197 felszólalás
A/7560 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselő úr, azért felhívnám arra a figyelmet, hogy annak idején volt egy gyermekvédelmi népszavazás is, ahol egyébként önök arra buzdítottak, hogy ne vegyenek részt az emberek a népszavazáson. (Rétvári Bence: Így van!) Másrészt nem lenne baj…
A/7539 Miért nem végzik a dolgukat?
TUZSON BENCE igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nyilván a különböző sajtótermékek helyett nyilatkozni nem tudok, de azt furcsállom, ha valóban ilyen típusú indokkal valaki visszautasítsa a hirdetéseket, különösen ‑ bár a hirdetések tartalmát nem ismerem ‑…
A/7539 Miért nem végzik a dolgukat?
TUZSON BENCE igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót elnök úr. Egyébként voltak ilyen típusú kampányok a médiában. „A gyerek az első”, például volt egy ilyen kampány is. Erre emlékszem most hirtelenjében, a plakát így az embernek beugrott. Voltak ilyen típusú kampányok is, de a legjobb kampány…
A/7555 Miért próbál úgy tenni Orbán Viktor, mintha semmi köze nem lenne a pedofilbotrányhoz, miközben számos tény bizonyítja a Miniszterelnök érintettségét?
TUZSON BENCE igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Meglep engem azzal az állításával, hogy önök valahonnan már tudták, hogy ez az ember 1990-ben milyen bűncselekményeket követett el. De ha ön állítja, akkor nincs okom kétségbe vonni az állítását. Ha ’90-ben…
A/7555 Miért próbál úgy tenni Orbán Viktor, mintha semmi köze nem lenne a pedofilbotrányhoz, miközben számos tény bizonyítja a Miniszterelnök érintettségét?
TUZSON BENCE igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hallgatom itt képviselő úr kevésbé koherens, de igen vehemens hozzászólását. Nézze képviselő úr, azért a számok makacs dolgok. Ha 2010-ben 81 ember volt börtönben, 2023-ra pedig 663 ember került börtönbe, akkor nyilvánvaló, hogy k…
A/7561 Van- e következménye a baloldalon a bíróság által kimondott bűnöknek?
TUZSON BENCE igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, egy nagyon fontos kérdés, hogy mi az, amit megtehet egy országgyűlési képviselő, mi az, amit nem, és milyen következményei vannak annak, ha egy országgyűlési képviselő bűncselekményt követ el. Ennek egyébként megvannak a…
A/7561 Van- e következménye a baloldalon a bíróság által kimondott bűnöknek?
TUZSON BENCE igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban, teljesen igaza van, a politikában, ahogy az életben sincs helye semmilyen erőszaknak, és az erőszaktól távol is kell tartani a politikai közéletet, sőt az is nagyon fontos, hogy semmilyen erősz…
A/7416 Mire képes a dollárbaloldal a hatalomért?
TUZSON BENCE igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban egy nagyon fontos kérdésről beszélünk, hogy mit tehet meg egy országgyűlési képviselő, meddig terjednek azok a határok, amíg a cselekedeteit teheti. És valóban, fel kell idéznünk azt, hogy amikor országgyűlési képviselővé…
A/7416 Mire képes a dollárbaloldal a hatalomért?
TUZSON BENCE igazságügyi miniszter: Valóban, ahogy képviselő úr mondta, példátlanok ezek az esetek, és az is példátlan eset, hogy jogerősen elítélt emberek az Országgyűlésben úgy ülnek, hogy nem vonják le ebből a következtetést, és nem mondanak le a mandátumukról. Ilyen a magyar Országgyűlésben még…
T/6221 Magyarország Alaptörvényének tizenkettedik módosítása T/6222 A nemzeti szuverenitás védelméről H/6223 A központi költségvetés címrendjének a Szuverenitásvédelmi Hivatallal összefüggő módosításáról
TUZSON BENCE igazságügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szuverenitásunk megőrzése talán az egyik legfontosabb feladattá vált Magyarországon, és nyugodtan mondhatjuk, hogy az önök előtt fekvő alaptörvény-módosítás és törvénymódosítás is sorsf…
Eskütétel
DR. TUZSON BENCE igazságügyi miniszter/DR. BÓKA JÁNOS, az európai ügyekért felelős miniszter: Én, Tuzson Bence/Bóka János fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom, és másokkal is megtartatom; miniszteri tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom.…
T/3780 A közműszolgáltatások egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak röviden szeretnék néhány szót szólni. Képviselő úr összefoglalta ennek a törvényjavaslatnak a lényegét. Szeretném megköszönni képviselőtársaimnak a támogatást, amit egyébként többségében itt a vitában i…
T/3769 A családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen. Kormányunk a családok kormánya, az a kormány, amely a családokat folyamatosan segíti, és segítette a múltban is. Ez a törvényjavaslat olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek elsősorban adminisztratív módon ugyan, de tovább…
T/3780 A közműszolgáltatások egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A rezsicsökkentés egy nagyon fontos vívmány, hiszen emlékezzünk vissza, a családok számára a legnagyobb terhet mindig a rezsi jelentette. És ez nemcsak a rez…
