3 809 felszólalás
K/13247 Ki védi meg a gyermekotthonok lakóit, ha az állam nem?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Rendkívül fontos minden ilyen ügyben eljárni, ezért nagyon sok módosítást hajtottunk végre az elmúlt években, hogy minden ilyen ügy napvilágra kerüljön, hogy ne leh…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Nem hiszem, hogy érdemes a december 14-ei helyi időközi választás témáját és a gyermekvédelmet összekeverni, mert rossz következtetésekre fogunk jutni. Engedje meg, hogy inkább…
K/13144 Miként tudna egy szülője elől menekülő gyermek ügyében segíteni a gyermekvédelem?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt években úgy módosítottuk a jogszabályokat, hogy kiemelten szolgálják a gyermekek biztonságát. A gyermekvédelem rendkívül fontos kérdés. Ez a helyzet valóban egy egyedi…
K/13147 A várólisták csökkentése helyett miért a Big Pharmát szolgálják ki?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Fontos, hogy az új gyógyszerek minél hamarabb alkalmazhatóak legyenek, és ehhez nyilván klinikai vizsgálatok szükségesek. Szerintem mindnyájunknak érdeke fűződik ehhez: újabb gyógysz…
K/12899 Miért nem fontos a kormánynak a nevelést-oktatást közvetlenül segítők béremelése?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Mondott ön sokféle mondatot, többek között azt is, hogy a béreket emelni kellene ‑ ebben mindenki egyetért. Lenne kedves mondani nekem, amíg vissza tud emlékezni itt az elmúlt ciklusok…
K/13141 Miért nőtt az elmúlt 20 évben 16-szorosára az autista gyermekek száma a KSH szerint?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az egész iskolarendszer, az óvodák, iskolák egyaránt egy új helyzettel állnak szemben, hiszen akár amit ön is mondott, hogy az autizmus spektrumzavar valamelyik szintjével ‑ hiszen n…
T/13006 A Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt távol levő Baloldali Képviselőtársaim! A határátlépéssel járó várakozási idők csökkentése iránti igény időszerűvé tette a határforgalmi szabál…
T/13006 A Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a hozzászólásokat a vitában. A röszkei határátkelőhely az egyik legforgalmasabb határátkelőhely Európában, ha nem a legforgalmasabb határátkelőhely Európában. Sok…
T/13040 Egyes törvényeknek a közrend védelmét és a közbiztonság megerősítését, valamint a terrorizmus elleni fellépést szolgáló, továbbá a jogrendszer egységét fenntartani hivatott módosításáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előterjesztője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztelt Ház elé terjesztett, az egyes törvényeknek a közrend védelmét és a közbiztonság megerősítését, valamint a terrorizmus elleni fellépést…
T/13040 Egyes törvényeknek a közrend védelmét és a közbiztonság megerősítését, valamint a terrorizmus elleni fellépést szolgáló, továbbá a jogrendszer egységét fenntartani hivatott módosításáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzászólt a vitához, különösen azoknak, főleg a kormánypártok részéről, akik támogatták is a javaslatot, bár minden felszólalásban volt olyan ré…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Tudja, képviselő úr, mi még akkor is a nyugdíjemelésről és a 14. havi nyugdíj bevezetéséről fogunk beszélni, amikor ön már csak az internetről követi ennek a parlamentnek a munkáját.…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügy rendszerének pont az az egyik fontos újítása, hogy folyamatosan igyekszik alkalmazkodni a betegek elvárásaihoz, illetőleg azokhoz az ellátási számokhoz is, amiket az e…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt képviselő úr! Tisztelt Ház! A kormányzásunk középpontjában a gyerekek és a családok állnak immár 15 éve. Ahogy lehetett, minden évben növeltük a családtámogatások mértékét: jöhetett járvány, lehettek háborús év…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Mi újság az 5 millió forinttal, képviselő úr? Hónapok óta várjuk, hogy valamit önök fognak mondani ennek kapcsán. Azt mondták, ha lesz bárki ebben az országban, aki az önök politikai á…
I/13070 Miért nem adnak tisztességes béremelést a szociális és gyermekvédelmi dolgozóknak?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Abban egyetértünk, hogy a szociális dolgozók, a gyermekvédelmi dolgozók kiemelt megbecsülést érdemelnek, hiszen azokkal az emberekkel foglalkoznak ‑ van, aki gyerekekkel, vannak, aki…
