232 felszólalás
K/8244 Miért állt le a szerb iskola építése, mikor rendeződik a Szeged központjában lévő épület sorsa?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Százszorszép Gyermekház Szegeden a Kálvin térről elköltözött az Agóra Kulturális Központba, uniós forrásból megvalósított új intézménybe, és akkor az állam az épületet, élve az elővásárlási jogával, 2016-ban eladta a Magyar Á…
I/8011 Tesznek-e bármi a szegénységben élő nyugdíjasok támogatása érdekében?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nemrégiben készült el egy elemzés a GKI részéről, amelyből kiderült, hogy a magyar nyugdíjak értéke a vásárlóerő tekintetében az uniós átlag 52 százalékáról 45 százalékára esett vissza. Lengyelország, Románia, valamint Csehorsz…
I/8011 Tesznek-e bármi a szegénységben élő nyugdíjasok támogatása érdekében?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nem tudom elfogadni a válaszát, államtitkár úr. Egy kicsit azért szelektív a memóriája, hiszen azt elfelejtette elmondani, hogy a baloldali kormányok vezették be a 13. havi nyugdíjat, mint ahogy a baloldali kormányok vezették be a nyugdíjprémiumot is, önök pe…
K/7452 Mikor állítják vissza a csecsemők ingyenes SMA szűrését?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tavaly év végén látott napvilágot az a hír, hogy a csecsemők gerincvelői izomsorvadására vonatkozó ingyenes szűrés megszűnik december 31-ével, lévén, hogy a kutatási program befejeződik. Sok tízezer tiltakozás volt a döntés ell…
V/6517 Az életvégi döntésekről
SZABÓ SÁNDOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A javasolt négyórás időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 82 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 38 perc, a DK képviselőcsoportjának 23 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 18 perc, a Momentum képviselőcsoportjának 18 perc, a Jobbik…
I/5863 Miért sarcolják elképesztően magas energiaárakkal az embereket?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Az önök minisztereinek, a miniszterelnöknek és fideszes képviselőtársainak is a leghangoztatottabb ígérete az volt a korábbiakban, hogy önök megvédik a rezsicsökkentést. Nos, amikor először ezt tették, azaz megvédték a rez…
I/5863 Miért sarcolják elképesztően magas energiaárakkal az embereket?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Én megértő és elnéző vagyok önnel szemben, hiszen 13 évvel ezelőtt, amióta az önök pártja kormányoz, ön még az iskolapadban volt, és lehet, hogy elkerülte a figyelmét az (Lázár János: Ez egy szexista megjegyzés!), hogy már önök k…
K/5681 Mikor kerülnek kifizetésre a 2021-ben meghirdetett háztartársi napelemek telepítését támogató pályázatok a nyertes pályázók számára?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban, 2021-ben pályázatot hirdettek fűtés-korszerűsítésre, nyílászárók cseréjére, valamint napelemes rendszerek telepítésére. A pályázati eredményekről az értesítőket az érintettek részére viszonylag gyorsan, még a választás…
H/5380 A Magyar Építészet Napjáról
SZABÓ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, hogyha az előttünk lévő előterjesztést egy mondatban kellene tartalmilag összefoglalni, akkor, ahogy elhangzott az előterjesztőtől, illetve képviselőtársamtól, a kormá…
T/4947 A Magyarország és a Szerb Köztársaság között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés 2009. december 14-én fogadta el a minősített adatok védelméről szóló törvényt, ami tulajdonképpen megteremtette a kétoldalú titokvédelmi megállapodások megkötéséhez, illetve azok alkalmazásá…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! ‑ elsősorban kormánypárti képviselőtársak. Önök 2012-ben gyökeres változást hajtottak végre a magyar közoktatási rendszerben: elvették az önkormányzatoktól az iskolákat azzal a céllal, hogy majd sikeresebbek, ere…
T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvénytervezet, -javaslat, ahogy már megszokhattuk, a korábbi évekhez hasonlóan a tényszámok ismerete nélkül tulajdonképpen a 2022-es zárszámadás hiányában készült el, így a megalapozottsága kérd…
T/4254 Magyarország 2024. évi központi költségvetésének megalapozásáról
SZABÓ SÁNDOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A 4 óra 40 perces időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 95 perc; a KDNP képviselőcsoportjának 45 perc; a DK képviselőcsoportjának 27 perc; a Momentum képviselőcsoportjának 21 perc; az MSZP képviselőcsoportjának 21 perc; a Jobbik k…
T/4254 Magyarország 2024. évi központi költségvetésének megalapozásáról
SZABÓ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha majd felteszem a mikrofont, akkor mondom tovább, mert az elmaradt…
T/4243 A légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról
SZABÓ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Kinek mit jelent az adótörvények módosítása. A kormánypárti képviselők nyilván elmondják, hogy önök az adócsökkentés kormánya, mi meg elmondjuk, hogy 2010-et megelőzően n…
K/4274 Miért adóztatják az ivóvíz-hálózatot a felújítás támogatása helyett?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Egyre nagyobb a baj a hazai vízvezeték-hálózat környékén, hiszen szakértői tanulmányok számolnak be arról, hogy bizony-bizony a hazai ivóvízellátó rendszerek többsége tulajdonképpen kockázatos, de a kormány is beismeri, hi…
