1 348 felszólalás
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Tulajdonképpen én két okból szólok hozzá, egyrészt Gulyás Gergely képviselőtársam hiányolta az elismerő szavakat az ellenzéktől - ezt most sem fogja megkapni -, de próbálom kicsit a humorosabb végéről megfogni ezt az abszurditást. A másik meg, hogy azért szeretném húzni az…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném jelezni, hogy megint egy olyan záróvitán vagyunk, ahol a módosító javaslatok áttanulmányozására természetesen meglehetősen korlátos lehetősége volt az Országgyűlésnek. Elöljáróban szeretném jelezni azt,…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Ha Papcsák képviselőtársam ennyire tanítani óhajtja az ellenzéket, akkor további segítségért folyamodnék őhozzá. Mi a jogfilozófiai, jogdogmatikai indoka annak, hogy ha egyszer kimondja, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogutódja a Kúria, akkor miért kell most…
T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnos, el kell hogy keserítsem, mert némileg kénytelen vagyok visszatérni az előzőhöz.
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Koncepcionálisan szeretnék egy kicsit ehhez az egész törvényjavaslathoz hozzászólni. Ez a törvényjavaslat nem az első annak a sorában, amikor a kétharmados többség kipécéz egy társadalmi csoportot, akire nézve különösen nagy az esély, hogy indulatokat lehe…
T/4922 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott törvényjavaslat a csőd-, a társasági és a cégtörvény, valamint kapcsolódó más törvények módosításáról, azt gondolom, szakmailag helyes irányt képvisel, sok tekintetben helyre tesz…
T/4922 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Folytatnám azt a gondolatot, amit itt elkezdett Latorcai alelnök úr. Nem pusztán a zálognyilvántartás és a cégnyilvántartás nincs összekapcsolva, nemcsak arról van szó, hogy egy kikötött opciós jog nem köszön vissza az üzletrésze vonatkozóan a cégnyilvá…
T/4922 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. A vezérszónoklatomban nem említettem azt, amit most az imént Vadai Ágnes elmondott, de azért szeretném ezt még egy picit fölhangosítani. A törvény 72. §-a, amely lehetővé teszi azt, hogy kormányrendeletben és hitelezővédelmi okból vagy más közérd…
T/4922 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Annyi megjegyzést hadd tegyek Gaudi képviselőtársamhoz, hogy ez a törvényjavaslat a bankok számára fenntartott privilégiumokat nem tárgyalja. Tehát azok a szakaszok, amelyeket idézett képviselő úr, például a kielégítési sorrend te…
T/4922 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Azzal kapcsolatban, amit jobbikos képviselőtársaim feszegetnek, két dolgot szeretnék megjegyezni. Az egyik: ha és amennyiben a kielégítési sorrend kérdését megnyitjuk, a bankok pozíciója az LMP-t kizárólag abból a szempontból érdekli, hogy ma Magyarorsz…
Napirend előtti felszólalások
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Matolcsy Miniszter Úr! Önök, a kétharmados felhatalmazással rendelkező kormány elszalasztott egy történelmi lehetőséget, hogy az elmúlt húsz év bukott gazdaságpolitikája helyett a magyar gazdaságot új alapokra helyezze és meghaladja mindazt,…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 3. pontjához szeretnék hozzászólni. A szavazások során mi a módosító javaslatunkról kértünk egy név szerinti szavazást. Az LMP eredeti módosító javaslata, amihez ez a zárószavazás előtti módosító kapcsolódik is logikailag, azt célozta,…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is Gaudi képviselőtársamnak válaszolnék. Amikor azt firtatja, hogy hol van itt a koherenciazavar ezek között a módosító javaslatok között, szerintem teljesen fölösleges ez iránt kíváncsiskodnia, tudniillik sokkal egyszerűb…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Én először azt hittem, hogy rosszul hallok, amikor Kovács képviselő úr hospinvestezni kezdett, tudniillik, a HospInvest esetében legalább az épületet nem akarták eladni. Önök most megengedik azt, hogy magát az ingatlanvagyont, amely a közszolgáltatást s…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az imént Kósa képviselő úr azt mondta, hogy nem kívánják privatizálni az önkormányzati vagyont. Erre a kijelentésére én csak egy korábbi kósai mondatot szeretnék a figyelmébe ajánlani: nem jön vissza az IMF. Köszönöm. (Derültség és taps az ellenz…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hegedűs képviselő asszony hozzászólásához kapcsolódnék. Egy nagyon érdekes összefüggés van, hogy ebben a parlamentben ugyanazok a képviselők szavazták le azt, hogy ne lehessen elidegeníteni az állam számára átadott önkormányzati vagyont, akik egy…
