173 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Majdnem megkönnyeztem ezt a felszólalását, amely a demokráciáról, a szuverenitásról szólt. De azért mondok itt néhány dolgot, ami árnyalja az összképet. Tegnap itt hosszasan vádolták egymást önök a Fidesz és a KDNP képviselő…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt szeretnék válaszolni arra, amit a miniszterelnök úr mondott a Mi Hazánk Mozgalomról. Valamiért állandóan össze akarja házasítani a Mi Hazánk Mozgalmat hol a Fidesz-KDNP-vel, most éppen már a DK-val is. (Magyar Péter: Már nem kell…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszterelnök Úr! A gyermekvédelemmel kapcsolatban mindenben számíthat a Mi Hazánk Mozgalom képviselőire, minden olyan intézkedést támogatni fogunk, ami javítja a gyermekek helyzetét, és amit itt ön elmondott és felvázolt, azzal kapcsola…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az a nagy szerencse, hogy a miniszterelnök úr olyan könnyen kiismerhető, pont most bizonyítjuk. (Magyar Péter: Na!) Tehát előre leadtam, hogy a migrációról fogok beszélni, és pontosan tudtam, hogy nagyjából miket fog mondani. Például ilye…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök asszony. Hát, jó kis 35 perces dajkamesével örvendeztette meg a miniszterelnök úr a tisztelt Házat! Kezdjük ott, hogy úgy fogalmazott, miniszterelnök úr, hogy hazahoztuk ezt az Európai Bizottság által Magyarországnak egyébként szerződés szerint já…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök asszony. Hála a Jóistennek, a miniszterelnök úr még itt van, úgyhogy tudok válaszolni a hazugságaira, személyeskedéseire, illetve arra, hogy sikerült itt majdnem 45 percen keresztül viszonválaszolni a véleményünkre, hozzászólásunkra. (Magyar Péter…
T/51 Magyarország Alaptörvényének tizenhatodik módosítása
TOROCZKAI LÁSZLÓ, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt az alaptörvény-módosításról beszélnék, most rendhagyó módon egy másik témával szeretném kezdeni, és látva a miniszterelnök úr formabontó tevékenységét itt az Országgyűlésben, tal…
T/51 Magyarország Alaptörvényének tizenhatodik módosítása
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök asszony. Apáti István képviselőtársamhoz szeretnék csatlakozni még az alaptörvény-módosításról szóló vita kapcsán, ugyanis, ha az lenne a céljuk az alaptörvény-módosítás esetében, hogy egy olyan politikus, egy olyan politikai vezető, aki mondjuk,…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Hát, először is, miniszterelnök úr, örülök annak, hogy végre nem a Facebookon fogunk vitatkozni, örülök annak, hogy nem kommentekben vagy különböző posztokban, annál is inkább, mert ez rendkívül egyenlőtlen volt egészen idáig. Hisz…
A/72 Mi lesz a szuverenitással, miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm szépen, elnök asszony. Miniszterelnök úr, még egy rövid ideig el tudja azt játszani, hogy lengetik a nemzeti színű zászlót, idézgeti Wass Albertet, de hát előbb-utóbb meg kell majd fizetni a súlyos árat, hiszen beült abba a globalista európai parlamenti frakció…
A/72 Mi lesz a szuverenitással, miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Miniszterelnök úr, most már döntse el, hogy folyamatosan azzal akar minket alázni, hogy kevesen vagyunk, vagy hogy most akkor mi kormányoztunk eddig, mert most azt mondja, hogy mi sem akadályoztuk meg. Hát, mi még nem kormányoztunk. Tehát mi ugyanúgy elleneztük, ugyanúg…
A/13711 Mit titkolnak még, miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök úr, egy mai vérlázító hír nagyon jól jelképezi, jól mutatja, hogy milyen rothadt sarcoló rendszerek működhetnek itt, Magyarországon teljesen zavartalanul. Ugyanis ma reggel azt olvashatták a magyar polgárok, hogy Schadl György,…
A/13711 Mit titkolnak még, miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Hát, miniszterelnök úr, itt nem a levegőbe beszélnek, itt két végrehajtó beszélget arról, hogy 25 millió forintot kellett átadniuk Völner Pál államtitkárnak, aki azt aztán Trócsányi László igazságügyi miniszternek továbbította. Tehát itt konkrétan… ‑ nyilván folyik egy…
H/13660 Ukrajna uniós tagságának, háborús támogatásának és az Európai Unió katonai szövetséggé alakításának, valamint a tagállamok szuverenitását veszélyeztető törekvések elutasításáról
