766 felszólalás
A/3432 Létszámleépítés az Alaptörvény megsértésével
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Igen, elfogadom.
A/3432 Létszámleépítés az Alaptörvény megsértésével
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Miniszterelnök-helyettes úr, én nem lennék büszke akkor az ilyen jogszabályokra, amelyek azokat az embereket, akik 15-20 évig a közigazgatásban dolgoznak, a szakértelmükkel a közjót szolgálják, és úgy tudják meg, hogy ki vannak rúgva, hogy az ügyfélkapun keresztül személytele…
T/617 Egyes törvényeknek a devizaadósok védelmében szükséges módosításáról
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy a devizahiteleseknek az ügye, a problémája újra és újra itt van valamilyen formában az Országgyűlés asztalán, akár azonnali kérdés formájában, akár újabb és újabb törvényjavaslat formájában, azt mutatja, hogy ez a…
T/1158 Egyes törvényeknek a nyugdíjasok helyzetének javítását célzó módosításáról
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ma már egyszer itt az Országgyűlésben hivatkoztam az Alaptörvényre, nevezetesen annak a mondatára, amely azt mondja, hogy valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság. Gondoljuk végig ezt a mondatot tovább! Ahhoz, hogy valaki…
K/3227 Van a Kormánynak bármilyen elfogadható magyarázata arra, hogy a hulladékszállítási és - gazdálkodási tevékenység környezetvédelmi közszolgáltatás helyett miért válik mind több településen katasztrófavédelmi kérdéssé, miközben a Kormány két kézzel ö
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt egy héten nagyon sok szó esett arról, hogy több mint száz településen veszélybe került a hulladékok rendszeres elszállítása. Sok településen és Budapest számos kerületében pedig vagy meg sem nyíltak, vagy felszámol…
K/3231 Mit tesz a Kormány és az egészségügyért felelős tárca azért, hogy egyes környezeti ártalmakból eredő, előre látható megbetegedések és halálozások csökkenjenek?
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Naponta kapunk híreket a hazai egészségügyi ellátás kritikus helyzetéről. Talán ezért esik ritkábban szó az egészségmegőrzésről, amelynek fontos tényezője a veszélyeztetett csoportok rendszeres egészségügyi szűrése. Évtizede…
Napirend utáni felszólalások
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes ember, a közösségek és a társadalom természethez való viszonyának egyik fokmérője, hogy milyen kapcsolatot tudunk ápolni az élővilággal, az állatokkal. (15.20) Ez elsősorban értékrendi és etikai kérdés, és úgy tűn…
Napirend előtti felszólalások
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ma már széles körű egyetértés van abban, hogy az éghajlatváltozás világszerte az emberiség közeli jövőjét befolyásoló, drámai következményekkel járó folyamat, amelyet kellő politikai akarat hiányában eddig még nem sikerült megfékezni.…
H/385 A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról
SCHMUCK ERZSÉBET, a Fenntartható fejlődés bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Fenntartható fejlődés bizottsága kisebbségi véleményeként szeretném felsorakoztatni azokat az érveket, amiért az Országgyűlésnek kérnie kellene a kormányt, hogy a jelenleg tá…
K/1811 Miért nem lép végre a Kormány, hogy emberek ezreinek életét megóvja a halált okozó azbesztszennyezéstől?
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az azbesztből kiszabaduló szennyezőanyag-részecskék gyógyíthatatlan megbetegedéseket okoznak, így tüdőszöveti hegesedést, azbesztózist vagy mellhártyadaganatot, tüdőrákot, és így idő előtti elhalálozás lesz a vége. Sajnos az…
K/1810 Valóban a biztonság garanciája-e, ha atomerőműben termeljük az áramot?
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön kormánya folyamatosan azzal érvel a Paksi Atomerőmű tervezett bővítése és a nukleáris energia használata mellett, hogy Paks a biztonságos energiaellátás garanciája. Ennek az állításnak azonban a tények mintha ellentmon…
H/385 A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról
SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ugyan már 2018-at írtunk, de a NÉS elfogadásának állandó halogatása miatt megállt az óra 2014-ben. Ekkor még azzal büszkélkedett a stratégia, hogy a 2014-es adatok…
H/385 A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Fenntartható fejlődés bizottsága elnökeként szeretném civil szervezetek észrevételeit és javaslatait tolmácsolni a második nemzeti éghajlatváltozási stratégiához, tehát ezt szeretném szó szerint itt elmondani önöknek. A Greenpeace Magyarors…
I/1369 A Duna élővilágát vagy a gazdaságos működtetést áldozzák föl Pakson, vagy mindkettőt?
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hónapban a Paksi Atomerőmű hűtővízcsatornájának torkolatánál a Duna vizének hőmérséklete a hivatalos mérések szerint megközelítette az engedélyekben szereplő 30 Celsius-fokos határértéket, amelynek túllépése esetén a…
I/1369 A Duna élővilágát vagy a gazdaságos működtetést áldozzák föl Pakson, vagy mindkettőt?
