313 felszólalás
A/2593 Hazudott-e az Államadósság Kezelő Központ?
UNGÁR PÉTER (LMP): Bővített mondatban: szeretném kérni a Házbizottság összehívását azzal kapcsolatban, hogy Keresztes László Lóránt nem tudta elmondani azt az azonnali kérdését ‑ amihez én csatlakoztam volna ‑ a vidéki egyetemekről, és hogy önök miért vezették be a tandíjat, és hogy miért hallgattat…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Megfogyva bár, de törve nem, az LMP frakciója jelen van és részt tud venni a vitán. Ennek nagyon örülök. Azzal szeretném kezdeni, egy olyan hozzászólással, hogy milyen érdekes, és örülök annak, hogy erről ilyen hosszú ideig tudunk beszélni, ilyen részletes vitát t…
H/1509 A demokrácia helyreállítása érdekében Magyarországnak az Európai Ügyészség létrehozásában való részvételéről
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Amúgy itt képviselőtársammal megnéztük, hogy Hollandia 2018-ban belépett az Európai Ügyészségbe, tehát tényszerű tévedést fogalmazott meg képviselőtársam, amikor ezzel érvelt, de ez most mindegy. Én megfordítanám a szuverenitás védelmét. Miniszterelnök úr azt szok…
T/872 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról a lakcímre visszaélésszerűen történő bejelentkezések megszüntetése érdekében
UNGÁR PÉTER (LMP): Nagyon megörültem annak, hogy szót kaptam, mert ez mostanában ritkán fordul elő, úgyhogy végig is beszélném ezt a két percet. Ennél egy kicsit önmérsékletet tanúsítanék. Az LMP is támogatja ezt a javaslatot. Én csak arra szeretnék reagálni, amit a képviselő úr elmondott azzal kapc…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Azzal szeretném kezdeni, hogy a Jurassic park című filmben van egy olyan, hogy az élet mindig utat talál. Ma nem tudták képviselőtársaim Kövér László önkényes magatartása miatt elmondani a felszólalásaikat, de itt vannak nálam, úgyhogy mégiscsak elhangoznak az ülé…
K/1807 Mért nem cselekednek a hatvani bűz megoldása érdekében?
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem először van az Országgyűlés előtt a Hatvan és Lőrinci határán fekvő szennyvíztelep, ahol egyre növekszik a talajszennyezés, egyre nagyobb a bűz, és mára az állampolgároknak teljességgel elviselhetetlenné vált ennek a környékén élni.Töb…
K/1806 Mi lesz a kormány által bejelentett két egri óvodával
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! 2006-ban még a Fidesz egyéni egri képviselője, illetve a városvezetés 800 millió forintból két új óvodát ígért az egri lakosságnak. (Tállai András: 2016-ban!) 2016-ban, így van. (Tállai András: 2006-ot mondtál.) Akkor jól értjük egymást, c…
A/1940 A vajdasági magyarok helyzete az uniós csatlakozás kapcsán?
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány egy ügyre koncentráló, „együgyű” külpolitikáját az jelzi, hogy amikor Szijjártó Péter a legutóbbi alkalommal Szerbia EU-csatlakozásáról beszélt, csupán a migrációs útvonalat emelte ki, ugyanakkor mindannyian tu…
A/1940 A vajdasági magyarok helyzete az uniós csatlakozás kapcsán?
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, amit ön kifejtett, az a „merjünk kicsik lenni!” külpolitikája. Itt van a lehetőség végre keménynek lenni egyszer a magyar nemzeti érdeket képviselve, de úgy látszik, nem sikerül megoldani. Amit ön elmondott, az mind nagyon érdekes termelési jelenté…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen a szót. A lelki egészség napja október 10., és itt nemcsak a szokásos pszichiátriai problémákról és a pszichiátriában található szakemberhiányról, illetve ellátáshiányról szeretnék beszélni, hanem ezt szeretném egy külön demográfiai ügy kapcsán megvilágítani azzal…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Az érdemi hozzászólást később szeretném elmondani, most egy lakonikus kérdésem lenne a kormánytöbbséghez. Úgy tapasztaltam pár hónapja, amióta az Országgyűlésben vagyok, hogy mindent, ami nagyon fontos, sürgősségi eljárással szoktak átnyomni; tehát mindent, a legk…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Én is a szavakra és a tettekre szeretnék rátérni. Kósa képviselőtársam, aki most valamiért elment a teremből, kommunistázott egy vérmeset, mindenkit, aki nem vele egy véleményen volt, lekommunistázta. Szerintem a kommunizmus áldozatai kicsit többet érdemelnek. De…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Én ebben az egyre magasabb röptű vitában, amiben már ugyanazt a szöveget hetvenedjére meghallgattuk, és egy Fidesz-sajtájnak egy ilyen végtelenített loopján mindenki részt vehetett, szeretnék arról beszélni, ami ennek a jelentésnek nem a tartalmáról szól, hanem a…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Nagyon köszönöm a szót. Akkor beszéljünk a nyugati sajtóról, amit állítólag mi annyira szeretünk! Ha önöket nem érdekli, hogy mi van a nyugati sajtóban, akkor a teljes nagyköveti kar miért azzal tölti Bécstől Berlinig az idejét, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitungba olvasói leve…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm. Szeretném azzal