2 015 felszólalás
T/18191 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Én a szavazás előtt szeretném elmondani a véleményemet.
T/18191 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ez a törvényjavaslat összesen kettő paragrafusból áll. Az első paragrafusban az 1992. évi XXXIV. törvény 33. § (4) bekezdésének helyébe lép egy új szöveg. Helyesebben nem is a szöveg, han…
T/18191 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Szeretném megköszönni a két frakció támogatását, a Fidesz- és az MDF-frakciónak. Nagyon sajnálom, hogy a másik két frakció és a kormány ebben a kérdésben jelenleg nem szólalt meg. Biztos vagyok benne, hogy ez nem fog bennünket abban meggátolni, hogy a végén konszenzussal ezt…
T/18191 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés egy november 7-én elkövetett hibáját kell hogy korrigálja, és a következő szavazásnál erre adunk esélyt, hogy ezt a hibát korrigáljuk. Történt ugyanis az, hogy a kormány az adótörvények zárószavazásakor…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Bevallom őszintén, enyhén mosolyt keltő, amikor ez a kormány a költségvetési hiányról kezd el beszélni. Itt van ez a kiadvány (Felmutatja.), nem tudom, az államtitkár úr ismeri-e, a Magyar Szocialista Párt adta ki, az a neve, hogy Magyarország: kir…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Az embernek az az érzése van, hogy a saját időmet szívesen átadnám Wekler Ferencnek, hogy folytassa a felszólalását, hiszen teljesen olyan felszólalást mondott el, mintha ő is ellenzéki szemmel látná a költségvetést. Úgy látszik, ő is polgármester vala…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Tatai Képviselő Úr! Az ordítozás helyett inkább javaslom a higgadt véleményalkotást. Figyelmébe ajánlom, hogy Wekler képviselő úr elmondta, hogy a saját településének költségvetése 13 százalékkal fog csökkenni. Én itt bebizonyítottam, hogy…
A/18119 Gumiabroncs gyárat épít a Gyurcsány-kormány? II.
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Megdöbbentő számomra, hogy ilyen fontos kérdésben a két érintett, a miniszterelnök és Kóka János gazdasági miniszter úr sem ér rá választ adni arra a kérdésre, amelyet a múlt héten egyszer már feltettem. A kérdésem a következő. Ma…
A/18119 Gumiabroncs gyárat épít a Gyurcsány-kormány? II.
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Azt nem tudjuk, hogy ha nem készült környezetvédelmi tanulmány, akkor ezeket honnan tetszik tudni. Ha jól értem, most ön is elismerte, hogy úgy mentek bele 132 milliárdos beruházásba egy olyan város területén, ami környezetvédelmi szempontból eléggé ter…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amint azt a tegnapi nap folyamán hallhattuk, a 2006. évi költségvetés nem más, mint egy érzéketlen kormány, egy luxusbaloldal (Derültség és közbeszólások az MSZP soraiban: Végre! - Dr. Géczi József Alajos: Azt hittük má…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Ha megengedik, akkor a két percemben bemutatom, úgy, hogy közben nem beszélek, hogy mi szokott történni egy kártyavárral. (Közbeszólások az MSZP-frakció soraiból: Jaj! Húha! Ha nem betonból van! - Összedönti a kártyavárat. - Közbesz…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Szabó Képviselő Úr! Figyelmébe ajánlom, hogy figyelje a folyamatokat, amit az ön pártja és koalíciós társa, az MSZP és a szabad demokraták tesznek az elmúlt években. Figyelmébe ajánlom, hogy nincs már Magyarországon, de Európában sem olyan szervezet, amellyel a kormá…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Göndör Képviselő Úr! Hazugságból nem lehet kártyavárat építeni. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból, rámutatva a kártyavár helyére: Dehogynem! Itt van!) Kártyából kártyavárat, hazugságból költségvetést lehet csinálni (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Mi volt ráírva a ká…
A/18045 Gumiabroncs gyárat épít a Gyurcsány-kormány?
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Igen.
A/18045 Gumiabroncs gyárat épít a Gyurcsány-kormány?
