1 161 felszólalás
T/3376 A sport támogatásával összefüggő egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Akkor még egyszer, az elején le szeretném szögezni, hogy ahogyan az előző törvénymódosítást is, amit benyújtottak nyáron, lassan egy éve, támogattuk, ezt a törvénymódosítást is támogatni fogjuk. És nem azért fogjuk támogatni ezt a tö…
T/3376 A sport támogatásával összefüggő egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, Hadházy képviselő úr, maximálisan egyetértek: az államnak az egyik legjobb befektetés a sportba befektetni, hiszen egészségügyi, mentális és gazdasági vonzatai is vannak annak, ha egy sportélet normálisan működik. Pont azért mondom…
I/3148 A kilencvenes évek elejét idéző vadkapitalizmus napjainkban, CIB módra
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Önök a választási kampányukban, majd kormányra kerülésük után is azt ígérték a magyar társadalomnak, hogy véget vetnek a multinacionális nagyvállalatok, a nemzetközi pénzintézetek egyeduralmának, és nem engedik, hogy azok…
I/3148 A kilencvenes évek elejét idéző vadkapitalizmus napjainkban, CIB módra
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót. Államtitkár úr, a hatóságok semmit nem tettek. Sem a jegyző, sem a rendőrség a kisujját nem mozdította, ráadásul úgy, hogy az említett szálloda elfoglalásának időpontjában a magyar fél a közjegyzői okiratban foglalt bérleti és üzemeltetési szerződés alapján…
T/2882 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Furcsának tartjuk az önök által benyújtott törvényjavaslatban az 5., 6., 7. pontokat, és ezek törlését javasoljuk ebben a módosító javaslatunkban. Hogy miről is szól az 5., 6., 7. pont? Ugye, ez arról szól, hogy fel kell függeszteni…
T/2882 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Három módosító javaslatot nyújtottunk be, Kovács képviselő úrnak mondom, hogy azért nyújtottunk be hármat, mert végül is egy módosító javaslattal el lehetett volna intézni ezt a három módosítót, hiszen két helyen próbáltunk meg válto…
T/2882 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Pál Béla képviselő úrnak mondom, hogy igen, nagyon nagy mértékben támogatták és fontosnak tartották a fogyatékkal élők díjazását. Annyira fontosnak tartották, hogy a 2009-es siketlimpia után, amikor hazaérkeztek a versenyzők, akkor az önök kormánya Gyurcsán…
T/2882 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Köszönöm a képviselő úrnak legalább azt az elnézéskérését a sportolók nevében is, de akkor tegyük rendbe a dolgokat. A kiutazás és a felkészülés támogatása: egy fillérrel nem járult hozzá a siketlimpiai felkészüléshez és a kiutazáshoz az akkori MSZP-SZDSZ-k…
T/2882 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ismételten majd vissza kívánok térni a módosító javaslatunkhoz. Annyival egészíteném ki Pál Béla előbbi felszólalását, hogy támogatom ezt a kezdeményezését, annyiban, hogy hívjuk meg ezenkívül a két szervezeten kívül a Magyar Hallássérültek Sports…
T/2882 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Igen, ez valóban egy nagyon fontos kérdés, hiszen itt azért az ártatlanság vélelmét figyelembe kellene venni, mert egy bírósági eljárás lefolytatása előtt önök már elvileg szankcióval sújtanák az érintettet, hiszen felfüggesztik az életjáradék fol…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Kontrát Károly! Amíg önök nem gyakoroltak nyomást a polgármesterre, addig a polgármester nem ezt mondta, a polgármester örült annak, hogy megérkezett a Szebb Jövőért polgárőrség a településre, majd önök nyomást gyakoroltak a polgármesterr…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért mondanám el, hogy esetleg akik követik ezt a vitát, tudják, hogy miért nyomunk ennyi kétpercest. Azért, mert arra számítunk, hogy a kormány - ahogy ezt már többször megtette - és az előterjesztő a demokrácia és a nemzeti együttműködés…
T/2882 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért örülök Kovács Péter felszólalásának, mert a bizottsági ülésen is hasonlóképpen zajlott le ennek a törvénymódosításnak a tárgysorozatba-vétele, ott is a Fidesz, a kormánytöbbség megpróbálta elbagatellizálni ennek a törvénymódosításnak…
T/2882 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár urat az a vád érte, hogy keveset jár ide. Hála istennek, elmondom, miért. A képviselőtársaim meg tudják erősíteni, hogy egy ilyen vitában az államtitkárok ülnek a székükben, hallgatnak, és amikor már lezárják a vitát, akkor vála…
T/3012 A közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy Ríz Levente képviselőtársamat, a XVII. kerületi polgármestert nem látom itt, de elmondok önöknek egy egyszerű példát a XVII. kerületről. Két polgárőr szervezet van a XVII. kerületben, az egyik az önkormányzattal van szerz…
