489 felszólalás
K/17088 ,,Milyen stádiumban van az M60-as gyorsforgalmi út építési beruházásának előkészítése Pécs és Szigetvár között, Szentlőrinc érintésével?"
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány kiemelt feladatának tartja a közlekedési hálózatok folyamatos bővítését és fejlesztését. Ez nagy feladat, hiszen a baloldali kormányok…
Napirend előtti felszólalások
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Jó pár témát érintett a felszólalásában. Engedje meg, hogy megpróbáljak mindegyikre valamifajta olyan választ adni, ami reményeim sz…
T/16565 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény módosításáról
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyetemek jövője Magyarország jövője, ezért a következő évek egyik legfontosabb nemzetépítési és nemzetstratégiai programja a magyar fels…
T/16565 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény módosításáról
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a támogató mondatokat. Gyüre képviselő úr számára szeretném világossá tenni a törvényjavaslat célját, mert úgy látszik, ez nem sikerült teljes mértékben a kor…
Napirend előtti felszólalások
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Volt régebben egy párt, amelyik sok viszontagságot megélt. A céljuk az volt, hogy megváltoztassák a politikát, s ezt a szándékot hord…
Napirend előtti felszólalások
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Valóban, az elmúlt évtizedekben nem látott mértékű válsággal és nehézséggel kellett szembenéznünk, az elmúlt, most már azt lehet mondani, ho…
I/16499 Egyre rosszabbul élnek a magyarok, miért nem tesz valamit az Orbán-kormány?
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Van abban valamifajta sajátosan bizarr dolog, hogy ön föláll itt az Országgyűlésben, és álságos módon arról szónokol, hogy bajban vannak a magya…
I/16504 Visszavonják-e a népszavazásig a Fudannal kapcsolatos törvényjavaslataikat?
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Csodálkozom, hogy Gyurcsány Ferenc azok után önre osztotta ezt az interpellációt, hogy a Karácsony-párt, az ön frakcióvezető-helyettese, Burány…
I/16512 Milyen intézkedésekkel segíti a Kormány magyar vállalkozások talpra állását?
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Jelentős támogatást nyújtottunk a bajba került vállalkozásoknak, az ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorok v…
A/16567 Miért hazudik Karácsony Gergely folyamatosan arról, hogy van nyelvvizsgája?
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Karácsony Gergely csúnya hazugságspirálba keveredett. Nincs állami nyelvvizsgája, és nem lehetett volna kinevezni már tanársegédnek sem. A…
A/16567 Miért hazudik Karácsony Gergely folyamatosan arról, hogy van nyelvvizsgája?
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Az Oktatási Hivatal hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja ezt az ügyet. A hatósági eljárás június 7-én indult meg, és a Corvinusnak a von…
T/16204 Egyes törvényeknek a szakképzéssel és a felnőttképzéssel összefüggő módosításáról
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az az igazság, hogy a törvényjavaslatot Dunai Mónika képviselő asszony kiválóan ismertette, így én arról kevesebbet kell hogy beszéljek. Csak annyi a dolgom, ho…
T/14949 A nemzeti adatvagyonról
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most sem maradt más dolgom, miután Dunai Mónika képviselő asszony tömören és röviden, de ritkán látott szakszerűséggel összefoglalta a javaslat célját, nem mara…
T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magáról a törvényjavaslatról viszonylag keveset kell beszélnem, mert háznagy asszony kiválóan összefoglalta a javaslat céljait, és én ezt nem ismételném meg. Vi…
T/16226 A Budapest Diákváros megvalósításáról
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ígérem, nem fogom kihasználni a rendelkezésre álló időkeretet, de mégiscsak fontosnak tartom azt, hogy ne maradjanak a levegőben olyan mondatok, amelyek félreértésre a…
Napirend előtti felszólalások
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Először is, én értem, hogy nem sikerült maradéktalanul megértenie az Orbán államtitkár úr által elmondottakat (Derültség a kormánypá…
Napirend előtti felszólalások
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is engedje meg, hogy csatlakozzam önhöz, és megköszönjem én is a védekezésben részt vevőknek a kemény és áldozatos munkáját, nélkülük ug…
Napirend előtti felszólalások
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Van annak egy diszkrét bája, hogy ön, aki a politikai pályáját az MSZMP-ben kezdte, most ön próbál bennünket kommunistázni (Burány Sándor…
I/16438 A Vadászati Világkiállítás 17 milliárd forintos rejtett pluszköltségéről
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az a helyzet, hogy ön már megint nem mond igazat, amit ön csinál az Országgyűlésben rendszeresen, nem más, mint 99 százalék hazugs…
I/16436 Hány munkahelyet sikerült megvédeni a Kormány munkahelyvédelmi intézkedéseinek köszönhetően?