TOROCZKAI LÁSZLÓ, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem kérdés az, hogy a szomszédban zajló háború egy nagyon komoly probléma, a második világháború óta ilyen súlyos fegyveres konfliktus és ilyen sok áldozattal járó háború nem volt Európában.…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Bő másfél hónap múlva már csak hárompárti parlament lesz, hárompárti lesz az Országgyűlés, és én leszek az egyetlen pártelnök itt, ebben az Országgyűlésben, aki soha nem volt fideszes, soha nem volt a Fidesz tagja, és soha n…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. A szlovák kormány és a szlovák parlament a 20-30 évvel ezelőtti állapotokat idézi; az ember úgy érzi magát, mintha valamilyen katasztrofális időutazásban lenne része. Egészen elképesztő, döbbenetes, hogy a szlovák parlament képes volt olyan tö…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Olyan, mintha Magyarországon szabályos hajtóvadászatot indítottak volna a magyar taxistársadalom ellen, és az majd egy komolyabb kutatómunkát igényel, hogy ennek mi lehet az oka: vajon fél‑e a politika a taxisblokád óta a magyar taxisoktól, va…
A/13155 Mit titkolnak még, miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Ember tervez, Isten végez. (Rétvári Bence: Így van.) Az eredeti kérdésem helyett most egy másik kérdést fogok feltenni, ugyanis az elmúlt napok felülírták azt a témát, amivel készültem, hiszen az elmúlt napokban minisztereln…
A/13155 Mit titkolnak még, miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Igen, egy perc semmiképpen nem elég arra, hogy a magyar labdarúgás történetét megbeszéljük, de azért a szurkolókért szeretnék továbbra is kiállni, és az őket ért sérelmeket itt a parlamentben is elmondtam. Viszont, ha már a devizahitelezésről fogunk ma itt vitanapot tar…
politikai vita lefolytatása
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyjából egy órával ezelőtt, az azonnali kérdések órájában két percben volt lehetőségem beszélni arról, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és az általa vezetett kormány nem akarja els…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Orbán Viktor ismét lebukott. Ismét kiderült az, hogy nem azt kell nézni, hogy mit mond a magyar kormány, hanem azt kell nézni, hogy mi az, amit tesz. Ráadásul az is kiderült ‑ immáron sokadjára ‑, hogy egészen mást mond Orbán Viktor Magyarorsz…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tegnap ismét szertefoszlott egy álom, kiderült, hogy most már idestova negyvenedik éve nem jut ki Magyarország a labdarúgó-világbajnokságra, és tizedik alkalommal nem sikerült túljutnunk a selejtezőkön. Nyilván a játékosokról, a csapatról majd…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Valami egészen elképesztően undorító és visszataszító, amit a kormány minden választás előtt a nyugdíjasokkal művel. Azt, hogy milyen méltatlanul alacsonyak a nyugdíjak Magyarországon, azt gondolom, hogy nem kell ecsetelni itt az Országgyűlésb…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. A kormány jelen lévő képviselőitől kérdezem azt, önök tudják‑e, hogy hányan haltak bele a bárányhimlőbe Magyarországon, mielőtt a kormány bevezette volna a kötelező oltást a bárányhimlő ellen 2019-ben. Én utánanéztem: nulla-egy fő halt bele a…
A/12843 Hajlandó-e megfogadni a Mi Hazánk javaslatait, miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm, elnök úr. Vitathatatlan tény, hogy hamarosan egy történelmi találkozóra kerül sor itt Budapesten, Magyarországon, amikor az Amerikai Egyesült Államok elnöke és Oroszország elnöke találkoznak egymással, és ez mindenféleképpen egy üdvözlendő tény. A kérdés csak…
A/12843 Hajlandó-e megfogadni a Mi Hazánk javaslatait, miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Egyrészt azért ezt én nem hallom, tehát nem látom, hogy konkrétan Kárpátalja esetében (Közbeszólások a kormánypárti sorokban.) az 1991-es népszavazást bárhol a miniszterelnök úr elmondta vagy említette volna. Ugyanígy azt rendkívül kevésnek tartom, amikor a magyar kormá…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tudom, hogy önöket a legkevésbé sem érdekli az, hogy a világon példátlan módon egy parlamenti párt elnökének, frakcióvezetőjének az oldalát törölte a Meta, a Facebook, sőt, sok esetben a nevemet sem lehet leírni, a fényképemet is csak a politi…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Az elmúlt napok, hetek során az egész ország közvéleményének figyelmét felkeltette a magyar gyermekvédelem ügye, és ezzel kapcsolatban elképesztő botrányok sorozata kezd kirajzolódni. Három olyan fő területről kell beszélnünk, amelyről talán e…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. A tegnapi napon a Mi Hazánk Mozgalom megsemmisítő csapást mért a hazug, manipulatív közvélemény-kutató cégekre azzal, hogy a 22 ezer lakosú Gyömrő városában 31 százalékos eredménnyel a Mi Hazánk Mozgalom jelöltje, Kisberk Szabolcs, a kommuniká…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. A végrehajtó-maffia tagjainak, vezetőinek, segítőinek leleplezése és börtönbe juttatása mellett legalább ennyire fontos, hogy ezt az egész rendszert végre igazságosabbá tegyük. Évtizedek óta az a rendszer, amely sarcolja, kifosztja ‑ sokszor a…