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm szépen. Miniszter úr, abban ne reménykedjen, hogy egy tapodtnyit is közeledünk ahhoz, hogy a paksi bővítésre szükség van. Ön ezt biztosan nem fogja se tőlem, sem az LMP-től hallani. Egy biztos: a környezetvédelmi engedélyt úgy adták meg, hogy a szakértők azt mondták,…
A/1618 Mi lesz velük?
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nem velünk, hanem velük mi lesz. Azt gondolom, hogy a mostani kérdéseim nagyon aktuálisak, hiszen ma van az idősek világnapja. Talán egy hete jelent meg annak a kutatásnak az eredménye, amely 18 OECD-országban vizsgálta a…
A/1618 Mi lesz velük?
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Miniszterelnök úr, azért bíztam abban, hogy nem azt fogja mondani, hogy majd a szakminiszterek válaszolnak. Én többször beadtam már azt a törvényjavaslatot, hogy a minimálbér legalább 50 ezer forint legyen. (Sic!) Szlovákiában a minimálbér háromszorosa a magyar minimálbérnek,…
K/1577 Orosz demokrácia, kínai környezetvédelem?
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Orbán-kormány sokat emlegetett keleti nyitásának egyetlen értelmét az adhatná, ha a keleti országoktól azt tanulnánk el, amit érdemes, például a szorgalmat és az idősek tiszteletét. Önök azonban nemcsak az önöknek tetsző…
K/1576 Várható-e hatékony lépés a kormánytól a műanyaghulladék visszaszorítása érdekében úgy, hogy közben megoldást is találnak a problémára?
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Sok éve tudjuk, hogy a műanyag zacskók használata sem a termék tárolása, sem a hulladékgazdálkodás szempontjából nem jó megoldás. A természetbe kikerülő műanyagok a természetes élővilág károsításán túl bekerülnek a táplálékl…
A/1618 Mi lesz velük?
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm szépen. Megvárom a miniszterelnök urat.
Napirend utáni felszólalások
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindent elmond a kormány politikájáról, az emberekhez való viszonyról, a közjó védelméről az, amit néhány nappal ezelőtt Szijjártó Péter Münchenben az Audi és a BMW vezetőivel tartott megbeszélésen mondott. Azt mondta: Mag…
Napirend előtti felszólalások
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Orbán Viktor a választások után arról beszélt, hogy 2030-ig tervez miniszterelnökként, és hogy addigra Magyarországot az Unió öt legélhetőbb államának egyikévé teszik. Hangzatos kijelentés, de azt már tudjuk, hogy az ilyen…
Napirend utáni felszólalások
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az eredményes és felelős politika egyik fő ismérve, hogy felismeri és előremozdítja a közjó szempontjából legfontosabb ügyeket, akkor is, ha a bajok vagy az eredmények nemcsak egy választási ciklus négy éve alatt jelentkez…
Napirend előtti felszólalások
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltást követően elég hamar kiderült, hogy a korábbi ipari, katonai, MÁV- és egyéb telephelyeken az emberi egészséget, a környezetet és a természetet aktuálisan vagy potenciálisan súlyosan veszélyeztető szennyező…
T/406 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek a magasházak építésének szabályozásával kapcsolatos módosításáról
SCHMUCK ERZSÉBET, a Fenntartható fejlődés bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztésben szereplő törvénymódosítás eredeti célja, ami igazán nem volt túlzó, de a városépítészetet a maga komplexitásában kezelő sem, az volt, hogy a…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hétfőn az azonnali kérdések órájában arra kívántam felhívni a miniszterelnök úr figyelmét, hogy a gazdasági válság itt van, itt kopogtat, mint ahogyan Matolcsy György is jelezte, miközben a költségvetésben nem látszik, hogy er…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. A mai vitában többször elhangzott kritika az alsóbbrendű utakkal kapcsolatban. Muszáj megszólalnom, és úgy érzem, muszáj nekem is azt mondani, hogy elfogadhatatlan az, hogy a kormány az alsóbbrendű utaknak a javítására szánt pénzösszeget csökkenti.…
T/626 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról
SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP a törvénymódosítással kapcsolatosan igen kritikus, és azt is ki kell mondanom, hogy mi bizalmatlanok vagyunk a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal kapcsolatban. Ugyanis…
T/624 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány immár harmadjára fut neki az atomenergia engedélyezését, törvényi garanciáit rögzítő előírások fellazításának. Az előző két esetben bebizonyosodott, hogy a kormányzati tervek a nukle…
A/435 Kivel köt új megegyezést a kormány?
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A magyar gazdaság nem fenntartható, szinte teljes mértékben a nemzetközi gazdasági folyamatoktól, az autóipartól, a multinacionális vállalatok teljesítményétől és az uniós támogatásoktól függ. A gazdaság fenntarthatóságát…