2 015 felszólalás
A/9987 Miért nem segít végre a kormány a bajbajutottakon, és mikor ismeri be a kormány, hogy az Unió hatalmas összeggel támogatja a válságkezelést?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azért azt hadd mondjam el, hogy Gyurcsány Ferenc (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Na, végre!) a 20 pontos csomagját akkor jelentette be, amikor Gulyás Gergely miniszter úr bejel…
A/9987 Miért nem segít végre a kormány a bajbajutottakon, és mikor ismeri be a kormány, hogy az Unió hatalmas összeggel támogatja a válságkezelést?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm. A szavait vissza kell utasítanom és cáfolnom kell, hiszen a kormánynak éppen az a célja, hogy az embereken segítsen, azokon az embereken, akiknek a munkahelye most veszélybe került. De a segítség, az valóságos legyen valóságos pénzből! Ezért…
A/10004 Mi folyik itt?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A válaszom előtt elmondom önnek, hogy nyolc évig én is voltam polgármester, 2002-2010 között, legalább nyolc költségvetést csináltam Mezőkövesd városának és még sok más intézményn…
A/10004 Mi folyik itt?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Azt gondolom, hogy ilyen helyzetben, amiben van a világ, van Európa és benne Magyarország, a közös teherviselés, és ha önnek tetszik, vagy nem, az összefogás kell hogy jellemezzen bennünket, mert egyébként nem fogunk túl lenni ezen a világjárványon, és…
A/9992 Jön a segítség?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Kérdése, amely szerint jön‑e a segítség, azt tudom válaszolni, hogy igen, jön. Jött is, az elmúlt tíz évben is, 2010 óta, amióta önök átadták a Fidesznek a kormányzás lehet…
A/9992 Jön a segítség?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak egy dologban cáfolnám a képviselő úr szavait, hogy mindig konstruktívak voltak, hiszen a törvény elfogadásában, ami meggyorsította az intézkedéseket, nem voltak konstruktívak. (Zaj.) Sőt, éppen nagyon is, hogy sze…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány ebben a rendkívüli helyzetben, úgy gondolom, felelősen hozza meg döntéseit, amit egyébként a közvélemény támogatása is teljes mértékben visszaigazol. A kormány arányos d…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, nem mehetünk el az ellenzék tegnapi és mai ténykedése mellett, engedjék meg, hogy én is kifejtettem erről a véleményemet. Meghallgatva az öt ellenzéki frakció felszólalás…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy ön is elmondta, az első és legfontosabb ebben a nehéz helyzetben, a vírus elleni küzdelemben az emberek egészsége, az emberek biztonsága, az emberek védelme. Ez azonban kiad…
A/9813 Milyen eredmény várható a hiteltörlesztések felfüggesztésétől a koronavírus okozta gazdasági visszaesés tekintetében?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt évben a lakossági hitelezés 17 százalékkal, míg a vállalati hitelezés 14,2 százalékkal bővült. Jellemző a gazdaságra és a családok életére is, hogy hitelekhez mertek újra nyúlni, hiszen biztonságban…
A/9813 Milyen eredmény várható a hiteltörlesztések felfüggesztésétől a koronavírus okozta gazdasági visszaesés tekintetében?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. 145 ezer vállalkozást érinthet ez a moratórium, annak mintegy 380 ezer szerződését. Benne vannak azok a mikrovállalkozások és az önfenntartó vállalkozások, akiknek ugyan kisebb a hiteltörlesztési kötelezettségük, de mégis ezáltal na…
A/9807 Milyen intézkedésekkel tudja megvédeni a kormány a magyar gazdaságot?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A mai parlamenti ülésen már nagyon sok szó esett arról, hogy milyen gazdasági segítség lehet a családoknak, elsősorban, de ön kimondottan a gazdaságról, a vállalkozásokról kérdezett. Azt gondolom…
A/9807 Milyen intézkedésekkel tudja megvédeni a kormány a magyar gazdaságot?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Az elhangzott adómoratóriumon kívül egyéb segítséget is kíván adni a kormányzat, így felfüggeszti az adóvégrehajtásokat, tehát azoknak a vállalkozásoknak nem kell átmenetileg megfizetni az adótartozásukat, akiknek már lejárt adótartozásuk volt. Ez a ka…
A/9745 Meg kell védeni a munkahelyeket, és a kis- és középvállalkozásokat
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látom, hogy egy megírt beszéddel jött be a parlamentbe, és nem figyelte, hogy mi történik a mai napon. Sőt, az is lehet, hogy a múlt héten hétfőn írták meg a beszédét, mert egyébként szerdán a minis…
A/9745 Meg kell védeni a munkahelyeket, és a kis- és középvállalkozásokat
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én az ön helyében azért nem nagyon hangoskodnék, mert amikor önök a kormányzásuk, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején próbáltak kezelni egy válságot, annak az lett az eredménye, hogy 2010-ben elküldték…
