113 felszólalás
I/2847 Kisgazda botrányok Borsod-Abaúj-Zemplén- és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az elmúlt hónapokban sorozatos politikai botrányok színterévé vált Borsod és Szabolcs megye. A sajtó híradásai alapján szinte mindegyik botrányos esemény mögött a helyi kisgazda vezetők és a Földművelésügyi és…
I/2847 Kisgazda botrányok Borsod-Abaúj-Zemplén- és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Én sajnálom, hogy nem figyel oda akkor, amikor önhöz beszélek. Az én monológomban a jegyzőkönyv szerint sem hallhatta a Kékesi nevet. (Közbeszólások.) Azt szeretném mondani államtitkár úr, sajnálom, hogy ön nem olvas újságot, mert amiről önnek van…
K/2854 Mi az elképzelése a minisztériumnak az energia-megtakarítást eredményező lakossági beruházások ez évi támogatásának a folytatásáról?
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Gazdasági Minisztérium ez év július 1-jétől meghirdette a lakásoknál elvégzendő energetikai korszerűsítést támogató pályázatát. A lakásonként adható vissza nem térítendő támogatás a beruházási költsé…
I/2738 7,4 milliárd forint elvonása az önkormányzatoktól
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az idei évben a tavalyi helyzetnél is jóval súlyosabb árvízi katasztrófahelyzet alakult ki Magyarország egyes területein. A károkról számos adat látott napvilágot, és ennek megfelelően meg is kezdődött a káre…
I/2738 7,4 milliárd forint elvonása az önkormányzatoktól
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Válaszából kitűnik, hogy nyilván nem mérlegeltek az önkormányzati elvonások tekintetében, hiszen olyan önkormányzatoktól is vontak el pénzeket, amelyek maguk is árvízkárokkal sújtottak voltak. Nyilvánvalóan nem mérlegelték azt a helyzetet sem, amely…
I/2736 Milleniumi emlékfüzet 150 millióért
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Százötven millió forint rendkívül sok pénz. Az összeg nagyságát akkor érzékeljük igazán, amikor látjuk, hogy Magyarországon mi mindenre nincs pénze a központi költségvetésnek. Számos olyan cél érdekébe…
I/2736 Milleniumi emlékfüzet 150 millióért
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Én három kérdést föltettem önnek, ebből az elsőre valamiféle választ kaptam, a többire egyáltalán semmit. Talán az államtitkár úr is emlékszik, de a Ház biztosan, hogy az ez évi költségvetés tárgyalásakor számos olyan módosító indítványt nyújtott…
I/2622 Miért nincs gyorsított eljárás a földhivatalokban a jelzálog bejegyzésére?
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A kormány politikájának számos problémája van, amelyet több alkalommal is szóvá tettünk. Elmondtuk, hogy jelen formájában a program nem teljesíti az elvárásokat, hisz több mint 20 ezer igénylésből csak 300-at…
I/2622 Miért nincs gyorsított eljárás a földhivatalokban a jelzálog bejegyzésére?
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt pár perc a tízéves magyar parlament szégyenfoltjai közé fog tartozni, remélem. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) Miniszter úr az egész interpelláció alatt hátat fordított nekem, nyilván fogalma sem volt arról, hogy mit b…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): (A mikrofonja nem működik.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony!
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Mielőtt elkezdeném felszólalásomat, engedjék meg, hogy Surján képviselő úrnak mondjam azon okból, mivel én is a Kádár-korban szültem meg két gyermekemet, hogy én nem találkoztam azokkal a cédulákkal, a…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Először Csáky képviselő úr mondataira reagálnék, mert úgy gondolom, az a komolyabb és az a vitaképesebb mondandó. Én a civil szervezetekkel kapcsolatban azt mondtam, hogy úgy általában nem értek egyet a civil szervezetek bevonásával, én nagyon f…
I/2279 Miért lesz egyre több a kevesebb?
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az egyik Magyarországon működő mobilszolgáltató azzal a szlogennel hirdette magát, hogy egyre kevesebbért egyre több szolgáltatást nyújtanak, azaz csökkenő alapdíjak mellett lehet telefonálni, és a percdíjas…
I/2279 Miért lesz egyre több a kevesebb?
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm, miniszter úr, az utolsó mondatait, mert pontosan arról beszélt, amiről én. Én is azt mondtam, hogy a hátrányos helyzetű emberek számára rossz ez a tarifakonstrukció. Pontosan azoknak az embereknek rossz, akiknek nagyon fontos lenne a telefon, akik nehezen tudják…
T/1955 A növényvédelemről
T. ASZTALOS ILDIKÓ, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk lévő T/1955. számú, a növényvédelemről szóló törvényjavaslat tulajdonképpen az emberi élet minőségét és a körülöttünk lévő természetet alapvetően befolyásolhat…
I/2032 Miért változtatta meg a Kormány a műszaki fejlesztés rendszerének irányítását?
