227 felszólalás
A/400 Mennyit takarít meg a kormány az adófizetők pénzéből, ha az Erzsébet téren építi fel az új Nemzeti Színházat?
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az Erzsébet térre tervezett Nemzeti Színház 17,2 milliárd forintba került volna. A kormánybiztos véleménye szerint a költségeket a terv érdemi sérelme nélkül le lehetett volna szorítani 15,5 milliárdra. Az új városligeti szín…
A/400 Mennyit takarít meg a kormány az adófizetők pénzéből, ha az Erzsébet téren építi fel az új Nemzeti Színházat?
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ha jól értem, amit ön mond, és igazak azok, amiket én mondtam, akkor az a helyzet, hogy önök túl fogják lépni azt a költségvetést, amiről most azt állítja utólag, hogy illegális, túl fogják lépni azt a költségvetést, amibe a…
I/335 Mibe kerül nekünk az újabb millenium?
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt napokban érdekes híreket, de kevés konkrétumot lehetett hallani az államalapítás ezredik évfordulójának majdani megünnepléséről. A miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy legalább 20 milliárd forintot kíván a kormány az ün…
I/335 Mibe kerül nekünk az újabb millenium?
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Néhány dolgot valóban világosabban lehet látni, mint eddig. A válaszból kitűnt, hogy mi minden számít a millennium megünneplésének, számos olyan program, amely már beindult, amely zajlik. Ezt örömmel veszem tudomásul, mármint azt,…
Napirend előtti felszólalások
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kezdem érteni a kormány politikai nyelvét. Irodalmi példára hivatkozva mondhatnám, kialakulóban az "új beszéd", ahol minden mást jelent, mint a még érvényes magyar köznyelvben. A Fidesz-magyarban az, hogy hetente, azt jelenti, hogy nem hetente. Az, hogy…
T/34 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kulturális bizottság szocialista és szabaddemokrata képviselői nem értettek egyet a T/34. számú javaslattal, nem értettek egyet a kérdés napirendre tűzésével; és ami nem egészen ugyanezt jele…
T/34 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Rögtön a javaslat céljával kezdeném, miután már többször elhangzott, hogy sokan vannak, akik e céllal egyetértenek, ámde az eszközt alkalmatlannak gondolják. A javaslat célja a beterjesztő indoklása szerint az, hogy a többpárt…
T/34 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is, ha az elnök úr úgy értette, hogy megbántottam, akkor elnézést kérek, megkövetem az elnök urat. Az elnök úr valóban, korrekt módon, minél több párt képviselőjének a hozzászólását biztosította. A 3 óra 8 perc, amikor befejeztem a beszédemet, a…
A/310 A MAHÍR kulturális értékeket érintő tevékenysége
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány hivatásszerűen a kulturális örökség kezelésével foglalkozó intézmény - magyarul múzeum - mellett ezekkel azonos súlyú plakátgyűjteménnyel rendelkezett az egykori Állami Magyar Hirdető. A vállalat 1992-es részvénytársaságg…
A/310 A MAHÍR kulturális értékeket érintő tevékenysége
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Örülök annak, hogy államtitkár úr is olvassa azokat a lapokat, amelyeket én is szeretnék olvasni, így egyebek között a Magyar Narancsot, amelynek legeslegutolsó számában ezzel az üggyel kapcsolatban megjelent egy cikk, és amely nem bulvár…
Napirend előtti felszólalások
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nyolcéves képviselőség után az ember megfontolja, hogy újsághírekre, ünnepi beszédekre reagáljon-e, de néha úgy adódik, hogy a közérdek megkívánja az ilyen reagálást. Egyetértek az oktatási miniszter úrral: a politikusoknak komoly felelősségük van 1956…
I/269 Hogyan változtatja meg a kormány az erőviszonyokat a sajtóban.
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Miközben örömmel üdvözlöm a Postabank konszolidált működésére irányuló törekvéseket, szóvá kell tennem, hogy a kormány felügyelete alatt álló, állami tulajdonú Postabank szeptember végén úgy függesztette fel a kormányt számos es…
I/269 Hogyan változtatja meg a kormány az erőviszonyokat a sajtóban.
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Válaszának tartalma egészében véve természetesen ismert volt a sajtóból. Kérdésem azonban nem az ön válaszával érintett területekre vonatkozott elsősorban, hanem arra, hogy voltak-e politikai megfontolások a döntés mögött. (Közb…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előző két parlamentben kialakult egy olyan szokásjog, amely a Házszabályban és az alkotmányban sem foglaltatik: olyan időszakban, amikor nincs reagálási lehetőség, lehetőleg olyan tárgyköröket nem hozunk a parlamentbe, ami olyan személyt vagy intézmé…
Napirend előtti felszólalások
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt a kérdést kívánom feszegetni, hogy a magát polgárinak nevező kormány hol húzza meg a sajtószabadság és a magántulajdon sérthetetlenségének határait. A véletlen hozta úgy, hogy éppen a máshonnan jól ismert T/34-es számot kapta egy kormánypárti képvis…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kijelölt miniszterelnök úr tegnapi beszédében azt mondta a választókkal kötött társadalmi szerződésnek nevezett kormányprogramról, hogy az egyebek között a bizakodás és remény programja. A politikus felelőssége azonban különleges. Ha túl van a választ…
T/19 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az SZDSZ továbbra sem kíván érdemben részt venni ebben a vitában, mert azt gondoljuk - mint az a múltkor már elhangzott -, hogy a minisztériumok közötti munkamegosztás elsősorban a kormány ügye. Tehát az általános kritikán túl - ami a múltkor elhangzott…