1 228 felszólalás
I/933 Merre tovább, közháló program, teleházak, e-Magyarország pontok?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Netpolgárok! Egy jól működő civil szervezet, a Magyar Teleház Szövetség 2001-ben közszükségleti szolgáltató hálózatot hívott létre közháló néven. 2003-ban egy civil és üzleti szereplőkből álló konzorci…
I/933 Merre tovább, közháló program, teleházak, e-Magyarország pontok?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Az önök választási ígéreteiből, amelyekből az elmúlt három választáson 8 darab volt, amely az információs társadalomról szólt, egyetlenegy sem valósult meg. Úgy gondolom, hogy a tudásalapú társadalom kialakításáról és a digitális szakadék megszüntetéséről…
K/927 Miért nem lehet távoktatással felkészülni a KRESZ vizsgára?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Egy több száz oldalas előtanulmány már 2001-ben írásban rögzítette, hogy a gépjárművezető-képzés súlyos és mély válságban van, miközben óriási fejlődésen ment keresztül a számítástechnika, a sz…
Az ülés napirendjének megállapítása
PETTKÓ ANDRÁS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai vita során az MSZP képviselőcsoportjának 107 perc, a Fidesz képviselőcsoportjának 86 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 35 perc, az SZDSZ képviselőcsoportjának 46 perc, az MDF képviselőcsoportjának 30 perc, a független képviselőknek pedig 2 perc áll…
Az ülés napirendjének megállapítása
PETTKÓ ANDRÁS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság javaslata a következő: A házbizottság a Házszabály 23. §-ának n) pontjában foglalt jogköre alapján az alábbiakat javasolja az Országgyűlésnek: az Országgyűlés a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az egyes törvények mentel…
K/783 Miért csak 130.000 diák részesülhetett iskolai drogprevenciós képzésben az elmúlt tanévben?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A legfrissebb kutatások is azt mutatják, hogy nő a kábítószert kipróbálók száma, és az érintettek egyre fiatalabbak. Napjainkban már az általános iskolások is veszélyeztetettebb helyzetben vannak, de a középi…
K/631 Informatikai Karthago, avagy törődik-e a kormány az információs társadalommal?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Netpolgárok! A kormányváltás látható két nagy vesztese a határon túl élő magyarság és az informatika. Mindkét terület elveszítette magas szintű képviseletét, és a jövőben mindkét terül…
Bejelentések
PETTKÓ ANDRÁS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a szünetben kerül sor a magyar-benelux, magyar-brit, magyar-délkelet-ázsiai, magyar-finn, magyar-finnugor, magyar-ír, magyar-izraeli és a magyar-kínai (Dr. Géczi József Alajos: Finnugor már van!) baráti tagozatnak a p…
A/603 Mi lesz az Informatikai Minisztérium sorsa?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az informatikai kormányzati irányítást ismét a kétfejűség jellemzi. Az első Gyurcsány-kormány alatt sajnálatosan szégyenletesen leszerepelt IHM megszűnése és az elektronikus kormányzati kö…
A/603 Mi lesz az Informatikai Minisztérium sorsa?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Magyar Demokrata Fórum nagyon fontos dolognak tartotta volna, hogy egy kézben legyen Magyarországon az informatika irányítása. Mi egy infrastrukturális minisztériumban gondolkodtunk. Az előző kormányzati ciklusban…
K/588 Requiem egy erdőért
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nyár van, kirándulási szezon. Ám erdeinkben, parkjainkban nem tudunk nyugodtan barangolni s a természet szépségeire figyelni, mert minduntalan szemétkupacokba botlunk. Az elhagyott szeméthalm…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tatai-Tóth András képviselőtársam felszólalásához szeretnék néhány gondolatot hozzátenni. Nagyon szép nemzeti konszenzusról beszélni, de ha valaki elolvassa az elmúlt 16 év kormányprogramjait…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tóth Tiborné képviselőtársam felszólalásához szeretnék még egy gondolatot hozzátenni. A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjeként és ellenzéki képviselőként én is szeretnék olyan o…
I/250 Mit tesz a kormány a korrupció visszaszorítása érdekében?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A közvélemény-kutatások eredményei szerint a társadalom jelentős része gondolja, hogy a politikusok és a politikai pártok a saját érdekeiket hajszolják, a politikai és gazdasági elit nem törődik a társadalom tö…