A/9798 Leállítja-e a kormány a presztízsberuházásokat a válság kezelése érdekében?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kérdése a presztízsberuházások leállításáról szól, és arról, hogy az abból megtakarított forrást kell majd a gazdaság fejlesztésére fordítani. Megmondom őszintén, hogy én ezt politizálásnak minősítem,…
A/9798 Leállítja-e a kormány a presztízsberuházásokat a válság kezelése érdekében?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy ha valaha szükség volt Paksra, akkor ezen fejlemények hatására tessenek átgondolni, hogy inkább támogassák ezt a beruházást, mert az ország energetikai biztonsága megköveteli azt, hogy a paksi beruházás meg…
A/9814 Milyen további intézkedések várhatóak a gazdasági visszaesés következtében bajba jutott gazdasági ágazatok megsegítésére?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az Európai Unió erőfeszítéseket tesz arra vonatkozóan, hogy segítsen a tagállamokon. A legfontosabb döntés talán az, hogy felfüggeszti az államháztartási hiányra vonatkozó szigorú szabályokat, ami ugy…
A/9814 Milyen további intézkedések várhatóak a gazdasági visszaesés következtében bajba jutott gazdasági ágazatok megsegítésére?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban, inkább beszéljünk pozitív dolgokról, mintsem arról, ami valóságos segítséget, mint ez az uniós javaslat is, nem jelent országunk számára. Mindenképpen pozitív dolog az, hogy az ország gazdasága erős, az országnak, a…
A/9810 Biztonság, kiszámíthatóság, nyugalom. Lesz ütemezése az intézkedéseknek?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Önök nem tudnak megszabadulni a régi gondolataiktól. Én úgy gondolom, hogy önök megszorítást vizionálnak. Tudjuk, hogy baj van, és tudjuk, hogy lesznek munkanélküliek, de higgyék el, hogy a statisztikai…
A/9810 Biztonság, kiszámíthatóság, nyugalom. Lesz ütemezése az intézkedéseknek?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ön MSZP-s képviselő, sajnos önt is figyelmeztetnem kell arra, hogy önök megkapták az esélyt egy válságkezelésre. Ha valaki rosszul kezelte a válságot, és még nagyobb bajba vitte az országot, az pont az…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Elöljáróban elmondom, hogy egyetértve önnel abban, hogy ebben a helyzetben, amiben van a világ, Európa és benne Magyarország, valóban a közös gondolkodásra, összefogásra és legfők…
K/9621 Mit tesz az Orbán-kormány a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítése érdekében?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy azzal kezdte, hogy fölajánlja a segítségét mint a Költségvetési bizottság elnöke. Azt viszont már sajnálom, hogy csak 25 másodpercig beszélt erről, és a hátralévő időben egé…
K/9382 Milyen gazdasági intézkedéseket tervez a Kormány az elnéptelenedő régiók további leszakadásának megelőzése érdekében?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, néhány megtett intézkedésről és annak hatásairól, eredményeiről szeretnék beszélni. A magyar kormány legfontosabb gazdaságpolitikai célja, hogy hosszú távon is fennt…
I/9484 Új utakon!
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, a kormány célja teljesen egyértelmű, az elmúlt tíz évben mindig is ez volt: a foglalkoztatás növelése, a bérek növelése, a családok támogatása, a vállalkozáso…
I/9477 MIT TESZ A KORMÁNY A JÁRVÁNY MIATT FENYEGETŐ GAZDASÁGI VISSZAESÉS ELLEN?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mi azt gondoljuk, hogy a kormány idejében felismerte a koronavírusban rejlő kockázatokat, és ennek megfelelően meg is tette az óvintézkedéseket, hiszen felállította az oper…
I/9479 Milyen mértékben befolyásolja a 2021-es költségvetés tervezését a történelmi mélyponton lévő forint?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy nem a Fidesz-KDNP-kormánytól kell félteni a költségvetést, egyáltalán a magyar gazdaságot. Az elmúlt tíz év bizonyította azt, hogy a magyar kormány igeni…
A/9560 Ki a tisztességtelen, ki állítja meg őket?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Mondanék önnek hat olyan dolgot, amiből egyről sem tehet a kormány, mégis a világban lezajló folyamat, és amit ön mond, ami egyébként igaz az áremelések tekintetében, arra mégis hat…
A/9560 Ki a tisztességtelen, ki állítja meg őket?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Ön összekever két rendszert, most piacgazdaság van, amiről ön beszél, hogy a kormány beavatkozik, az egy másik rendszer volt. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Szocializmus! Nosztalgia! ‑ Derültség a kormánypártok sor…
K/9399 Mikor számol el a kormány a szolidaritási hozzájárulással?
TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is tisztázzunk valamit: az épületeket nem államosította az állam, mint ahogy azt ön mondta a felszólalásában. A működtetést vette át az állam, nem pedig az épületek tulajdonát, í…