426 felszólalás
H/12700 A keresztényüldözés és a közel-keleti és afrikai népirtás elítéléséről és az üldözöttek támogatásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt örömmel üdvözli az előterjesztett országgyűlési határozati javaslatot. Mint azt többen előttem elmondták, ez tényké…
A/12811 Mennyi pénz jut az elkövetkezendő években a közutak és a kerékpárutak felújítására?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Lázár János miniszter úr 2016 szeptemberében jelentette be, hogy a kormány 2500 milliárd forintos közútfejlesztési programot hagyott jóvá, amelynek során ezer kilométer új négysávos autópálya és autóút épül…
A/12811 Mennyi pénz jut az elkövetkezendő években a közutak és a kerékpárutak felújítására?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a válaszát. Én azt gondolom, egyetértünk abban, hogy az elkövetkezendő években egyértelműen koncentrálnunk kell az alsóbbrendű utak felújítására, hiszen ott óriási hiátusok vannak, ugyanakko…
A/12751 Hogyan újult/újul meg az alapellátás 2016-ban?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormányzat az utóbbi években sikeres egészségügyi ágazati fejlesztést hajtott végre. Gondoljunk csak arra, hogy az elmúlt öt évben 500 milliárd forintot fordítottak az egészségügy fejlesztésére, mind intézményfe…
A/12751 Hogyan újult/újul meg az alapellátás 2016-ban?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm szépen államtitkár úrnak a válaszát. Megítélésem szerint az egészségügy alfája és ómegája az alapellátás. Az alapellátás megújítása és megerősítése lehet egy jól működő magyar egészségügynek az alapja. Ennek eléréséhez mindezek a kormá…
T/12458 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az Alaptörvény hetedik módosítása az ország védelméről szól, az ország védelme pedig nem lehet más, csakis nemzeti ügy, nemzeti sorskérdés. Szól a biztonságunkról, szól a közbiztonságró…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A KDNP frakciója is megdöbbenéssel értesült a budapesti robbantásról. Részvétünket fejezzük ki az áldozatok felé, és mielőbbi gyógyulást kívánunk nekik. Kiállunk a magyar rendőrök mellett, és azt kívánjuk, ho…
A/12151 Milyen intézkedéseket tervez a kormány az adóelkerülés további csökkentéséhez?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország és a magyar kormány tevékenységének óriási elismerése, hogy az Európai Bizottság tanulmánya sikeresnek és eredményesnek minősíti a Magyarországon meghozott gazdaságfehérítő intézkedéseket, hisz…
A/12151 Milyen intézkedéseket tervez a kormány az adóelkerülés további csökkentéséhez?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm államtitkár úr válaszát. Azt gondolom, mindannyiunk közös érdeke és a közjó érdeke, hogy minél nagyobb mértékben csökkentsük a feketegazdaság mértékét, minél nagyobb mértékben tudjuk növelni a költségvetés bevételeit, hiszen mindannyian t…
A/11008 Milyen hatása volt az árubemutatóval egybekötött termékértékesítésre a 2015 végén bevezetett szigorú szabályoknak?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Igen.
