173 felszólalás
A/8251 Miről nem számolt be a magyaroknak, Miniszterelnök Úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném megköszönni a magyar embereknek, hogy a tegnapi napon ilyen nagy számban járultak az urnákhoz és vettek részt a demokratikusnak nevezett választásokon. Nagyon sok jó dolog is történt tegnap, többek között beigazolódott…
A/8251 Miről nem számolt be a magyaroknak, Miniszterelnök Úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Akkor segítek, miniszterelnök úr, hogy mi a különbség közöttünk. Például az, hogy az ön beszédét pár napon belül visszaállították, ahogy Köves Slomó oldalát is pár napon belül visszaállították. 2019 óta ma már bizonyítottan politikai beavatkozásra törölték az én oldalam…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. A hét végén a Mi Hazánk Mozgalom sok ezer fő részvételével egy hatalmas demonstrációt tartott Budapesten. Látom a kormány képviselőin, hogy most hallanak róla először. Ez azért van, merthogy a média szinte teljes egészében elhallgatta, beleért…
B/8307 Jelentés az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának a baloldal magyar érdekkel szembeni brüsszeli politikai akcióinak a feltárását célzó vizsgálati tevékenységéről H/8309 Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának a baloldal magyar érdekkel szemb
TOROCZKAI LÁSZLÓ, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Beszéljünk akkor a lényegről, és beszéljünk az igazságról úgy, ahogy sem a Fidesz, sem pedig a balliberális globalista összefogás felszólalói nem fognak beszélni! Miért tartott vissza az Euró…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Múltkor az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor miniszterelnök urat kérdeztem arról, hogy hajlandó‑e felelősséget vállalni a magyar kormány azzal kapcsolatban, hogy 1994-ben a magyar Országgyűlés profitorientálttá tette a végrehajtási rends…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Van ennek a Schadl-Völner-ügynek egy nagyon fontos mellékszála, amelyet érdekes módon itt az Országgyűlésben egyetlenegy párt, egyetlenegy politikus sem tesz szóvá, nevezetesen az, hogy kiderült a napvilágra került hangfelvételeknek köszönhető…
A/7781 Mikor segíti végre a magyar embereket, Miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem tudom, miniszterelnök úr emlékszik‑e arra, hogy nagyjából egy évvel ezelőtt jeleztem itt, az Országgyűlés előtt azt, hogy önökre fog égni ez az egész végrehajtó-maffia ügy, a Schadl-Völner-ügy, és úgy látszik, hogy igazam lett, hiszen éppe…
A/7781 Mikor segíti végre a magyar embereket, Miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Miniszterelnök úr, ez a műfaj nagyon rövid, egy vagy két percben nehéz mindent elmondani. Lupkovics Beátával nem az a fő probléma, hogy Varga Judit évfolyamtársa volt, hanem az, hogy ma már nyilvánosságra került az a hangfelvétel is ‑ amely egyébként a nyomozati anyagbó…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én azt gondolom, hogy Magyarországon az emberek évtizedek óta megtanulták azt, hogy a sorok között kell olvasni, és a rendelkezésre álló médiumok egyik fele a kormánypártokhoz kötődik, a másik fele pedig a balliberális,…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyre őrültebb globalista tervek válnak valóra, amelyekre korábban még azt mondták, hogy ezek csak konteók, összeesküvés-elméletek, azok ma már törvényesített módon zajlanak Európában, és így, mivel Magyarország is az Eu…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Én azt gondolom, hogy a magyar választópolgárok nem azért küldtek minket ide az Országgyűlésbe, a világ legszebb parlamenti épületébe, hogy itt az otthon összegyűlt, fölgyülemlett frusztrációt kiadva mindenféle személyeskedéseken keresztül ver…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Az a baj, hogy egyre nehezebb komolyan venni azt, amit mond, ugyanis most már sokadjára bizonyítják be azt, hogy egészen mást cselekszenek, mint amit mondanak, és ami a bicskei ügyet illeti, most már az egész ország számára…
A/7395 Miért halad rossz irányba, miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök úr, úgy tűnik, legalábbis a tények azt mutatják, hogy önök mindig a bankok és a bankárok oldalán állnak a magyarokkal, a magyar emberekkel szemben; láttuk ezt a devizahitelesek esetében (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.),…
A/7395 Miért halad rossz irányba, miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Miniszterelnök úr, tényleg nem értjük egymást. Tehát minden jel szerint szorul vissza a készpénzhasználat. Nem tudom, hogy tud‑e róla, miniszterelnök úr, hogy ‑ lehet, hogy nem sokat utazik, nem tudom, tömegközlekedéssel, de ‑ a Volánbusznál büntetik a készpénzhasználat…
H/6394 Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Az én időm már halad!