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogyan ön is elmondta, és ahogy mindannyian tudjuk itt az országban, a koronavírus nemcsak az egészségünket és az életünket veszélyeztette, han…
I/16439 Kőszállítást a vasútra!
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Furcsa, hogy ön sajnálkozik egy vasútvonal bezárásán, miközben nem nevezi meg a felelősöket egyébként. Az ön vasútellenes baloldali barát…
I/16431 Hol tart a "Tisztítsuk meg az országot" program?
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Jó önnek újra válaszolni itt az Országgyűlésben. A nemzeti polgári kormánynak ‑ ahogyan ön is elmondta ‑ meggyőződése, hogy a klímaváltozással s…
I/16426 Milyen útfejlesztésekre számíthatunk Körmend, Szentgotthárd, Vasvár, Jánosháza és Őriszentpéter térségében?
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen jogos a Vas megyei emberek igénye, hogy minél több és minél jobb út épüljön, illetve korszerűsödjön, és azt is látni…
A/16483 Ez így rendben van?
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Remélem, nem kevert engem össze Komló polgármesterével. Viszont a kérdése kapcsán, engedje meg, hogy világossá és egyértelművé tegyem azt a gyak…
A/16483 Ez így rendben van?
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A viszonválaszából mégis volt egy olyan érzésem, hogy összekever engem Komló város polgármesterével. De, tisztelt képviselő úr, meg tudom önt ny…
K/16449 Ha valóban elkészült a kormány alkalmatlansága, és elhibázott döntései miatt az összeomlás szélére került víziközmű-szektor megmentésére, illetve e feladat finanszírozására készített kormányzati stratégia, és az azt alátámasztó részletes cselekvés
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Valóban, már több alkalommal beszéltünk itt az Országgyűlésben erről a kérdésről. Most is megerősítem önnek, hogy a kormány ki…
Napirend előtti felszólalások
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Álságos az ön felszólalása, igazi baloldali duma (Derültség a kormánypárti sorokban.), hiszen önnek volt lehetősége arra, hogy támog…
Napirend előtti felszólalások
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon szomorú, hogy önök újra és újra politikai kérdést akarnak csinálni egy olyan ügyből, egy olyan témából, amelyik mindannyiunk gyermek…
I/16186 A szállítmányozási cégek érdeke vagy a magyar emberek egészséges ivóvízzel való ellátása a fontosabb a Kormány számára?
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Duna folyónak hazánk történelme során mindig kulcsfontosságú szerepe volt, és a Duna nemcsak szimbólum, mint ahogy ön fogalmazott, hanem egyik…
I/16371 Megemeli-e a kormány július elsejétől a minimálbért, és tervezi-e a korábban bejelentettnél nagyobb mértékben megemelni a nyugdíjakat annak érdekében, hogy a meredeken növekvő megélhetési költségeket kövessék a nyugdíjasok és munkavállalók bevétel
SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön felszólalásában több fontos témát is említett. Engedje meg, hogy az ön által felállított sorrendben reagáljak a felszólalására. Ön beszélt a…