168 felszólalás
T/13670 Az anyakönyvi eljárások egyszerűsítéséről és elektronizálásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban egy olyan javaslatot tárgyalunk most, ami az anyakönyvi eljárások elektronizálását, egyszerűsítését tartalmazza sok-sok ponton keresztül.Ma már egy másik törvény vitájában elmondtam, és ide i…
T/13664 Az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról szóló 2000. évi XIII. törvény módosításáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Nem húznám nagyon hosszúra a mondandómat ezen a késői órán. Mindannyian egyetértettünk most itt a vitában is, és nyilván, hogyha még többen szóltunk volna hozzá, valószínűleg ugyanez lett volna az eredmény, hogy a…
H/13655 A 2022. és 2023. év Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánításáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Ez a vita arról folyik most, hogy a 2022., illetve 2023. évet Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából emlékévvé nyilvánítsuk, és pont e miatt a téma miatt meg az időzítés miatt borzasztó nehéz kettő…
T/13658 A rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Most már ötödik vagy hatodik hozzászólóként ebben a vitában, azt hiszem, levonhatom azt a tanulságot, mint az előző vitában is, hogy magában a tárgyában ennek a javaslatnak ‑ itt most ebben az esetben egy törvényj…
T/13631 Egyes törvényeknek az egyenlő bánásmód követelménye hatékonyabb érvényesítését biztosító módosításáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Az előző hozzászólások alapján kiderült, hogy térdig gázolunk a vérben ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán, olyan sok sebből vérzik, és nyilván ezt én csak szaporítani fogom, nem is tudnék mást tenni. Azt gondolo…
T/13648 Az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Engem igazából az érdekelne, hogy hogyan néznek a tükörbe, drága kormánypárti képviselő urak és hölgyek. Hogyan lehetséges az ‑ kezdem az elején, amit oly sokszor ma is elmondtunk és nyilván egész héten mondani fo…
A/13605 Nyugdíjasok az út szélén?
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Miért akarja ez a kormány még jobban szegényíteni a nyugdíjasokat? Miért hagyják a nyugdíjasokat az út szélén? Kérdezem öntől. Azért jogos ez a kérdés, mert lépten-nyomon elmondják, hogy a magyar nyugdíjasok hely…
A/13605 Nyugdíjasok az út szélén?
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm, elnök úr. Ritka az, amikor egy kormányzati szereplőt ennyire lehet szembesíteni azzal, hogy butaságot beszél, bocsásson meg, államtitkár úr, ugyanis a nyugdíjak vásárlóerejét tekintve van kimutatás. Az EU 27 tagállama közül 21. Magyarország. Hát, ezt nem hívn…
B/8769 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2019 H/11093 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2019. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy minden ilyen beszámoló tárgyalása itt, a Ház falai között alkalmat nyújt nekünk arra, hogy általánosságban is megvizsgáljuk, hogy az az intézmény hogyan működik, mi a viszonyulásun…
A/13506 Minden gyerek lakjon jól chiantival és luxuspezsgővel?
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Elfogadom, köszönöm.
A/13506 Minden gyerek lakjon jól chiantival és luxuspezsgővel?
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Miniszter asszony, egyetlenegy felvetésemre vagy kérdésemre nem sikerült válaszolnia. Egész konkrétan semmilyen módon nem érintette azt a témát, amelyben én önnek kérdéseket tettem fel. Egész konkrétan arról beszélünk, hogy Hegedűs Zsuzsa, a szegények…
A/13393 Hány új férőhelyet létesített a kormány idősotthonokban?
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Asszony! Sokéves gyakorlattal szakított a kormány ez év elején, ugyanis korábban nyilvánosságra hozták a szociális ellátásra és ezen belül is az idősotthoni elhelyezésre vonatkozók számát, és az adatokat havonta frissítették egy e…
A/13393 Hány új férőhelyet létesített a kormány idősotthonokban?
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. A két percben egyetlenegy adatot nem sikerült mondani, amit kérdeztem. Tehát a kérdés az, hogy hányan várnak idősotthoni elhelyezésre ma Magyarországon. Ez egy konkrét szám, valószínűleg egy több tízezres szám, én ezt várom öntől, államtitkár asszony.…
T/13257 A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Szerintem indítsuk azzal ezt az értékelő beszélgetést, hogy rögzítsük a jegyzőkönyv számára is, hogy önök, tisztelt kormánypárt, illetve kormány, ezt elbaltázták, nagyon jelentősen elbaltázták. Ne menjünk el emell…
T/13257 A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Csak hogy Budai Gyulára reagáljak, mert személyemben gyakorlatilag megszólított. Nagyon köszönöm, és megtisztel az, hogy képviselő úr az én önéletrajzomat olvassa valahol. Nekem is van szerencsém ismerni az ön munkásságát. Annyira jelentős szakmai tudá…
T/13262 Egyes törvényeknek nyilvántartásokkal és elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Egy olyan törvénycsomag fekszik itt előttünk, amely összesen 23 törvényt módosít, hogyha jól számoltam össze. (Kontrát Károly: 24-et!) 24-et. Köszönöm szépen, államtitkár úr. És tulajdonképpen két lába van, hadd s…
A/13221 Meddig tart lefordítani egy alkotmánybírósági döntést a cselekvés nyelvére, ha igyekeznek?
