47 felszólalás
A/13071 Milyen előnyökkel jár a Takata-beruházás a miskolci régió és Magyarország számára?
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten, pénteken Orbán Viktor miniszterelnök úr jelentette be annak a beruházásnak a megindítását, amely hosszú távon meghatározhatja és segítheti Miskolcnak és környékének a gazdasági fel…
A/13071 Milyen előnyökkel jár a Takata-beruházás a miskolci régió és Magyarország számára?
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Bízunk benne, hogy hosszú távon további fejlesztések is megvalósulhatnak majd Miskolcon, hiszen ez egy 1933-tól működő fejlődő családi vállalkozás, nem véletlenül döntött a városunk mellett. Köszönöm a válaszát…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nem akartam hozzászólni ehhez, de néhány olyan, úgy érzem, Miskolcot érintő dolog fel lett dobva, amire nagyon röviden muszáj reagálnom. Volt a Bosch út, hogy miért nem építettük meg. Át kellett tervezni az árvízvédelmi problémák miatt.…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tényleg nem találok szavakat erre az arcátlanságra. Kezdjük! 2014-re és 2015-re a stadionra mintegy 3,5 milliárd fejlesztés be van állítva. (11.30) Egyébként úgy kezdődik, hogy a fejlesztések mindig akkor tudnak elindulni, amikor egy kis levegővételnyi szünet van…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Elakad a szavam néhány ilyen nagyívű hozzászólástól. De komolyra fordítva a szót, Varga Mihály miniszter úr a költségvetés benyújtása után először a sajtóban úgy jellemezte ezt a törvényjavaslatot, hogy ez a re…
H/11542 Sebestyén László országgyűlési képviselő mentelmi ügyében H/11543 Selmeczi Gabriella országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, nem.
T/11206 A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről
SEBESTYÉN LÁSZLÓ, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A fenntartható fejlődés bizottsága a hétfői ülésén megtárgyalta a törvényjavaslatot, és általános vitára alkalmasnak találta azt 12 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 2 tart…
T/11206 A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről
SEBESTYÉN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igyekszem nem nagyon hosszan visszaélni a türelmükkel. Államtitkár úr után nem egyszerű azért egy szakmai vezérszónoki beszédet elmondani. Ezért én inkább a törvény összefüggéseire hívnám fel a figyelme…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hallgattam a vitát, és nekem is az volt a benyomásom: Lendvai Ildikó előadásának a hibája, hogy nem tudom elhinni a teljes megbánást. Tarnai képviselő úr beszélt a szocialisták bűneiről, a nemzetiszocialisták gaztetteiről. Beszélt a szenved…
T/10132 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amint Bartos Mónika képviselőtársam előterjesztőként már említette, a javaslatnak a környezetvédelmi törvényt módosító része egy technikai kérdést tartalmaz, így én magam is a természetvédelmi törvény szükséges módosításával fo…
T/9928 A felnőttképzésről
SEBESTYÉN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A KDNP-s képviselőtársammal egyeztettem hasonló gondolkodásunk miatt, és úgy döntöttem, hogy én egy kicsit más oldalról próbálom megközelíteni ezt a törvényjavaslatot, és inkább az…
K/10231 Mikorra várható a távfűtés elosztási arányának átdolgozása, hol tartunk ma a jobb elszámolási rendszer elkészítésével?
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Akkor folytatnám. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én 2012 decemberében a távfűtéses lakások fűtésidíj-fizetési problémáiról lakossági fórumot szerveztem Miskolcon, ahol megtiszteltek jelenlétükkel a minisztérium é…
V/8837 Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A miskolci szocialisták, úgy látom, nem jelentek meg ezen a jeles napon a tisztelt Házban, mivel úgy gondolják, hogy van még esélyük a miskolci Avas és Diósgyőr fészekrakóit a mi, vagyis a Fidesz számlájára és kárára átlap…
V/8837 Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tévedések elkerülése végett szeretnék magamról elmondani egy dolgot. 31 éve a termelőszférában dolgozom, láttam egy-két beruházást, fejlesztést; már csak azért is, mert többek közt a beosztásom üzemigazgató, beruház…
A/8769 Mi a Kormány javaslata a távfűtéses panellakásokban élők költségeinek arányosítására?
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A távfűtéses lakások távhődíjának elszámolásával kapcsolatban több reklamáló fogyasztó keresett meg Miskolcon, de a probléma országosnak tekinthető, ezért kérem a súlyának megfelelően kezelni. A panella…
A/8769 Mi a Kormány javaslata a távfűtéses panellakásokban élők költségeinek arányosítására?
