157 felszólalás
J/3 Az Állami Számvevőszék 2005. évi tevékenységéről H/1010 Az Állami Számvevőszék 2005. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör képviselő úr előző megjegyzésére szeretnék reflektálni néhány gondolattal. 1998 és 2002 között az Idősügyi Tanács társelnöke voltam Harrach Péter miniszter úrral, és akkor 2001-ben megfogalmaztuk az úgynevezett idősügyi chartát. Ebben négy…
J/3 Az Állami Számvevőszék 2005. évi tevékenységéről H/1010 Az Állami Számvevőszék 2005. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Nagyon fontosnak érzem azt, hogy az úgynevezett jelölésekkel vagy a bizottságokon belüli munkával összefüggésben az eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy sajnos nem az érvek ütköztetése történik általában. Bármilyen javaslat elhangzik, nem az érvek minősége szerinti döntés…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Honfitársaim! Képviselőtársak! Meg kell mondjam, kicsit lazításképpen, a feszültséget, meg egyáltalán a fáradtságot is oldandó, szeretnék John Galbraithtól idézni pár mondatot, aki harminc évvel ezelőtt jósolt mintegy előre. "A rátermet…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy egy költségvetési törvény végrehajtásának a zárszámadása vizsgája kormányzásnak, törvényhozásnak és végrehajtásnak egyaránt. A magam részéről egy bizottsági kisebbségi véleményt szere…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném megemlíteni, hogy Magyarországon jelenleg 1 millió 883 ezer nyugdíjas él 50 ezer forint nyugdíj alatt. Ezen belül 230 ezren próbálnak valamiképpen segíteni magukon úgy, hogy munkavállalóként egészítik ki a nyugdíjukat. Őket a mosta…
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Közel fél évszázada szolgálom az idősek ügyét, ez szakmám és hivatásom egyszerre. Ami most történik és még inkább fog történni velük, az számomra példa nélküli támadás fenntartható egészségük és életminőségük ellen. Ez készt…
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Nagyon köszönöm. Nyilvánvaló, hogy nem tudjuk most megoldani ezt az egész kérdést, de egyvalamire fölhívom a figyelmet, ami mindannyiunk számára fontos: a nyugdíjasság nem egyenlő idősséggel. Én idősekről is beszéltem, és az idősek és a nyugdíjasok száma összességében 3 mil…