T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kósa képviselő úr a szocialistákkal kapcsolatban a damaszkuszi utat emlegette. Gondolom, ezt közösen szokták használni, mert amíg a szocialisták - lásd HospInvest-ügy - ez előző kormányzati ciklusban nagy elánnal támogatták a közszolgáltatások pr…
T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Támogatjuk, hogy halasszuk el a szavazást, tudniillik, hogy mivel állunk szemben, teljes a koherenciazavar a kormányzásban, hiszen sikerült a cégeljárást is itt majdnem teljesen újraszabályozni (Moraj a kormánypártok soraiban.) zárószavazás előtti módos…
T/4996 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr, köszönöm a figyelmet. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Babák Képviselő Úr! A tizenharmadik alkotmánymódosítás van előttünk másfél év alatt, azt gondolom, ez egy igen tekintélyes teljesítmény. Hogy miért és mennyiben nem igaz az, amit Gulyás képvis…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A helyi önrendelkezés szabadsága egy olyan alapvető jogosultság, illetve egy olyan alapvető társadalmi érték, amely egy ökopolitikai párt számára elsődlegessé teszi azt, hogy miként értékeli az…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Akkor csak Gruber képviselőtársam meg mások számára is szeretném tisztázni, hogy miről beszélek. Természetesen azt én nem vitatom, hogy egy helyi képviselőnek joga van a bizottsági üléseken részt venni, viszont a hatályos Ötv. és ez a törvényjavaslat sem í…
T/4859 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm a rugalmasságát. Mi annyira súlyán kezeljük a törvényjavaslatot, hogy a frakcióvezető és a frakcióvezető-helyettes megosztva mondja el a vezérszónoklatot. Elöljáróban szeretnék utalni arra, hogy ennek a t…
T/4859 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Először is egy mondat Gaudi-Nagy képviselőtársamnak: lehet, hogy a Hungarica vagy az Ismerős Arcok nem kapott a PANKKK-programból, de tudomásom szerint a Quimby vagy a Kispál és a Borz sem. Azt kéne megérteni, hogy ez a program nem arról szólt, hogy már eg…
T/4859 A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az államtitkár úr felé szeretném csak pontosítani, miért állítom azt, hogy a K+F minősítés javaslatban szereplő szabályozása korrupciós nyomást rak a közigazgatási szervre. Ebből a javaslatból hiányoznak az eljárási határidőre vonatkozó szabályok…
T/4866 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én az előttünk fekvő törvényjavaslatnak kifejezetten az alapjogi aspektusaival szeretnék foglalkozni, miután ez a törvényjavaslat fogja kiváltani azt az 1989. évi II. törvényt is, amely a rendszerváltás hajnalán a jogállami…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én csak az azonnali kérdések órájában elhangzottakra szeretnék reagálni. Szeretném, hogyha elnök úr a jegyzőkönyv számára is tisztába tenné azt, hogy a Lehet Más a Politika frakciójának a Házszabályból kifolyólag összesen két kérdés elmondására v…
T/4424 Az Alkotmánybíróságról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alaptörvény, illetve a tavalyi alkotmánybírósági törvény módosítása után is még lett volna arra lehetőség, hogy ne történjen meg az Alkotmánybíróság teljes jogfosztása, egész pontosan az Alkotmánybíróság mint jogállami i…
Ü/4907 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 14/2010-2014. AIÜB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én elöljáróban arra szeretném kérni minden képviselőtársamat, hogy lehetőleg méltósággal hallgassa végig ezt a vitát, tudniillik a parlament demokratikus működésének egy eléggé alapvető szabályáról van szó, és én a…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha a kizsákmányolás törvénykönyvét elfogadja a parlament, akkor senkinek ne legyen kétsége, a jövő évtől a magyar emberek kevesebb pénzért fognak többet dolgozni. Itt önöknek a nemzeti együttmű…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egyrészt azt az érvelését, hogy ön bármihez is azért értene jobban, mert éppen vidéken jött világra, meglehetősen gyermetegnek és primitívnek tartom. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Nem ezt mondta!) Abban kétségtelenül…