A/11008 Milyen hatása volt az árubemutatóval egybekötött termékértékesítésre a 2015 végén bevezetett szigorú szabályoknak?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Köszönöm államtitkár úrnak a válaszát, örömmel hallottuk az eredményeket is, és azt gondolom, nagyon fontos az, hogy továbbra is a kormány ezt a munkát folytassa tovább, hiszen újabb és újabb módszerekkel igyekeznek kijátszani a törvényt ezek a cégek. Ez az…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt években a magyar kormány számos intézkedést tett a rászorulók érdekében. A családi adórendszernek köszönhetően megerősítettük a családok helyzetét, a rezsicsökkentés elindít…
A/10785 Nőtt-e az elmúlt évek során a családbarát munkahelyek száma?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A családok támogatását, a család egységét, a család összetartó és megtartóerejét számtalan alkalommal és sokan méltatták már itt, a tisztelt Házban. A Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának képviselőjeként egy 1…
A/10785 Nőtt-e az elmúlt évek során a családbarát munkahelyek száma?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm államtitkár úr válaszát, amelyből kiderült, hogy a kormány eddig is és ezután is kiemelt támogatásban igyekszik részesíteni a családokat, a családos munkavállalókat. A KDNP véleménye szerint a családbarát munkahelyek kialakítása és támoga…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! A költségvetési törvény egy nagyon fontos keretet jelent az állam és az állam polgárai számára, döntő jelentősége van a gazdasági folyamatokra és az állami szféra helyzetére, a magyar…
V/10090 A 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amint láttuk az előző időszakból, sokféle szempontból lehet megközelíteni a 2007-2013-as európai uniós költségvetési ciklust. Az előző felszólalásokat is figyelembe véve fontosnak tartom, hogy én is csatl…
I/10300 Anya, apa, gyerekek, Európai polgári kezdeményezés a házasság és a család védelmében
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2012. január 1-jén hatályba lépett új Alaptörvény preambuluma rögzíti, idézem: „Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet.” Az Alaptörvény L. cikke külön is kieme…
I/10300 Anya, apa, gyerekek, Európai polgári kezdeményezés a házasság és a család védelmében
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen megtisztelő válaszát, amelyet elfogadok. Azt gondolom, hogy a magyar társadalom jelentős többsége családbarát és gyermekbarát országot, nemzetet szeretne Magyarországon. Azt gondolom, hogy természe…
A/10269 Milyen pályázatok kerülnek kiírásra az idén az Erzsébet-program keretében?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Igen, elfogadom.
A/10269 Milyen pályázatok kerülnek kiírásra az idén az Erzsébet-program keretében?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a választ. Azt gondolom, nyugodtan állíthatjuk, hogy Európában példa nélküli az a szociális üdültetési program, amit hazánkban megvalósítottunk, az Erzsébet-program. Természetesen nem azért hoztuk…
T/10099 Egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előttem szólók már részletesen bemutatták az egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló T/10099. számú törvényjavaslat lényegi e…
A/9718 Milyen segítségre számíthatnak a kárpátaljai magyarok?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Napjainkban a modern kori népvándorlás köti le szinte minden figyelmünket, de eközben sem szabad megfeledkeznünk a Kárpátalján élő mintegy 150 ezres magyarságról, és ezért is fordulok önhöz kérdésemmel. Mi, keres…
A/9718 Milyen segítségre számíthatnak a kárpátaljai magyarok?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen az államtitkár úr válaszát, és külön köszönöm, hogy a kormány ilyen jelentős mértékű segítséget nyújt a kárpátaljai magyarság számára éppen akkor, amikor a legnagyobb nehézségekkel kell küzdenünk, az illegális migránsáradat időszakában is. Számunkra kiemelt…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt években a kormány számtalan intézkedést és erőfeszítést tett a vidék megsegítéséért, annak érdekében, hogy az előző évtizedek óriási lemaradását be tudjuk pótolni. Elkészü…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt időszakban számtalan példát hallhattunk akár a közvetlen környezetünkből, akár a sajtóból, több százezer forintos gyógyító csodalámpáról, gyógyhatásúnak mondott ágynemű-ga…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt napokban szerte a világban megemlékeztek a franciaországi áldozatokról. Hazánkban a párizsi terrortámadások áldozatainak emlékére nemzeti gyásznap volt a tegnapi nap, országszerte egész nap csendes…
A/6761 Hogyan teljesít a magyar turizmus?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Töretlen a növekedés a turizmusban, az augusztusi és az első nyolchavi adatok alapján az idei ismét rekordév lehet az ágazatban. Az elmúlt időszakban pozitív irányban változtak Magyarország idegenforgalmi mutatói.…
A/6761 Hogyan teljesít a magyar turizmus?
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Mindez azt jelenti, hogy a turizmus Magyarország stratégiai ágazata, és a kormány ennek megfelelően kezeli a turizmust mint stratégiai ágazatot, és a kormány támogatáspolitikája is ennek megfelelően alakult ki. A turizmus általános n…
Napirend előtti felszólalások
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A migránsválság az elmúlt hónapokban az életünk részévé vált, sokat foglalkoztunk vele az elmúlt időszakban itt az Országgyűlésben, kormányzati szinten, diplomáciai szinten. Rendkívüli jelen…
H/6390 A Magyar Szórvány Napjáról
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Államtitkár úr is idézte Bethlen Gábor fejedelemnek ezt a fontos gondola…