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a választ, miniszter úr, csak ez nem válasz volt. Tehát megismétlem: készült-e környezetvédelmi tanulmány? A kormány mennyi támogatást nyújt adókedvezmény formájában? Mennyi támogatást nyújt infrastruktúra-építés formájában és egyéb támogatás formájában? Ez volt a ké…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az első szakaszban alapvetően a személyi jövedelemadó-törvénnyel és a társaságiadó-törvénnyel foglalkozunk, az azokhoz benyújtott módosító javaslatokról szeretnénk vitát rendezni, hiszen a napirendnek is az a címe, hogy részle…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a bérjegyzéket. Azt javaslom, hogy tessék idehozni a 2001. február és a 2005. február közötti bérjegyzékeket is. De úgy első ránézésre jelzem, hogy 2001-ben miért nincs adójóváírása az illetőnek - ez az egyik. A másik kérdés, hogy 2005 februárjában miért nincs…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Ha megengedi, elnök úr, akkor egy mondattal az előző szakaszra visszatérnék, mert kaptam egy kérdést, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa csökkentésének mi legyen a forrása. Élő Norbert képviselő úr föltette a kérdést, és azonnal kiszaladt a teremből, nehogy meghallja a válas…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 44. számú módosító javaslathoz szeretnék szólni, amelyet jómagam és Varga Mihály nyújtottunk be, és a lényege, hogy a társadalombiztosítási járulékot 29 százalékról 25 százalékra szeretnénk csökkenteni, ezen belül a nyug…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Azt szeretném megkérdezni, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulás mikortól van önök szerint. Ki találta azt ki? (Közbeszólások az MSZP soraiból: Mi mennyi?) 97. január 1-jétől. Nézzük meg, ha a 2001-es minimálbért vesszük alapul, 40 ezer forintot, a minimálbér után 39-ről…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Úgy látom, hogy nincs vitapartner ebben a kérdésben. (Derültség.) Mert a járulékokról egyelőre nem hallottam cáfolatot, uraim. (Gőgös Zoltán: Dehogynem.) Azt tetszettek az előbb mondani, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulásnak az 1500 forinttal való emelése egalizálja a t…
T/17549 A luxusadóról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Folytassuk akkor a vitát a luxusadóról! Az általános vitát lefolytattuk, és viszonylag kevés képviselői módosítás érkezett. A frakciónkból Szijjártó Péter és dr. Juhos Katalin nyújtottak be módosító javaslatot. Ehhez szeretnék elsősorban természetesen…
T/17549 A luxusadóról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Élő Norbert képviselő úrnak mondom, hogy az adó alanya a magánszemély tulajdonos. Tehát pontosan az adott példa bizonyítja, hogy hogy lehet kijátszani ezt az adót. Azon kívül persze, hogy csak a lakóingatlan tartozik a törvény hatálya alá, pontosan ez az építkezés bizonyítja…
T/17548 Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Szeretném előre jelezni - összesen, ha jól látom, öt módosító javaslat van -, hogy én a 4. számúhoz, a Pettkó András képviselő által benyújtott módosító javaslathoz szeretnék kapcsolódni, mert ez a módosító javaslat legalább felhívja arra a figyelmet,…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, az ajánlás 1-18. pontjára benyújtott módosító javaslatok rutinszerűen kerültek benyújtásra, legalábbis a nagy többségük. A költségvetési bizottság, a számvevőszéki bizottság és országgyűlési képviselők nyújtottak be…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Ez már egy kicsit érdekesebb szakasz lesz, mint az előző, hiszen ezen módosító javaslatok között több olyat találunk, ami, úgy gondolom, az írásban beadott indoklástól egy kicsit többet érdemelne. Ezért aztán megkérdezném államtitkár urat vagy a jelen l…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Nos, tisztelt Keller képviselő úr, autópálya-építés: ne keverjük a szezont a fazonnal! 2001-ben vagy 2002-ben nem voltunk az Európai Unió tagjai, tehát nem vonatkoztak ránk azok a szigorú pénzügyi elszámolások, amelyek az uniós tagságunkat követően már igen. Nagyon egyszerű v…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Domokos képviselő úrral nem kívánok vitatkozni, mással pedig nem tudok, pedig a napirendnek az a neve, hogy részletes vita. Tehát itt vitázni nem lehet, ezért én is elmondom összegezve a véleményem. A 2004. év az ország életében egy érzéketlenséget jelz…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon érdekes fölszólalásnak lehettünk az előbb szemtanúi, hiszen ha jól számoltam, eddig a kormány és a kormánypártok képviselői 90 percet beszéltek, míg az ellenzékiek mind ez ideig összesen 50 percet, a bizottsági elő…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Szeretném kifejezni az aggályaimat, a következő történik ugyanis a mai ülésnapon. Amikor nem ön vezeti az ülést, ahogy a kétperceseket benyomják, a képviselőket abban a sorrendben szólítják. Ön felváltva szólítja: kormánypárti és ellenzéki. Tehát jó lenne e…