1 085 felszólalás
T/9167 A benzin és az alapvető élelmiszerek árának csökkentését szolgáló egyes törvénymódosításokról
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az önök megszorításait, a szocialista kormány megszorításait már ismerjük, ismerheti az ország. Korábbi választási ígéreteikkel szemben felrúgták a 13. havi nyugdíj megtartását, úgy döntöttek, hogy idén felezik, jövőre elveszik. Felrúgják a választás…
T/9167 A benzin és az alapvető élelmiszerek árának csökkentését szolgáló egyes törvénymódosításokról
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, nagyon röviden. Miután az előttem szólók egyértelműen támogatásukról biztosították az előterjesztőket, a szocialisták, szabad demokraták hallgattak, és a hallgatás beleegyezés, azt gondolom, hogy végre fölébredtek, tudják, hogy mit kell tenni, és a l…
I/9063 Hányszor fizettetik meg az emberekkel a népakarattal eltörölt vizitdíjat?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! A politikai küzdelem most elsősorban arról szól, hogy az aktív többség felismeri-e, hogy az országnak mély változásokra van szüksége. A Fidesz butít, mi bátorítunk. Egy év múlva eldől, ki volt a sikeresebb. - olvasható az MSZP hivatalos…
I/9063 Hányszor fizettetik meg az emberekkel a népakarattal eltörölt vizitdíjat?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Bár nem nyugtatott meg senkit, se azokat, akik még kapnak családi pótlékot, de ezután kevesebbet fognak kapni, se azokat, akik ma még úgy-ahogy kapnak 13. havi nyugdíjat, és azokat se, akik nagyon nehezen fizetik ki a számláikat, és most áfaemelés fogja…
I/8777 A vékony jég beszakadt
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Gyurcsány Ferenc a napokban a közbiztonsági helyzet romlásával kapcsolatban az ön miniszteréhez fordulva kijelentette: vékony jégen járunk, amely könnyen beszakadhat. Sajnos, a jég már be is szakadt, a miniszterelnökhöz…
I/8777 A vékony jég beszakadt
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Azzal még egyet is értenék, hogy mindenkinek olyan értelemben van felelőssége, hogy az országban milyen helyzet alakul ki, és ezen próbáljunk csökkenteni, mármint a feszültségen. De éppen ezért én nagyon szívesen ajánlom az ö…
T/8834 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A múltban már elkövetett egy sor olyan hibát a kormány, amelynek következtében családok tíz- és tízezrei csúsztak le. Eddig is közel 3 millió ember élt a létminimum közelében vagy a létminimum alatt, s őket még tovább sújtaná a…
Vita lefolytatása
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! 2006 májusában miniszterelnök-jelöltként a következőt mondta Gyurcsány Ferenc: "Miniszterelnökként nem a nemzet kiválasztott vezetője, hanem a köztársaság parlamentjének felelős, számon kérh…
I/8626 Mire gyűjt a tárca új bűvészmutatványával?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Örvendetesek a tárcának a környezet védelme érdekében hozott intézkedései - már amennyiben a vállalatokra kiszabott adóterheket valóban a természetes élőhelyünk megóvására fordítják. A hozzá nem értő füle…
I/8626 Mire gyűjt a tárca új bűvészmutatványával?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Miniszter úr, el is tudnám fogadni a válaszát, ha megmondta volna konkrétan, hogy például a tavalyi évben amit begyűjtöttek termékdíjat, abból pontosan mennyit forgattak vissza környezetvédelemre. A számok sajnos azt mutatják egyébként, hogy kevesebbet, mint a…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Először is köszönöm szépen, hogy valóban személyesen jelen van, és ezt tényleg komolyan mondom, ne vegye bántásnak, hisz az előző öt évben szociális miniszter sosem ült bent így a patkóban, mindig ál…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Béki Gabriella képviselő asszony nem tudom, kivel vitatkozott, mert egyrészt szocialista beterjesztésről van szó, a szocialista kormány terjesztette be, de én nem hiszem, hogy a szocialista kormány azért terjesztette be, hogy k…
T/6645 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SOLTÉSZ MIKLÓS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két szóval jellemezhetném ezt a törvényt: az egyik az, hogy komolytalan, ehhez kapcsolódóan azt kell mondanom, hogy elfogadhatatlan. Komolytalan, mert nem segít azon a helyzeten, amibe kerültek a be…
I/6353 Hány idős ember maradt ki, illetve került később idősotthonba a késlekedés miatt?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megtudni a miniszter asszonytól, hogy honnan szerzik önök az információkat. A papír mindent elbír, de én azt javaslom, hogy állítsák vissza a '70-es, '80-as években bevált, jó gyakorlatot, hogy amikor hoztak vala…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az 1800-as évek második felében a következő írás jelent meg: "Az államadósság, azaz az állam elidegenítése rányomja a bélyegét a tőkés korszakra. Az úgynevezett nemzeti gazdagság egyetlen része, amely a modern népeknek valóban kö…
I/6424 Miért akadt el már megint az akadálymentesítés?
