299 felszólalás
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Ebből a büdzséből immár semmi nem érvényes. Hogyha kicsit is komolyan vesszük a Rogán képviselő úr által beadott módosítót, amit az adócsomaghoz nyújtott be, akkor innentől ezt a költségvetést újra kell számolni a legalapvetőbb so…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Nem tudom, a professzor úr miből gondolja, hogy mi azonosulnánk azzal a koncepcióval, amit a Beszélőben olvashatott, ez egyáltalán nincsen így. Az LMP soha nem mondott olyat, hogy be kellene szántani az egészségbiztosítási rendszert, privatizálni kellene, vagy…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Nem tudom, professzor úr ismeri-e azt az ördöngösfüzesi népdalt, hogy "a babám gyógyít, nem a kórházi orvos". Nem fogom most elénekelni, de ebben azért nagyon sok, komoly népi bölcsesség van. Egyáltalán nem az ellátórendszer ellen szeretnék beszélni és pláne n…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Képviselőtársak, a válság értelmezésében egyetértünk. Az a kérdés, hogy tud-e a kormány most mutatni valamiféle tartamos utat, valamiféle olyan rövid távú jövőképet, ami itt tartja a dolgozókat. Tehát azért mennek el a rezidensek, mert nem tudják, mi lesz jövő…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Milyen jó lenne a saját lábára állítani az E-Alapot, de most fűrészelik le ezt a lábat. A Rogán-féle módosító miről szól, képviselő úr? Nem lesz járulék, hogyha ezt elfogadja az Országgyűlés, márpedig eddig mindent elfogadott, amit Rogán Antal idehozott. Tudta…
I/4502 A vörösiszap letudva?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Az ön minisztertársa néhány héttel ezelőtt Devecserben a nagy ünnepségen azt mondta, hogy a kormány teljesítette az ígéretét, újjáépítették a katasztrófa sújtotta területeket és a környezetet. Ezzel szemben azért, mindannyian tudj…
I/4502 A vörösiszap letudva?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Tisztelt Miniszter Úr! Ezt az utóbbi két gondolatot hogyha kifejtette volna, lehet, hogy el lehetne fogadni ezt a választ. (Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból, többek között: Ülj le! - Az elnök csenget.) Arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi fog ezután történni. Egyáltalá…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Azt láttuk az előző évtizedben, hogy a mindenkori kormányok nagyon szűkre szabták a finanszírozását az önkormányzati intézményeknek, olyan szűkre, hogy egyre kevésbé volt lehetséges fenntartani ezeket az intéz…
T/4424 Az Alkotmánybíróságról
T/4424 Az Alkotmánybíróságról
A/4481 Hány érdekcsoport van a vidékfejlesztési tárcánál, avagy ki fog végül földet bérelni a Bükki Nemzeti Parktól?
Napirend előtti felszólalások
H/3839 A Nemzeti Energiastratégiáról
I/4230 "Itt élned, halnod kell". Élhető Magyarország helyett röghöz kötés
A/4303 Mit keres a vízügy a belügyben?
A/4303 Mit keres a vízügy a belügyben?
K/4261 Vissza a szocializmusba
H/3839 A Nemzeti Energiastratégiáról
H/3839 A Nemzeti Energiastratégiáról
H/3839 A Nemzeti Energiastratégiáról
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Sajnos a helyiek arról számolnak be, hogy a mai napig nagyon komoly a porterhelés a térségben, különösen a száraz és forró időszakokban a szél összevissza fújja a lúgos port, és ez nagyon komoly problémákat…
T/3652 A népegészségügyi termékadóról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azzal kezdtük ezt a vitát, hogy szívesen támogatnánk egy ilyesfajta szabályozást, mert támogatandó a cél, de egy támogathatatlan megoldást párosítottak mellé, úgyhogy mi nemmel fogunk szavazni. (Zaj a kormánypártok soraiban.) Kör…
A/3718 Hogyan fogja teljesíteni a kormány az uniós hulladékgazdálkodási kötelezettségeket?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A csomagolási gumiabroncs és egyéb hulladékok hasznosításáról rengeteget beszéltünk az elmúlt hetekben itt a Házban, bár nem eleget, most mégsem ezekről szeretnék szólni. Rengeteg egyéb uniós kötelezettségünk is va…
A/3718 Hogyan fogja teljesíteni a kormány az uniós hulladékgazdálkodási kötelezettségeket?
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Államtitkár Úr! Eszembe nem jutna vitézkedni, sőt dumálni sincs kimondott kedvem, de azért hadd kérdezzek már egy-két dolgot. Tudja-e ön például, hogy hova viszik Bicskéről a hulladékot? Én megmondom: Ajkára; tehát Bicskéről Ajkára. Ugyanígy, Esztergomból hova viszik a hulladé…
T/3415 Egyes agrár- és környezetvédelmi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 3. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni.
T/3499 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A hatékony katasztrófavédelem ott kezdődik, hogy megpróbáljuk megelőzni ezeket az eseményeket, leginkább a másutt jól bevált módszerekkel, az ipari tevékenység folyamatos ellenőrzésével, a kockázatai…
T/3387 A környezetvédelmi termékdíjról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Fenekestül felforgatja a termékdíjrendszert az előttünk fekvő javaslat, ami önmagában nem baj, természetesen. Többször kifejeztük mi is az igényünket azzal kapcsolatban, hogy nem teljesen jó ez a szabályozás, és az elmúlt 15 évben…
T/3387 A környezetvédelmi termékdíjról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! A termékdíj lényege az ösztönzés lenne, erre is lett kitalálva, és ez lenne a valódi funkciója, nem pedig az, hogy minél több bevételhez juttassa az államháztartást. A termékdíj akkor jó, hogyha minél kevesebb folyik be belőle, mert ez azt jelent…
T/3357 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Lassan fél éve ismerjük a Semmelweis-terv tartalmát és politikai ajánlásait. Azt gondolom, az egészségügynek sok szempontról hasznára válna, ha a kormány elkezdené a Semmelweiss-terv pontjait végrehajtani. Itt azonban ne…