megteremtődött annak feltétele, hogy Magyarország, a magyar agrárium a SAPARD-program után az európai uniós költségvetési támogatási forrásokból…
Napirend előtti felszólalások
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Vidéki képviselőként járva az országot azt látom, mezőgazdasági gazdálkodóként azt tapasztalom, hogy ismét nyakunkon az aszály. Térségenként és növénykultúránként ugyan eltérő mértékben, de sajnos folytatódik az el…
A/3967 Mikor kerül egyensúlyba a sertéspiac?
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A sertéspiacon tapasztalható súlyos zavarok, azok okai ismertek. Emlékeztetőül csak néhányat említenék: világméretű túltermelési válság, az erős forint okozta súlyos veszteségek a húsexportőröknél, a sertéstartó gazdák szerveze…
A/3967 Mikor kerül egyensúlyba a sertéspiac?
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg, hogy néhány javaslatot tegyek a sertéspiaci zavarok kezelése kapcsán. Javasolom, hogy a tárca kísérje figyelemmel a sertéshúsimportot, ezen belül is az emberi fogyasztásra alkalmasak, illetve a szabványon kívüliek arányát. Javasolom, hogy…
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt az elmúlt közel másfél évtizedben a magyar mezőgazdaság talpra állításán, fejlesztésén munkálkodott. Tettük ezt azért, mert a politikai vitanap tisztelt kezdeményezői a rendszerváltást követően az érintet…
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kár, hogy Szabó József képviselőtársam már kiment a teremből, mert a felvetésével kapcsolatban szeretnék egy-két észrevételt tenni. Felvetette a kérdést, hogy nem beszéltünk arról, lesz-e jövőre géptámogatás. Én utaltam rá a hozzá…
I/3542 Mit tesz a Kormány, hogy a hazai gazdálkodók termékeiket magasabb minőségben, nagy biztonsággal tudják a hazai és külföldi piacon értékesíteni, figyelemmel a fogyasztók igényeire?
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Az uniós csatlakozással a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplőinek nagyobb hangsúlyt kell fordítaniuk a mezőgazdasági termékek minőségének biztosítására, annak biztonságára. Ebben kiemelt szerepe van a minőség- és eredet…
I/3542 Mit tesz a Kormány, hogy a hazai gazdálkodók termékeiket magasabb minőségben, nagy biztonsággal tudják a hazai és külföldi piacon értékesíteni, figyelemmel a fogyasztók igényeire?
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy gondolom, a szakma nevében is jó érzéssel hallottam a választ, hiszen nem véletlen, hogy a gazdálkodók egyre gyakrabban felvetik, vajon milyen minőségi követelménynek kell megfelelni a 400-500 milliós közös európai piacon, és…
H/3239 Az Európai Uniós közvetlen mezőgazdasági támogatások nemzeti kiegészítéséről
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy az ellenzéki képviselőtársaim, bár a bizottsági ülésen is megfogalmazták nagyjából, amit most, a bizottsági ülésen egy kicsit jobban támogatólag szóltak hozzá. Itt röviden arról van szó, hogy a 30 százalék, amit sikerült elé…
A/2857 Hogyan tudják segíteni az integrációs lehetőségek a gazdák felkészülését az Európai Uniós csatlakozáshoz?
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Miniszter Úr! Mint ismeretes, Magyarországon a mezőgazdaságban az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb kérdés a gazdálkodók versenyképességének javítása. Ezt azért tartom időszerűnek, mert ma Magyarországon az agráriumban rendkívül elaprózott az…
A/2857 Hogyan tudják segíteni az integrációs lehetőségek a gazdák felkészülését az Európai Uniós csatlakozáshoz?
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a miniszter úr válaszát. Szeretném hangsúlyozni, jó ez, hogy háromszor több ilyen célú támogatást kapnak a szervezetek, mint az elmúlt esztendőben, de mivel az elmúlt hosszú évek során eléggé nagy hátrányba kerültek a mezőgazdasági vállalkozások, termelők, ezé…
A/2420 A 2003. évi géptámogatás miként szolgálja a gazdálkodók felkészülését, versenyképességük javítását Magyarország Európai Uniós csatlakozásában?
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdaság szereplői, a gazdálkodók, a termelők tisztában vannak azzal, hogy nekik is sokat kell tenni annak érdekében, hogy méltó versenytársai legyenek az uniós gazdáknak a csatlakozást követően. Ugyan…
A/2420 A 2003. évi géptámogatás miként szolgálja a gazdálkodók felkészülését, versenyképességük javítását Magyarország Európai Uniós csatlakozásában?
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is gazdálkodó vagyok, vállalkozást irányítok, ami mezőgazdálkodással foglalkozik, és megéltem az elmúlt évtizedben azt, hogy milyen nehéz eszközhöz, géphez jutni, és milyen nehéz a minőségi termelés fe…
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Valóban egy új kerettörvény áll előttünk vagy azzal foglalkozunk, tehát hangsúlyozom, hogy kerettörvény, és nem lehet túl részletesen szabályozni mindent, amit esetleg szeretnénk is. Két dolgot megemlítenék. A garant…
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A 4. § (4) bekezdéséhez, amihez Kékkői képviselőtársam módosítót nyújtott be, ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ez valóban egy vitatott pont volt a bizottsági ülésen is, és abban maradtunk képviselőtársaimmal a bizottsági ülés végez…
T/1870 Az agrárpiaci rendtartásról
PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Csak néhány mondatot szeretnék mondani. Úgy érzékelem, hogy az elmúlt 13-14 év minden strukturális, tulajdoni, termelési, értékesítési problémáját ezen az egyetlen nyomorúságos törvényen akarjuk számon kérni. Látni kell, hogy a ma…