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos a válaszát nem tudom elfogadni. Mint ahogy az államtitkár úr is mondta, a kutatás-fejlesztés egyik nagyon lényeges részéhez kapcsolódik a kis- és középvállalkozások innovációs munkája. Ez nyilvánvaló…
K/2009 Mikor írják alá a hitelszerződést?
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A sajtóhíradások szerint a jövő évi autópálya-építések finanszírozásához szükséges kölcsönök felvételéről még nem állapodott meg a Magyar Fejlesztési Bank. Így elképzelhető, hogy csakúgy, mint az idén, jövő…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Sümeghy képviselő úr az előbb megjegyezte, hogy itt nem arról van szó a részletes vitában és magában törvényjavaslatban sem, sőt a kormány szándéka sem az, hogy a kamarákat szétverje, ezzel kapcsolatba…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen Fenyvessy képviselő úr felszólalásához szeretnék kapcsolódni. Ő elég egyértelműen elmondta a véleményét az egyéni vállalkozások, illetve mikrovállalkozások tekintetében, és több képviselőtársam a multikról is beszélt már, hogy hog…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Sümeghy képviselő úr indítványához csatlakozván ugyancsak ügyrendi az, amit mondok, hiszen amikor megkezdtük a vitát, akkor úgy emlékszem, hogy Göndör képviselőtársam felhívta a figyelmet arra a lehetetlen helyzetre, az egyes szakaszho…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Rigler képviselő úr már két ízben kétpercesben elmondta a hozzászólását, illetve a véleményét. Az egyiket úgy fejezte be, hogy azon módosító indítványok, amelyeket ők beadtak, azok mindenképpen…
I/1919 Sümeghy úrhoz hasonlóan, a rossz évet zárt, nehéz helyzetben lévő vállalkozók számíthatnak-e a Magyar Fejlesztési Bank Rt. nagyvonalú támogatására?
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Köztudott, hogy a magyar gazdaságban működő számos vállalkozás tőkehiánnyal küzd évek óta. Sokszor elismételt probléma, hogy a vállalkozások nem tudnak számukra elfogadható, megfelelő feltételekkel hitelhez…
I/1919 Sümeghy úrhoz hasonlóan, a rossz évet zárt, nehéz helyzetben lévő vállalkozók számíthatnak-e a Magyar Fejlesztési Bank Rt. nagyvonalú támogatására?
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! A sajtóértesülések szerint tavaly novemberben lett 50 százalékos tulajdonos az MFB Rt. Sümeghy úrnak ezt a helytelen megállapítást alkalma lett volna cáfolni esetleg újsághírben, és nemcsak azt az újsághírt, hogy cégei több millió forinttal tartoz…
T/1758 Az épitett környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.évi LXXVIII.tv.mód
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A módosító indítványunk több részből tevődik össze. Az egyik nagyon fontos módosító indítvány az első a módosítók sorában. Ez tulajdonképpen azt a helyzetet kívánja rögzíteni, amely a mi felfogásunkban szük…
T/1757 A tervező-és szakértő mérnökök, valamint épitészek szakmai kamaráiról szóló 1996.évi LVIII.törvény módosításáról
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ugyan az államtitkár úr az előző törvényhez, illetve annak módosításaihoz adott válaszában már kitért arra, hogy a mérnökkamarai törvény kapcsán a műszaki ellenőrök mérnökkamarai tagságát nem támogatja a tá…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem kívántam szólni kétperces keretben, de mivel Rigler képviselőtársam már másodszor használja azt a mondatot, hogy ebben a törvényben egy esetben van ellenjegyzés deklarálva, szeretném képviselőtársa…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon már nagyon sok szó esett erről a törvényjavaslatról, és tulajdonképpen úgy szeretném a felszólalásomat megejteni, hogy a törvényjavaslat szövegéből kiindulva megmutassam önökne…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Gyimóthy képviselőtársamnak szerettem volna elmondani, de Tokár úr már egy részét elmondta, hogy piacgazdaság működik ma Magyarországon - értesíteni szerettem volna erről. Másrészt pedig arról szerettem volna tájékoztatni, hogy a kötelező t…
T/1758 Az épitett környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.évi LXXVIII.tv.mód
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény nem egészen két évvel ezelőtt lépett hatályba. A törvény elfogadását, ha lehet hinni az emlékeimnek, de talán a sajtóból is…
T/1758 Az épitett környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.évi LXXVIII.tv.mód
T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is el szeretném mondani, hogy egyetértek Kis Andor képviselőtársammal, mert én a felszólalásomban külön kiemeltem a területi, megyei főmérnök szerepét, és ez a bizottsági ülésen is többször elhangzott, ezzel kapcsolatban ott is voltak fé…