279 felszólalás
T/10748 A fémkereskedelemről
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, köszönöm szépen a kedves szavait. Igazán jó messzire sikerült kanyarodni a témától, nem is értem, a párttitkározás hogyan jön ide. Én csak azt mondtam, hogy az MSZP-s képviselőkre jellemző, mint régen a párttitkárokra, hogy nem az a lényeg, hogy mit mo…
Napirend utáni felszólalások
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A rezsicsökkentést célzó intézkedések nyomán érdekes jelenségre figyelhettünk fel a Jászságban. A hirtelen előtört szociális érzékenység által hajtva egyesek egyre nagyobb és nagyobb kedvezményeket adnának a lakosságnak, anna…
K/10321 Van-e lehetőség a sütőipari vállalkozások tekintetében olyan átfogó, komplex, országos szintű ellenőrzésre, amely védi a tisztességes sütőipari vállalkozókat, a fogyasztókat?
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Széchenyi István memoárjában azt írja, amikor édesapja kézen fogva az asztalnál ülő parasztemberhez kíséri: "Csókold meg azt a kezet, amelyik a kenyeret adja neked." Amikor mi alszunk, akkor a sütőiparban közel 25 ezer ember d…
T/10052 Az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
PÓCS JÁNOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A termőföldről szóló 1944. évi LV. törvény módosításának célja kettős. Egyrészt kiegészítésre, másrészt módosításra kerülnek azok a rendelkezések, amelyek hiányosan lettek beépítve a ter…
T/10052 Az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Gőgös Képviselő Úr! Csak a tisztánlátás végett, tisztelt Gőgös képviselő úr, kezemben tartok egy olyan bérletiszerződés-módosítást, amit - ha megengedi - úgy jellemeznék, hogy a szocialista oligarchák kényszerítenek a…
T/10052 Az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Gőgös Képviselő Úr! Én úgy gondolom, hogy az alapvető baj az, hogy ön és önök utálják a családi gazdálkodókat. (Gőgös Zoltán: Ne mondjál ilyen hülyeséget!) Utálták is, folyamatosan ellehetetlenítették az elmúlt időkben, folyamatosan, hangsúlyozom. Képviselő úr, a szocialista oli…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Így a vita végén néhány gondolat leülepszik az emberben, főleg hogyha Schiffer András képviselő úrnak néhány mondatát kiemeljük. Azt mondja, hogy a fideszesek nem tisztelik az alaptörvényt, a fideszesek pártkatonák, akik változtatják a véleményüket, ké…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök úr, szeretném jelezni, hogy a mezőgazdasági bizottság tagjaként egy gondolat mellett nem lehet elmenni szótlanul, még akkor sem, hogyha Schiffer képviselőtársunk egyetemen tanulta és taníthatná, hogy a feketéről hogyan kell bebizonyítani, hogy fehér. Képvi…
T/10061 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról
PÓCS JÁNOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A termőföldről szóló törvénymódosítás mentesíti a földhasználókat az aránytalan nyilvántartási eljárási illeték fizetése alól. A díjmentesség 2013. január 1-jével állna fenn, így az azóta indított földhaszná…
T/9400 Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzék padsoraiból folyamatosan a tettek és a szavak nincsenek összhangban, ilyen jelzések érkeznek felénk, hiszen amikor az ellenzék arra kéri a kormányt, hogy frontális küzdelmet vállaljon fel a föld magyar kézben való megtartása melle…
T/9400 Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, hogy az utolsó pillanatban jeleztem a hozzászólási szándékomat, csak úgy gondolom, hogy Hegedűs Lorántné képviselő asszony némely megjegyzése mellett nem mehetünk el szótlanul. Olyan történeteket mesélt most ebben a percben, mintha ezek az es…
I/9300 Tervezi-e a Kormány a mezőgazdasági hatósági ügyek, például az őstermelői igazolvány kiváltásának egyszerűsítését?
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Európai Unióba történt belépés óta a magyar gazdák helyzete jelentősen megváltozott. Annak idején, emlékszem, derűsen figyelték egyesek, hogyan fogják teljesíteni a termeléshez szokott emberek az egyes hivatali eljárásokkal…
I/9300 Tervezi-e a Kormány a mezőgazdasági hatósági ügyek, például az őstermelői igazolvány kiváltásának egyszerűsítését?
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar gazdák, a mezőgazdaságból élő emberek pontosan azt látják, amit ön megfogalmazott, az előző kormány a nyolc év alatt nemcsak hirdette, hanem mindent megtett annak érdekében, hogy merjünk kicsik lenni, és a mezőgazdaságban különösen az őstermelők…
I/9215 Mit szándékozik tenni a kormány, hogy a közvetlen mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó átmeneti időszak leteltével a "nemzeti kiegészítő támogatások" kivezetését követően az érintett ágazatok elkerüljék a jelentős támogatás-csökkentést?