T/2224 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kénytelen vagyok megszólalni, még mielőtt Göndör István tényleg át akarna ülni ide, a Jobbik-frakcióba. (Derültség.) Kedves Képviselőtársam! Az, hogy ön most megpróbálja, és azt mondja, vajon mindenki így volt-e, ha egyetlenegy ember is vol…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Jómagam is a 9. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Dúró Dóra képviselőtársam elmondta, hogy a rendszerváltásnál lehetőség lett volna megtenni ezt a lépést. Nemcsak lehetőség lett volna, hanem meg kellett volna tenni ezt a lépést…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Lázár képviselő úr említette, hogy erős rendőrséget szeretne. Mi is egy erős rendőrséget szeretnénk, azt szeretnénk, ha Magyarországon egy erős rendőrség működne, egy olyan rendőrség, amely törvényesen működik, az emberek érdekében működik, és nem…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A mentelmi joghoz: személyes érintettség kapcsán szeretném elmondani, Rubovszky elnök úr azt mondta, hogy több képviselőnek a mentelmi joga megsértését megállapították. Rubovszky úr, én elmondtam ott is, ön is nagyon jól tudja, hogy azért fordulta…
I/2682 Mit kívánnak tenni a Sportkórház ügyében?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány megalakulása óta önök többször kijelentették, hogy a sportra mint stratégiai ágazatra tekintenek, és eszerint is fogják kezelni. De sajnos csakúgy, mint más területeken, itt is csak a hangzatos kijelentések és a sportirányí…
I/2682 Mit kívánnak tenni a Sportkórház ügyében?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Azt mondta, államtitkár úr, hogy sürgető teendők, és önök tenni szeretnének. Akkor megkérdezem, hogy azok, akik hozzánk fordultak ezelőtt két héttel, önöknél is jártak 2010 októberében. Iratokat adtak önöknek, önök mégsem léptek semmit, mi két hét alatt legalább a Ház elé h…
T/2672 A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ipkovich képviselő úr, meg akarja sérteni Gaudi-Nagy Tamás - ezt mondta - az MSZP-frakciót. Megsérteni azt lehet, akinek van becsülete, tehát Gaudi-Nagy Tamás nem nagyon tudja (Az elnök csenget.) önöket megsérteni, mert önöknek a becsülete már nin…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hoffman Pál felszólalására szeretnék reagálni. Azt mondja, hogy stratégiai ágazatnak tekintik a sportot. A tegnapi felszólalásomban már elmondtam, hogy ezt a stratégiai ágazatot önök annyira méltatták, hogy fél sorban foglalkoztak a…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Nagyon gyorsan, csak a tények kedvéért, Szalay úr. Önök a Hoffmann-Pokorni vita és harc során föláldozták több tízezer magyar gyermeknek a mindennapos testnevelését. Ezek a tények, nem az, hogy mi van leírva, hanem az, amit önök cselekedtek. Az meg, hogy ön…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Magyarország Alaptörvénye - mondhatnánk, hogy végre, hiszen ennek a nemzetnek valóban szüksége van a '49-es sztálinista alkotmány helyett egy másik alkotmányra. Azt is mondhatnánk, hogy egy új alkotmányra, de ez nem igaz, hiszen a ré…
T/2564 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon furcsa ennek a törvénymódosításnak az eddigi előélete, erről többen is beszéltek. Bóka Istvánnak mondom, amit elmondott Zakó képviselőtársam is, hogy nálunk volt olyan fideszes képviselő, aki nem támogatta ezt a törvényjavaslatot, az…
T/2427 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról T/2428 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt fideszes Képviselőtársaim! Nem az a vitája senkinek, hogy önök egy nehéz helyzetben kapták meg az országot. Nem az a vitája itt senkinek, hogy ezt a gazdaságot, ahogy a szocialisták önökre hagyták, nagyon nehéz rendbe rakni.…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Itt a közkegyelem és a semmisség kérdése merült föl, és jogállami eszközökről, jogállami alapokról, jogállami keretekről beszélünk folyamatosan. Hol volt a jogállam, kedves Steiner képviselő úr, hol volt a jogállam akkor, amikor magu…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Bárándy Képviselő Úr! Hogy 2006-ban mennyire volt Magyarországon jogállam, gondolom, a trükkök százai önnek is mondanak valamit, amit az ön miniszterelnöke mondott akkor. Ha a trükkök százai kiderülnének, akkor nem biztos, hogy jogállam v…
T/2227 A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az MSZP mindig tagadja, hogy az MSZMP utódpártja lenne, de itt és most, ebben a felszólalásban is nagyon jól hallhattuk Harangozó Tamástól azt, hogy önök igenis az MSZMP utódpártja. Hát miben különbözik az ön felszólalása Biszku Bélának az…