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A Mi Hazánk Mozgalom adott önöknek egy történelmi lehetőséget arra (Rétvári Bence: Hoppá!), hogy a rendkívül igazságtalan, aránytalan választási rendszert most, ma megváltoztassuk, és ma kiderül, ma színt vallhatnak mind a Fidesz,…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tegnapelőtt a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetből ‑ közismertebb nevén: a baracskai börtönből ‑ kellett kihoznom a Mi Hazánk Mozgalom egyik vezetőjét, László Attilát, aki egyúttal a Magyar Önvédelmi…
T/6219 Az igazságosabb és arányosabb önkormányzati választások érdekében egyes választási tárgyú törvények módosításáról H/6234 Az országgyűlési választási rendszer arányosabbá tételéről
TOROCZKAI LÁSZLÓ, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Mi Hazánk Mozgalom benyújtotta az igazságos és arányos fővárosi önkormányzati választásokról, illetve a szintén igazságos és arányos országgyűlési választási rendszerről szóló javaslatait.…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem nagyon szeretem a „hazaáruló” és a „hazaárulás” szavakat mindig mindennel kapcsolatban elmondani, mert az utóbbi években, az utóbbi időszakban a magyar politikai közbeszédben szinte mindennapossá vált a hazaárulózás, és nagyon könnyen megk…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Vendégmunkás-bűnözés, migránsbűnözés, bevándorlóbűnözés, ilyen fogalmakkal ismerkedik a magyar lakosság a rossz kormányzati politika és a rossz kormányzati intézkedések miatt. Néhány nappal ezelőtt, november 14-én és 15-én Dél-Magyarország töb…
T/5884 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról T/5888 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény és az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény módosításáról T/5894 Egyes energetika
TOROCZKAI LÁSZLÓ, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő törvényjavaslatok együttes általános vitájával kapcsolatban rögtön hadd jegyezzem meg, hogy talán vissza kellene nyúlni a 2010. évi CXXX. törvényhez, hogy ne legyen lehetőség ilyen bür…
A/5943 Miért asszisztál a globális tervekhez, Miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök úr, ön, illetve önök, úgy tűnik, hogy teljesen feladták azt a háborúellenes, békepárti és szavakban legalábbis magyar érdekek melletti politizálást, amit az ukrajnai háború kapcsán képviseltek, hiszen az izraeli-gázai háború kap…
A/5943 Miért asszisztál a globális tervekhez, Miniszterelnök úr?
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Miniszterelnök Úr! Azok a képek, azok a videófelvételek, amelyek most bejárják az egész világot a legalább háromezer gázai gyermek lemészárlásáról, a civilek, a menekülttáborok bombázásáról, az pontosan a háború eszkalációjához fog vezetni. A harmadik világháború robban…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy tűnik, hogy a magyar Országgyűlésben önök mindannyian föladták a nemzetállami koncepciót, a magyar Magyarország koncepcióját. Ebben bűnösek a kormánypártok és az ellenzéki pártok is, és ezt mindjárt bizonyítani is fogom. Nem tudom, hogy ön…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Most azért jöttünk itt össze, mert a Momentum, illetve a szövetségesei, a balliberális pártok nyilván parancsba kapták a gazdáiktól, hogy beszéljünk Svédország NATO-csatlakozásáról. (Felzúdulás, zaj az ellenzéki padsorokból. ‑ Az elnök megkoco…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Azt hiszem, most már értem, hogy miért engedi el a kormány a külföldi embercsempészeket. Először nem értettem, de úgy tűnik, hogy most már maga a kormány is fölcsap embercsempésznek, ugyanis nem tudom másnak nevezni azt, amit állami támogatással szeretn…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tegnap Békés városában a Mi Hazánk Mozgalom képviselőjelöltje az időközi önkormányzati választáson 52 százalékos eredménnyel, több mint 10 százalékkal megverte a Fidesz képviselőjelöltjét. (Taps a Mi Hazánk soraiban.) Ebben a városban, Békés v…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Na, akkor majd én elmagyarázom a jelen lévő képviselőknek itt a parlamentben, miért egyértelmű, hogy a kormány, tehát a Fidesz, ugyanúgy, mint ahogy 2010 előtt a balliberális pártok, kézi vezérléssel irányítják ezt a végrehajtó maffiát, hozzá…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Felbuzdulva azon a sikerünkön, ahogy a Mi Hazánk Mozgalom által indított országos kampány és aláírásgyűjtés a jelek szerint kezdi jobb belátásra bírni a kormányt a fúrt kutak ügyével kapcsolatban (Rétvári Bence: És az ásott kutak ügyével kapcs…
Napirend előtti felszólalások
TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Hiába készülök olyan témákkal, mint a víziszárnyas- ágazat problémái, a Fidesz, illetve a balliberális globalista külföldiügynök-pártok mindig gondoskodnak arról, hogy legyen okom eltérni az előre eltervezett felszólalásomtól. Tordai Bence már…