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Európai Unióba történt belépésünk óta a magyar mezőgazdaság és benne a magyar gazdák helyzete jelentősen megváltozott. A termeléshez és lényegében a túléléshez szükséges támogatások jelentős része - mint minden más országban - uniós f…
I/9215 Mit szándékozik tenni a kormány, hogy a közvetlen mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó átmeneti időszak leteltével a "nemzeti kiegészítő támogatások" kivezetését követően az érintett ágazatok elkerüljék a jelentős támogatás-csökkentést?
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Államtitkár Úr! Az európai uniós csatlakozásunk alkalmával az akkori kormány sok mindennel kampányolt a csatlakozás mellett. Folyamatosan hallhattuk, hogy a magyar mezőgazdaság Európa éléskamrája lehet, folyamatosan hallhattuk, hogy milyen jó lesz az Európai Unióban majd mákos g…
J/8117 A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/9008 A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről
PÓCS JÁNOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a lehetőséget. A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztala…
J/8117 A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/9008 A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Igazán nem szeretnék rosszindulatúskodni, de komoly aggodalmaim vannak. Attól tartok, ha Göndör István képviselő urat a kedves felesége vasárnap megkérdezi, hogy mi legyen az ebéd, akkor azt mondja, hogy dinnyekartell nokedlivel, mert itt a felszólalók…
J/8117 A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/9008 A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök egy dologban tudnak gondolkodni, hogy valaki a saját érdekét védi, és nem a nemzet érdekét védi. Ez teljesen fals megközelítés. Azt, hogy Göndör képviselő úr mikor látott utoljára termelőt, nem tudom. Azt szintén szeretn…
V/8837 Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnök úr, úgy gondolom, hogy nem mehetünk el szótlanul Kovács képviselő úr azon reagálásán, amit Pálffy képviselő úr irányába fogalmazott meg, mert Kovács képviselő úr némi memóriazavarral küzd, az látszik. Kedves Képviselő Úr! Önök voltak azok,…
T/8679 A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény módosításáról
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Nem, majd a zárszóban.
T/8679 A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény módosításáról
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Köszönöm a lehetőséget. Csak néhány pontban szeretnék reagálni, mert úgy érzem, hogy néhány képviselőtársam nem értette meg az előterjesztés lényegét. Magyar Zoltán képviselő úrnak szeretném jelezni azzal a felvetésével szemben, hogy ez a…
H/8878 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök úr, elnézését kérem, hogy két percben szeretnék egy dologra reagálni, de úgy gondolom, egy dolog mellett nem mehetünk el szótlanul, amikor Göndör István képviselő úr a költségvetéssel kapcsolatban azt mondja a nagy nyilvánosság előtt, hogy a miniszterelnök…
T/8679 A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény módosításáról
PÓCS JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Magyarország Európa éléskamrája lehet, hallhattuk az uniós csatlakozás idején. Igen, Magyarország területi és éghajlati adottságának köszönhetően valóban lehetne Európa éléskamrája. Azon…
T/8679 A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény módosításáról
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr, ez a vita még inkább meggyőzött bennünket arról, hogy ezt a törvényjavaslatot el kell fogadni és meg kell szavazni a Háznak. Ha az ellenzéki padsorokból olyan támadásoknak van kitéve egy törvényjavaslat, mint a mostani, akkor úgy…
T/7930 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha az államtitkár úrra ránézek, akkor nem egészen úgy néz ki, mint aki el van keseredve, és vigasztalni kell. Én azért mégis azt szeretném mondani, hogy tisztelt képviselőtársaim, higgyék el, ez az új agrárkamarai törvénytervezet a legjobb előter…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány az eddig kialakult gyakorlaton változtatva a költségvetési javaslat Országgyűléshez történő benyújtásának határidejét a törvényben előírt szeptember 30-áról június 15-ére hozta előre. Ennek ellenére k…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Z. Kárpát Dánielnek: ha szabad, akkor röviden csak egy bibliai idézettel szeretnék élni, ami úgy szól, hogy a betű öl, a lélek pedig éltet. Lehet, hogy ön a betűk között nem olvassa ki a tényeket, egy dolgot higgyen el: addig, amíg ez a kormány van hat…
I/7624 Húzóágazat lehet-e a magyar vetőmagtermelés?
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! "A magyar vetőmag stratégiai termék, gyakorlatilag korlátlanul adható el a világban" - hangzott el a "Vessünk magyar vetőmagot" címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetésen. Hazánkban jelenleg a mintegy 130 ezer hektáron folyó…
I/7624 Húzóágazat lehet-e a magyar vetőmagtermelés?
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Államtitkár Úr! A nemzeti kormányunk elkötelezett a magyar föld magyar kézben tartása mellett. (Derültség az ellenzék soraiban.) A sikeres magyar mezőgazdaságnak az alapja a magyar föld, a magyar vetőmag, a magyar gazda és a határainkon belül tartható forint. Kö…
Napirend utáni felszólalások
PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Napirend utáni felszólalásomban a tejtermelő gazdák üzenetét szeretném tolmácsolni. Pár héttel ezelőtt azzal a problémával kerestem meg miniszter urat, hogy az olasz export beszűkülése miatt a tejtermelő gazdák lehetetlen helyzetbe kerültek. A…