I/250 Mit tesz a kormány a korrupció visszaszorítása érdekében?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Mint ön is jól tudja, a lengyel parlament két háza most fogadott el egy hasonló törvényt, egy hasonló dolog felállítását. A Magyar Demokrata Fórum nagyon hiányolta a kormányprogram vitája esetén és a kormányprogramból is a kormány korrupcióellenes küzdelmé…
T/240 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Perjési Klára képviselőtársam normál felszólalásához szeretnék hozzászólni két gondolattal. Az első gondolatom az, abban igaza van képviselőtársamnak, hogy a XXI. század új kihívást jelent…
T/242 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az előttem felszólaló frakciók képviselői mind azt mondták, hogy egy fontos törvényjavaslat vitáját tárgyalja a Magyar Országgyűlés. Az MDF országgyűlési képviselőjeként én is azt tudom mondani…
K/271 Mit kíván tenni az egészségügyi tárca a kábítószer probléma kezelésében való aktívabb szerepvállalása érdekében?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A kábítószerügy kezelési rendszere az elmúlt másfél évtizedben hatalmas fejlődésen ment át. Az Egészségügyi Minisztérium azonban az Antal-Boross kormányzati ciklushoz képest már nem játszik érdemi szere…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hétórás vita az MSZP-SZDSZ-kormánykoalícióról egy bizonyítványt állított ki, és azt gondolom, valójában az elmúlt négyéves kormányzási csődöt láthattuk itt a vitában; ezt maga Kuncze…
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Kökény Mihály képviselőtársam néhány perccel ezelőtt kimondta az MSZP padsoraiból azt az igazságot, hogy ez csak az első Gyurcsány-csomag, amelyet majd fog követni egy második, egy harmadik, eg…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjeként egy kérdéshez szeretnék hozzászólni. Mind a másik négy parlamenti párt a drogkérdésről, ami a kormányprogramban benne van, elmondta a maga…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! A Magyar Demokrata Fórum a jelenlegi kormányzati ciklus egyik legfontosabb állami feladatának az autonóm civil társadalom megerősítését tartja, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a tár…
A/19285 A Kormány mostoha gyermekei?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Korózs Lajos államtitkár a minap azt nyilatkozta, hogy a nemzeti civil alapprogram évi 7 milliárd forintos támogatása nyomán a korábbi 28 százalékról 42 százalékra növekedett a civil szerv…
A/19285 A Kormány mostoha gyermekei?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom, hogy a kormány elárulta a civil társadalmat. Az elmúlt két évben a kormány mostohagyermekként kezelte a civil szervezeteket, először a vállukról vette le a kezét, majd a fejét i…
K/19271 Mikor lesz kész az M0-ás autóút északi szektora?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az M0-s autóút északi, Újpestet a Szentendrei-szigeten át Budakalásszal összekötő 3,2 kilométeres szakaszának az építését az elhúzódó egyeztetések, a környezetvédőkkel folytatott viták és a b…
A/19233 Milyen energiapolitikai koncepció okán korlátozza a Kormány a szélerőmű létesítési engedélyek kiadását?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Magyarországon szélerőmű-beruházásokat tervező befektetők a 2005. június 20-án elfogadott, a villamos energiáról szóló törvény módosítását követően gyakorlatilag a kormány támogatását élvezve f…
A/19233 Milyen energiapolitikai koncepció okán korlátozza a Kormány a szélerőmű létesítési engedélyek kiadását?
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Ha Magyarországon felelős nemzeti kormány lenne, akkor a kedvező folyamatokat nem állította volna le. Az, hogy a tervezési szakaszban a Mavir Rt. a szélerőmű-programokat elfogadta, és az illeté…
T/19081 A digitális műsorterjesztés szabályairól
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Szívem szerint egy ügyrendi javaslattal álltam volna elő, hogy együtt tárgyaljuk a három szakaszt. Ezt azért nem tettem meg, mert több képviselőtársam jelezte, hogy mind a három szakaszhoz ho…
T/19081 A digitális műsorterjesztés szabályairól
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a hajnali órában - néhány perc múlva éjfélt üt az óra - egy nagyon fontos törvényjavaslatot tárgyalunk, és szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, hogy sajnos az általános vitában is…
T/19081 A digitális műsorterjesztés szabályairól
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Szinte teljes mértékben egyetértek a Kosztolányi Dénes képviselőtársam által elmondottakkal, de egy ponton vitatkoznék vele. Azt gondolom, hogy aki kimarad, az lemarad, és bár a hétfői végsza…