T/3780 A közműszolgáltatások egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Röviden szeretnék reagálni az itt elhangzottakra, sorrendben visszafelé menve, képviselő asszony szavaira szeretnék reagálni, egyrészt arra, hogy ki terjesztette be ezt a törvényjavaslatot. Hadd világítsak r…
T/3769 A családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Itt ismételten egy olyan javaslattal állunk szembe, és hogy elébe is menjek a kérdéseknek, amit deregulációért felelős kormánybiztosként dolgoztunk ki kollégáimmal,…
T/3769 A családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Egy elég kiterjedt vitát láthattunk, és azt, hogy ettől a törvényjavaslattól hogyan lehet szinte mindenhez eljutni ‑ nyilván a családok egyébként az ország egészét átfogják, tehát mindenről lehe…
T/1611 A 2025. évi Oszakai Világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához kapcsolódó rendelkezésekről
TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Héjj Dávid képviselő úr tökéletesen összefoglalta a törvény célját, ezért csak röviden szeretnék szólni. Jelentős jogszabályról van szó annak érdekében, hogy Magyarország megfelelő képviseletet kapjon ezen a…
Napirend utáni felszólalások
TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! E Ház falai között már többször beszéltem a választókerületről. Fontosnak tartom azt, hogy a választókerület ügyeiről időnként tájékoztassam az Országgyűlést, illetve az önök és a kormány támogatását kérjem a választókerület üg…
Napirend utáni felszólalások
TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Dunakeszi, Fót, Göd, Csomád, Csömör, Erdőkertes és Veresegyház, Pest megye 5. számú választókerülete ‑ ahol én vagyok az országgyűlési képviselő ‑ az ország egyik leggyorsabban fejlődő térsége. Ez köszönhető annak, hogy…
Napirend utáni felszólalások
TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az első szó a köszöneté. Részemről szeretném megköszönni a Dunakeszin, Fóton, Gödön, Csomádon, Csömörön, Erdőkertesen és Veresegyházon élő embereknek, hogy támogattak az országgyűlési választáson, és immár harmadszor választottak…
Napirend előtti felszólalások
TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Így Bencék egymás között, de micsoda különbség (Derültség és taps.), ezt ne felejtsük el! Képviselőtársam, hallgattam mint Bence az ön felszólalását, és elgondolkoztam, mert a mértékletességről kezdett beszé…
Napirend előtti felszólalások
TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Nagyon érdekes volt a hozzászólása, pont azért is, mert egy MSZP-s politikusnak a hozzászólását hallhattuk, azét az MSZP-ét, amelyik annak idején, egy válság…
Napirend utáni felszólalások
TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Dunakeszi, Fót, Göd, Csomád, Csömör, Erdőkertes és Veresegyház térsége egy olyan térség, amely az ország egyik leggyorsabban fejlődő térsége. Köszönhető ez annak, hogy itt olyan emberek élnek…
Napirend utáni felszólalások
TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban egy nagyon komoly beruházásról szeretnék szólni, de mielőtt erről beszélnék, engedjék meg, hogy néhány gondolatot megosszak a választókerülettel kapcsolatban. (18.00) Immár sok alkalommal beszéltünk róla, h…
Napirend utáni felszólalások
TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Dunakeszi, Fót, Göd, Csomád, Csömör, Erdőkertes és Veresegyház, ezek a települések tartoznak Pest megye 5. számú választókerületébe. Ez egy olyan térség, ami az ország egyik leggyorsabban fejlődő térsége. De nemcsak a le…
Napirend utáni felszólalások
TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Dunakeszi, Fót, Göd, Csomád, Csömör, Erdőkertes és Veresegyház élen jár a fejlesztések területén. Ez az ország egyik leggyorsabban fejlődő térsége. De most már több felmérés is bizonyítja azt,…
Napirend utáni felszólalások
TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Dunakeszi, Fót, Göd, Csomád, Csömör, Erdőkertes és Veresegyház olyan közösségeket alkotnak, amelyek igen erős közösségek, kiváló emberekből állnak ezek a közösségek, és hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a térség az ország egy…
Napirend utáni felszólalások
TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Pest megye 5. számú választókerülete, Dunakeszi, Fót, Göd, Csomád, Csömör, Erdőkertes és Veresegyház területe az ország egyik leggyorsabban fejlődő térsége; nagy öröm ez számunkra, és ezt annak köszönhetjük, hogy itt oly…
Napirend utáni felszólalások
TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Nagyon fontos számomra az, hogy az a térség, amelyet én képviselek, Dunakeszi választókerülete, Dunakeszi, Fót, Göd, Csomád, Csömör, Erdőkertes és Veresegyház, olyan térség, amely az ország leggyorsabban fejlődő t…