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Igen, elfogadom.
A/13221 Meddig tart lefordítani egy alkotmánybírósági döntést a cselekvés nyelvére, ha igyekeznek?
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Azt mondja miniszter úr, hogy a rendszer működőképes, és ennek örülünk, és meg is tapsolják, magyarán, megtapsoljuk azt, hogy több mint százezer, egyes adatok szerint 140 ezer ember rosszabbul jár ezzel a helyzettel, és ezt a kormány úgy okozta, hogy tetszik, nem tetsz…
Napirend utáni felszólalások
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Eljött az a pillanat, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy mesét fogok önöknek felolvasni a „Meseország mindenkié” című elhíresült mesekönyvből, „Házasodik a királyfi” címmel. (A kezében tartott könyvből olvassa.) Három aranydombon innen, háro…
Napirend előtti felszólalások
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Szégyen és gyalázat, hogy a koronavírus-járvány második hullámának derekán az ellenzéknek népszavazással kell kikényszeríteni a kormánytól azt, hogy ingyenesen teszteljünk ebben az országban, hogy mind…
B/8328 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2017. január - 2018. december) H/9465 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2017. január - 2018. december) címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ahogy előttem minden hozzászóló kivétel nélkül dicsérte ezt a beszámolót, illetve a nemzetiségek magyarországi helyzetét, én is csatlakozom ehhez. Ugyanezeket a mondatokat mondhattam volna én is alap…
T/10953 A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy olyan törvény van itt előttünk, amelyiknek a lényege, hogy hogyan próbálhatjuk megvédeni azokat az áldozatokat, akiket a hozzátartozó bántalmaz tulajdonképpen. Azon kivételes helyzet van, hogy ez…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Ház! A költségvetés javaslatát tárgyaljuk ezekben a napokban, s azt kell mondjam, hogy ez a költségvetés, ahogy előbb képviselő úr is megjegyezte, hogy mondtuk már, a gyengeség és a gyávaság költségvetése, ezt nyújtotta be ez a kormá…
T/10860 A bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy olyan törvényjavaslat fekszik itt a Ház előtt, amelynek a célja, ahogy több előttem szóló is összefoglalta már, az, hogy a bűncselekmények áldozatai minél hamarabb megkapják az okozott kárt, ille…
A/10908 Miért éppen a legvédtelenebbektől tagadják meg a segítséget?
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! A járvány okozta gazdasági visszaesést a világ minden országában nagyvonalú kormányzati költségvetési intézkedésekkel igyekeznek enyhíteni. A kormányok a vállalkozások mellett elsősorban a szegényeket és az alacsony jövedelműe…
A/10908 Miért éppen a legvédtelenebbektől tagadják meg a segítséget?
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Bizonyára államtitkár úr figyelmét elkerülte, amit én mondtam. Azt mondtam, hogy a válságra való tekintettel nem kapnak pluszsegítséget ezek a csoportok. Nem véletlen, hogy tíz évvel ezelőtti vagy most már tizenegy évvel ezelőtti adatokat próbál hasonlítani a mostaniho…
T/10744 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy nagyon vaskos törvényjavaslat fekszik itt előttünk, és ahogy az előttem szóló ellenzéki képviselők már megállapították, a salátatörvényhez való viszonyulásunk kapcsán egy ellenzéki front, egy sal…
A/10689 Önök már a saját Alkotmánybíróságuknak se tudnak megfelelni?
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Miniszterelnök Úr! Az Alkotmánybíróság 2018 novemberében döntött arról, hogy a Fidesz és az ön által vezetett kormány által kitalált, a rokkantnyugdíjak szabályozásáról szóló törvény alkotmányellenes, az emberi jogok európai egyezményébe ütközik egész…
A/10689 Önök már a saját Alkotmánybíróságuknak se tudnak megfelelni?
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Akkor most sem hallottunk határidőt, most sem hangzott el, hogy na, de akkor mikor lesz ez a kérdés rendbe rakva. És arra még nem is tértem ki az első felszólalásomban, hogy azok, akik méltatlanul szenvedték el ezt a helyzetet, akiknek nem történt egés…
H/7915 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2018. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról B/6665 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 201
SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is: én is köszöntöm Darák Péter elnök urat, illetve a munkatársait. Örülök, hogy itt vannak köztünk. Azzal kezdeném, mondjuk azt, nulladik pontként, hogy mint minden évben vagy most már több…