I/13062 Ez lenne az "áttörés jellegű" béremelés a szociális szférában?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindnyájan egyetértünk abban, itt a mai napon már többedszerre, hogy akik a szociális szférában dolgoznak, ők kiemelt megbecsülést érdemelnek, morális megbecsülést is és anyagi megbe…
I/12786 Mit tervez a kormány a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer megerősítése érdekében?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Érezhető, hogy az LMP-n már nincs rajta a következő választáson való indulás terhe, így sokkal tárgyilagosabban és talán szakmai alapon is lehet párbeszédet folytatni és a lényegről…
I/13063 Állóháború a háziorvosi fronton?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt visszautasítom azokat a vádakat, amelyeket akár a miniszter úrral, akár az államtitkár úrral szemben megfogalmazott. Mint az sokszor kiderült a sajtóban, ezek valótlans…
A/13101 Miért?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Meghallgattuk az ön előadását, de hát ön is tudja, meg én is tudom, hogy önök jövő kedden 10 órakor fognak találkozni. Hiszen a bizottság ülésére ön meghívta a miniszter urat, leegy…
A/13101 Miért?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A DK ideje letelt, erről a választók fognak nagyon-nagyon rövid időn belül véleményt mondani. (Gy. Németh Erzsébet: Értünk ne aggódj, Bence!) És valóban, legalább az utolsó felszólal…
T/12794 Belügyi humán ágazatokat érintő törvények módosításáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm szépen a bizottsági vélemény ismertetését is a bizottság előadójának. Ahogy elhangzott, fontos kérdésekben tudunk előrelépni ezen törvényjavaslat kapcsán. Bízom benne, hogy azért nagyon széles körű lesz a támogatás…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Ritkán lőnek ekkora öngólt még a baloldali képviselők is. Az önök frakciójából önön kívül kettő, azaz kettő darab képviselő van itt, és ön azt mondja, hogy miért nincs itt több képvise…
K/12879 A Lex Guriga a megoldás?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Nézzük a számokat! (Dr. Gurmai Zita: Bezzeg a szocialisták!) Amikor önök voltak kormányon, akkor hány ápoló jutott százezer lakosra, képviselő asszony? Hány ápoló jutott akkor s…
K/12869 Felnőtt hozzátartozók egész napos ápolásáért miért nem jár a minimálbér?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ez egy fontos kérdés, és a kormánynak ez az elmúlt 10-15 évben fontos feladata is volt, hiszen amikor átvettük a kormányzást, akkor 20-25-30 ezer forintokat kaptak azok, akik egész n…
K/12882 Számíthatunk-e a jövőben is a Kormány támogatására a Keszthelyi Kórház fejlesztésében?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Minden város, minden térség számára az egyik legfontosabb kérdés valóban a saját egészségügyi intézményének, a kórházának a jövője. Ha a Fidesz-KDNP folytatja a kormányzását, akkor a…
politikai vita lefolytatása
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzék azt állította, hogy a kormány nem akar gyermekvédelmi vitanapot tartani, és most itt vagyunk a gyermekvédelmi vitanapon. Az ellenzék azt is állította, hogy a kormány…
politikai vita lefolytatása
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azért felháborító, amilyen hangot megengedett magának, képviselő úr. De ha az ön logikáját követem: mennyi szándékos, befejezett emberölés volt az önök kormányának idején? (Bánki Eri…
politikai vita lefolytatása
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Csak azt szeretném helyre tenni, hogy ez a kormány volt az, amelyik benyújtotta azokat a javaslatokat, amelyek nyomán Juhász Péter Pált végre börtönbe lehetett juttatni. (Közbeszólás…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Rossz hallani ezeket a szavakat öntől, tisztelt képviselő úr. Magyarország-szerte és világszerte utcák vannak elnevezve azokról az emberekről, szobraik vannak azoknak az emberekn…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Rá fogok térni arra, amiről kérdezett, tisztelt képviselő asszony, de egyvalamit elfelejtett itt említeni nekünk, ami önnek talán személyesen is fontos, hogy ön az Európai Bizto…