T/3677 Az állami építési beruházások rendjéről
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nem volt már itt az általános vitában, el kellett mennie, amikor, azt kell mondanom önnek, megdicsértem azt az előkészítő munkát, amely ezt a törvényjavaslatot jellemezte, hiszen talán elmondhatjuk, hogy az egyik legjobban előkés…
T/3677 Az állami építési beruházások rendjéről
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Miniszter úr elment, a grandiózus kommunikációs készséggel megáldott miniszter szinte lehengerlő módon tudja előadni, amit egyébként ez a törvénytervezet is tartalmaz. Igazából egyébként egy szóban egy…
T/3753 A szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények módosításáról
SZABÓ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a törvényjavaslat benyújtója szerint a törvényjavaslat olyan módosításokat tartalmaz, amelyek elősegítik Magyarországon, hogy a szövetkezetek működéséhez köthető ismérvek nyilvánval…
T/3776 Igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
SZABÓ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, az előttünk lévő törvényjavaslatnak a központi eleme a végrehajtási rendszer átalakításáról szól, így a felszólalásomban én is erre kívánok koncentrálni. Elöljáróban azt el kell mondanom…
K/3605 Mi várható a távfűtéses panellakásoknál?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Gulyás Gergely miniszter úr bejelentette, hogy terv van már rá, de kormánydöntés még nincs, hogy a távfűtéses lakásokban egyedileg is szabályozhatóvá tegyék az energiafogyasztást. Ez tulajdonképpen a tavalyi tájékoztatás m…
K/3126 Mit gondol arról, hogy az emberek többsége szerint minden gyermeket nevelő családnak azonos összegű támogatást kellene kapnia? Miért nem támogatják az MSZP javaslatát, hogy duplájára emeljék a családi pótlék összegét?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! A KSH adatai szerint a családi pótlék összege 2008 óta változatlan, ez köszönhető annak is, hogy az önök kormánya az elmúlt 13 évben egyetlen fillérrel sem emelte meg a támogatást. Hornung Ágnes családtámogatásért felelős…
V/2851 A Magyarországra telepített és telepítendő akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól
SZABÓ SÁNDOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A javasolt négyórás időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 82 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 38 perc, a DK képviselőcsoportjának 22 perc, a Momentum képviselőcsoportjának 18 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 18 perc, a Jobbik…
I/2188 Kivégzik a családok több millió forintos beruházással megvalósított napelemes rendszereit?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! A választások óta a kormány tulajdonképpen elvette azoknak a kedvét, akik egy zöld-, megújuló megoldással kívánták az otthonuk energiaellátását növelni vagy erősíteni. Igen, a háztartási méretű naperőművekről, hétköznapi n…
I/2188 Kivégzik a családok több millió forintos beruházással megvalósított napelemes rendszereit?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Elnök úr, nem tudom elfogadni államtitkár asszony válaszát, hiszen egyértelmű kérdésre egyértelmű választ nem adott. Az volt a kérdés, hogy marad‑e az éves szaldós elszámolási rendszer, vagy havi rendszer lesz, nem mondta el államtitkár asszony ezt. Egyébként meg, tudja, államti…
I/2034 Mégis a "közszolgáltatásokon akarnak nyerészkedni" a 366 postahivatal bezárásával?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az Országgyűlés november 2-ai ülésén a miniszterelnök úr azt mondta, hogy veszteséges vállalatoknak a magyar állam nem adhat támogatást, ezt egy uniós irányelv tiltja. Nos, úgy tűnik, hogy kétszeresen nem mondott igazat a mini…
I/2034 Mégis a "közszolgáltatásokon akarnak nyerészkedni" a 366 postahivatal bezárásával?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Államtitkár Úr! Az embereket, higgye el, nem érdekli, hogy a Magyar Postának miből van nyeresége. Egy dolgot néznek: hogy nyereséges, és ha nyereséges, akkor teljesen mindegy. Önök is azt szokták mondani, ha valaminek, valakinek van pénze, akkor igenis működtesse. Úgy tűnik, önö…
K/2076 Bezáró kórházak, megszűnő elfekvők, széthulló szociális rendszer?
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Orbán-kormány elmúlt 12 évében folyamatosan csökkentette a szociális kiadásokat. Így volt ez akkor is, amikor nem volt válság, így volt ez azt követően, amikor jött a Covid, vagy most, amikor rekordinfláció vagy rezsiemelés…
T/1846 Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
SZABÓ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Valóban, egy nagyon hosszú, nagyon fontos törvényjavaslat kerül a Ház elé. Miniszter úr részletesen kifejtette valóban azt a 11 törvényjavaslatot, melyet összességében, mond…
T/105 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2021. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
SZABÓ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Nos, világosan látszik, hogy ahogy indult ez a nap, azért nem úgy folytatódik, hiszen az agrártárgyú, elsősorban agrártárgyú mai törvényjavaslatok kapcsán Ritter Imre szószóló megjegyezte, hogy micsoda sok hasonlóság van a…