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm én is. Folytatnám az előbbi mondókát. A távhőszámla folyamata hogy is néz ki? A panelprogramban részt vett társasházak a felújítási munkákat megelőzően lakógyűlést hirdettek meg, amelyen a lakók egy része volt jelen. Döntöttek, ki milyen arányban vesz részt a távh…
T/7757 Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Egy miskolci gimnáziumról már túl sok szó esett, azért egy-két dolgot szeretnék róla elmondani. Először is nem Földes Ferenc miatt akarták ezt a nevet nagyon sokan, nem a kommunista személy volt a döntő. A gimnázi…
T/7757 Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Úgy látom, hogy képviselőtársam vagy nem figyelt, vagy nem értette, hogy mit mondtam az előbb. Még egyszer: a Fráter György Királyi Katolikus Gimnázium 1730-ban lett alapítva és az 1560-as alapítású Lévay József R…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A 2013. évi költségvetés Magyarország számára megítélésünk szerint a stabilitást jelenti. Az elhúzódó válság idején az adósságcsökkentés kiemelkedő prioritást élvez. Az államadósság 78 százalékról…
T/7672 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt elég sok vélemény elhangzott. Voltak benne teljesen helyes, jó vélemények, viszont volt bennük néhány olyan túlzó számadat vagy olyan felesleges politikai aggódás, amelyhez, úgy gondolom, az idők folyamán m…
T/6589 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a magam részéről nem vagyok sem geológus, sem bányászati szakember, ezért a napirend kapcsán igyekeztem utánanézni, információkat szerezni, szakemberekkel konzultálni arról, hogy hazánknak mi lenne a jó, mi…
T/6589 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Kepli Lajos képviselőtársam által elmondottakra szeretnék reagálni. Azzal kezdtem, ha emlékszik képviselőtársam, hogy nem szeretnék személyi asszókat belevinni ebbe. Soha nem vitattam a szakmai hozzáértését, azt a mun…
T/6361 A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény módosításáról
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hulladékgazdálkodási törvényt módosító indítványom célja, hogy a hulladék-közszolgáltatás teljesítését és színvonalát megállító díjemelési tilalom helyett egy olyan rendszer kerüljön bevezetésre…
T/6361 A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény módosításáról
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): (A mikrofonja nincs bekapcsolva.) Tisztelt Képviselőtársaim!
T/5538 A hulladékról
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Először is néhány szót szeretnék mondani arról, hogy mióta birkózom a hulladékok rendezésével. A szakmámnál fogva 31 éve aktívan foglalkozom környezetvédelemmel, úgy gondolom, hogy nem is sikertelenül. A munkám miatt én ráadásul nemcsak…
I/5789 Milyen segítséget tud adni a kormány a Miskolc - Diósgyőri kohászat újraindításáért?
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2011. június 14-én már beszéltem itt a parlamentben Miskolc-Diósgyőr egyik legégetőbb problémájáról. Akkor is dr. Cséfalvay Zoltán államtitkár úr válaszolt a kérdéseimre, amely után bizakodva gondoltam, hogy jó…
I/5789 Milyen segítséget tud adni a kormány a Miskolc - Diósgyőri kohászat újraindításáért?
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a megtisztelő választ. Kérjük és könyörgünk, hogy ezt az interpellációt, illetve az ebben elhangzottakat vegyük komolyan, mivel minden munkalehetőség a mi térségünkben rendkívül fontos. Miskolcnak és Diósgyőrnek,…
T/5206 A víziközmű-szolgáltatásról
SEBESTYÉN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy Északkelet-Magyarországon, Miskolc és Kazincbarcika környékén harminc éve foglalkozom a vízüggyel, a vizes ágazattal, tehát úgy gondolom, kellő rálát…
T/4919 A szakképzésről
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hallgatva ezt a vitát, egy-két dolog azért megütötte a fülemet. Először is, az MSZP vezérszónoka még a legelején elég érdekes dolgokat mondott: ingerszegény környezetből érkeztek, funkcionális analfabéták tömege. Itt az a p…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Eredetileg nem így akartam kezdeni a mostani hozzászólásomat, de itt a vita hevében egy-két dologra rácsodálkoztam. Ezért engedjék meg, hogy egy kis ismétléssel kezdjem, mivel vannak olyan dolgok, amikre nem árt,…