kezdeni, hogy mélyen megindító, amit a magyar ökopolitika iránti elkötelezettségéről a kormánypárti képviselők szót ejtenek. Ha nagyon aggasztja őket, ami a Lehet Más a Politikában folyik, akkor segítői nyilatkozatot bármikor tudok adni, és akkor belül ez…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Én egy korábbi vitát szeretnék folytatni azzal kapcsolatban, hogy van az azonnali.hu nevű újság és pár vidéki újság, amely az én tulajdonomban van. Tudja, mi a különbség az énáltalam tulajdonolt média és azon médiák között, amelyek az önök tulajdonában vannak? Az…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Képviselő Asszony! Azért is nehéz volt komolyan venni az ön felszólalását, mert azzal kezdte, hogy aki nem ért önnel egyet, az hazaáruló. Ezt mondta. Lehazaárulózta politikai ellenfeleit. Azt mondta pontosan, hogy vagy szűk látókörűek, vagy hazaárulók. Ez volt a m…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Én szeretném azzal kezdeni, hogy attól, mert valaki Csurka Istvánt idéz, még nem lesz antiszemita; én is idéztem már Csurka Istvánt, attól még valaki nem antiszemita. (Z. Kárpát Dániel: Látod, van itt nyitott személyiség, tanulhatnál tőle!) Tehát ezt hagyjuk szerintem! (Arató Gerg…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai felszólalást a családok évének szeretném dedikálni, megmutatni azt, hogy kik azok a családok, akiket a családok évében is hátrahagy a kormány, akik a legtöbb állami segítségre szorulnának, mégsem kapják meg ezeke…
H/385 A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Én nagyon örültem Bartos képviselő asszonynak és Böröcz képviselő úrnak, úgy tűnt, mintha itt mindannyian egyetértenénk, és tulajdonképpen semmi vitának nem lenne helye, és olyan jó, hogy a környezetvédelem mindenki számára olyan fontos, de ahogy Var…
H/385 A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Képviselőtársamnak a Liget-projekttel kapcsolatos ténybeli tévedéseire szeretnék reagálni. Itt először is kifejtette, hogy itt csupán olyan emberek vannak, akik mindenféle fejlődést elleneznek. Ez nem teljesen így van, itt azért az történik, hogy önök hazudnak a L…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nemrég, szeptember 23-án volt a siketek világnapja, az a nemzetközi nap, amely hivatalosan a jelnyelv ismeretének a napja, amelyet az ENSZ vezetett be. Azt kell mondanom, hogy körülbelül 70 ezer magyar ember siket vagy nagyothalló,…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Én most egy olyan témáról szeretnék beszélni, ami bár sokszor szóba került eddig az Országgyűlésben, sohasem a nyugat-magyarországi régióval, így Győr-Moson-Sopron megyével és Vas megyével kapcsolatban, ez pedig a lakhatási problémák, azok a problémák, amiket a la…
K/1519 Hogyan képviseli a Nagy Brittaniában dolgozó magyarok érdekeit a kormány?
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyre inkább közeleg a brexit időpontja, tudjuk azt, hogy egyre kétségesebb az, hogy létrejön-e bármiféle megállapodás a brit kormány és az Európai Unió között. Ami Magyarországot érinti ebben a kérdésben, az az, hogy mi…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tovább szeretnék menni azokban az ügyekben, amelyek érintik Szombathelyet, és annál kicsit talán konkrétabban, mint ami már itt az Országgyűlésben előző alkalommal szóba került, amikor különböző ítéletekről volt államtitkár úrnak úgy tudomás…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A kormányzati kommunikációban folyamatosan arról van szó, hogy a vidéki kórházak helyzete már teljességgel rendeződött, és nagyon sok fejlesztés volt már ezen a területen, úgyhogy itt már semmilyen teendő nincs. A kaposvári kórházra most a kormá…
T/624 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget. Amikor elkezdünk erről a törvényről beszélni, fontos azt tudnunk, hogy ez ebben a tartalomban a harmadik alkalom, amikor a kormány megpróbálkozik azzal, hogy az atomenergia-engedélyeztetést, illetve a szakértői eljárásokat megváltoztassa. Azér…
T/627 A szociális hozzájárulási adóról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Csak hogy a bizottsági expozé után tudjuk, hogy itt pontosan miről van szó: itt arról van szó, hogy a 25 év alattiak és az 55 év felettiek kedvezménye el fog tűnni e miatt a törvény miatt.Ez azért is nagyon fontos, mert ez az a két demográfiai csoport, akiknek kül…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen a szót és a lehetőséget. Az a helyzet, hogy nem először és nem utoljára fogok erről a problémáról beszélni, ugyanis több írásbeli kérdésben és egyéb módon kérdeztem a kormányt, hogy mit tesz a speciális nevelésű igényű, azon belül az autizmus spektrumzavarral élő g…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a lehetőséget. Én csak arra szeretnék reflektálni röviden, amit már Varju képviselő úr felvetett itt a költségvetéssel kapcsolatban, ez pedig az otthonápolás kérdése. Pontosan tudjuk, hogy az, hogy az otthonápolási díjat végre munkaviszonyként ismerjék el, nem jelentene j…