SOLTÉSZ MIKLÓS, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ahhoz, hogy a pályázatok jelenlegi helyzetéről tudjunk, és mindenki ismerje annak a pályázatnak a sikertelenségét, amelyet a szociális tárca kiír…
I/6424 Miért akadt el már megint az akadálymentesítés?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Ön több problémát is fölvetett, amiben sok igazság van, de úgy könnyű kormányzati erőfeszítést tenni, hogy közben pénzt nem adnak hozzá. Önök meghozzák a törvényt többségben; mondjuk, ezt mi is támogattuk, csak jelezt…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tabajdi képviselő úrnak csak annyit szeretnék mondani, hogy nem mindegy, hogy egy ország vagy egy ember a földszintről a homokba zuhan, avagy a tizedikről betonra esik. Ez a nagy különbség Magyarország és a többi ország között. Tisztelt Orsz…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Múlt hétfőn újabb milliós hirdetésbe kezdtek a szocialisták: "Vedd észre a változást!" címmel. Fotópályázatot hirdettek meg. Föltehetjük a kérdést: szándékos provokálásról van-e szó, avagy ennyire nem ismerik az ország val…
V/6309 Magyarország megújításának lehetséges irányairól
SOLTÉSZ MIKLÓS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök Úr! Az elmúlt négy évben nyolc programjuk jelent meg. Kezdődött 2005-ben a "Munka, otthon, biztonság" programmal. Ezt követően néhány héttel, néhány hónappal a szokásos áremelkedések voltak, és…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Mondhatnám azt is, hogy "jó reggelt, Vietnám, jó reggelt, szocialisták!" (Felzúdulás az MSZP padsoraiban.) Önöknek most jut eszébe ezzel az üggyel foglalkozni. Önöknek eddig nem jutott eszébe, pedig hónapok óta felhívtuk a…
I/5928 Túlzsúfolt bölcsődékben, összevont óvodákban neveltessék gyermekeiket a szülők?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Ma Magyarországon a bölcsődei hálózat 561 intézményből áll, amelyek 128 százalékos kihasználtsággal működnek. A '70-es évek eleje óta a számuk folyamatosan csökken. A rendszerváltást követő években m…
T/5727 Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény felülvizsgálatáról
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Államtitkár Asszony! Néhány hónappal ezelőtt, február 11-én ön a következőt mondta a záróvitában, amikor másodszor is megszavazták az ország plénuma előtt azt a törvényt, amit most vissza fognak vonni: "A társadalombiztosítási járulékokról és…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Még két hónappal ezelőtt Gyurcsány Ferencnek sok érdekes kiszólása mellett egy újabb volt: március 9-e után - a népszavazást követően - 10-e jön. Valóban ez történt, de nézzük, hogy milyen hatással volt ez a magyar belpoli…
I/5501 Üzemszerű működés, vagy kapuzárás előtti pánik?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Az ön tárcája néhány héttel ezelőtt az alábbi közleményt adta ki: "Az egészségügyi miniszter április 30-ig látja el a feladatát, ez idő alatt felelősen kell vezetni a minisztériumot, a munka nem állhat le egy hónapig.…
I/5501 Üzemszerű működés, vagy kapuzárás előtti pánik?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Miniszter Asszony! Igaz, hogy a Sportkórház éléről most távozott a gazdasági vezető, de ön elfelejtette azt hozzátenni a válaszában, hogy az ORFI éléről 2007 szeptemberében távozott, és azóta megbízott gazdasági igazgató van, míg az Onkológia élén már 2006 eleje óta megbízott…
Napirend előtti felszólalások
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! 150 évvel ezelőtt ezen a napon, február 11-én a katolikusok hite szerint Lourdes-ban megjelent a Szűzanya. II. János Pál pápa 1993-ban ezt a napot a betegek világnapjává nyilvánította, vagyis kérte ennek ünneplését, az err…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Horn úrnak szeretném mondani, hiába mondja nagy vehemenciával, az emberek akkor se fognak önöknek hinni. (Horn Gábor: Ezt majd meglátjuk!) Mondhatja ön azt, hogy mondjunk igazat, szerintem ott van ön előtt egy vörös szék, ott, annak az úrnak címezze,…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Vojnik Máriának csak meg szeretném köszönni a mostani mondatait, hiszen vagy most mondott igazat, vagy két hónapig nem mondtak igazat. Hiszen azt zengték a nyugdíjasok felé, hogy 8 százalékkal emelik a nyugdíjkassza összegét, azaz ennyivel emelik a n…
I/4659 Reformkórház - de minek?
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Miskolc a Magyar Szocialista Párt egyik fellegvára volt, legalábbis a legutóbbi parlamenti választásokig. A szocialistáknak négy országgyűlési képviselőjük jutott be a parlamentbe. Ennek ellenére vagy éppen ezér…