313 felszólalás
A/3575 Mit tesz az EMMI annak érdekében, hogy ne kelljen évente egy városnyi embernek idő előtt meghalnia Magyarországon a légszennyezés miatt?
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Államtitkár úr, a városligeti fatelepítési program a maguk orwelli újbeszélének talán a parodisztikus csúcsa volt a mai napon. Az, hogy csökken a zöldterület és a fás terület aránya, de ön azt mondja, hogy több, ez tényleg egy olyan szintű abszurd hazugság, amire…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A mai nap már meghallgathattuk Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárától, hogy semmi látnivaló nincs, Magyarországon egyre nőnek a zöldfelületek, ezen belül is Budapesten, és minden teljességgel rendben van. Szeretném…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A debreceni tankerületből autizmus spektrumzavarral élő gyermekeket nevelő szülőktől egy levelet szeretnék felolvasni, amit elküldtek több mindenkinek, ez a levélben majd olvasható lesz, és azzal, hogy itt az Országgyűlésben elmondom, csak szere…
Napirend előtti felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt megjelent Kormánypárt és kormánypárti Képviselők, a Kormány Tagjai! Egy veszélyre szeretném fölhívni az önök figyelmét itt kezdetben. A Soros-tervet végrehajtó brüsszeli Bizottság egy tagja azt mondta a tegnapi nap: „Az oktatás színvonala alapve…
T/3372 Egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Én mindent el fogok követni, és ezért két percben szólok hozzá, hogy a levezető elnöki intelmeknek megfeleljek, amelyeket korábban mondott.Azzal szeretném kezdeni, hogy mint Magyarország zöldpártja, azt el kell mondanunk, hogy mi azért ellenezzük a Városliget-proj…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ismételten Szombathely problémáiról szeretnék szólni, és szeretném jelezni, hogy erről a problémáról sem Hende Csaba, Szombathely megválasztott egyéni képviselője emeli fel a szavát az Országgyűlésben. Az a helyzet, és erről is már korábban szót…
T/1496 A demokrácia helyreállítása érdekében a Lex CEU eltörléséről
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Ismételten meg szeretném kérdezni a kormány rengeteg jelen lévő tagjától, akik részt vesznek a népképviselet munkájában ezen a késői órán is, hogy melyik pont lehetett náluk az, amikor hirtelen a kettős diplomakibocsátás problémát jelentett. Akkor, amikor Kumin Fe…
T/1607 A tanulás, oktatás, kutatás szabadságához való jog helyreállításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Én azért még arra ki szeretnék térni, hogy a kormány kommunikációja arról, hogy miért volt szükség az ezt a törvényt szükségessé tevő törvényre, az egy elég érdekes mixtúra, mert az is benne van, amit több ember is mondott, hogy itt minden rendben van, a törvényi…
Napirend előtti felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Orbán Viktor azt mondta három évvel ezelőtt, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy a világ egyetemi rangsorainak első kétszáz helyén nincs magyar egyetem. Ezt rá egy évvel megismételte. Jelenleg a helyzet az, hogy a S…
K/3225 Támogatja-e a kormány az SNI-s gyermekek oktatását és az őket nevelő pedagógusokat?
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Két törvénymódosításra, amit beterjesztettem, hívnám fel a figyelmét, és kérdezném, hogy támogatja-e a kormány. Az egyik a ’93. évi szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény, illetve a nemzeti köznevelésről szóló törvé…
K/3227 Van a Kormánynak bármilyen elfogadható magyarázata arra, hogy a hulladékszállítási és - gazdálkodási tevékenység környezetvédelmi közszolgáltatás helyett miért válik mind több településen katasztrófavédelmi kérdéssé, miközben a Kormány két kézzel ö
UNGÁR PÉTER (LMP): Cseresnyés államtitkár úr válasza, személyes érintettség. (Cseresnyés Péter közbeszól.)
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A mai nap a vakok és gyengén látók problémáiról szeretnék beszélni három konkrétumot tekintve: egyrészt az oktatással kapcsolatban, másrészt a munkaerőpiacon való elhelyezkedés nehézségeivel kapcsolatban, és a harmadik alkalommal pedig az OEP fi…
T/2940 Az oktatási nyilvántartásról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. A határozati házszabály alapján az ülésvezetés bírálását ügyrendi felszólalás körében tudom megtenni, ez van leírva a házszabályban. Úgyhogy most ezt tenném.Benne van az is a határozati házszabályban, hogy a levezető elnöknek pártatlanságra kell törekednie az ülés…
T/2935 Egyes törvények külügyi igazgatási tárgyú módosításáról
UNGÁR PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Én az államtitkár úrhoz egy kérdéssel szeretném kezdeni: van arra valamilyen körülbelüli számítás, vagy meg tudja mondani, hogy mekkora spórolást jelentene, tehát mekkora összeget jelentene az, hogy azokkal, akik ilyen áldozathibáztat…
T/2935 Egyes törvények külügyi igazgatási tárgyú módosításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Én tudom, hogy nem instruálhatom a jegyzőkönyvvezetőt, de valahogy piros betűvel, ha tudnánk azt itt jelezni, hogy akkor a Fidesz-KDNP követett már el hibát ebben a teremben, ez kimondásra került a kormánypárti padsorokból Nacsa Lőrinc által. (Nacsa Lőrinc: Sokszo…
T/2933 Az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz csatolt, az Európai Parlament tagjainak közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány módosításáról szóló, 2018. július 13-i (EU, Euratom) 2018
UNGÁR PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Azzal kezdeném, hogy szeretném elmondani, az LMP támogatja ezt a javaslatot, illetve a soron következőt is. Azt gondolom, fontos az, hogy minden magyar állampolgár élhessen és éljen azon jogával, hogy részt vesz az európai p…
T/2933 Az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz csatolt, az Európai Parlament tagjainak közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány módosításáról szóló, 2018. július 13-i (EU, Euratom) 2018
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm. Én ezt az érdemleges vitát befejezném, csak arra utaltam, hogy mind nemzetstratégiai szempontból, mind amúgy szerintem az ő érdekükben is az az optimális, és szerintem efelé fog elmenni azon országok magyar lakosságának a szavazati joga, akik az Európai Unió tagjai, hogy…
T/2933 Az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz csatolt, az Európai Parlament tagjainak közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány módosításáról szóló, 2018. július 13-i (EU, Euratom) 2018
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Én Zsigmond képviselőtársamtól azt szeretném kérdezni, arra tudna-e válaszolni, hogy ön szerint a kint élő magyar állampolgárok, akik mondjuk, Nyugat-Európában laknak, miért nem jelentkeztek át esetleg. Tehát ők ezt a döntést vajon miért nem hozták meg? Mert lehet…
H/385 A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Először szeretnék visszautalni az ebben a Házban elhangzott korábbi parlamenti csörtére, amikor Schmuck Erzsébet képviselőtársammal Cseresnyés államtitkártól ezt a bölcsességet hallgathattuk meg. Azt mondta, az, hogy a klímaváltozásnak köze van az emberi tevékenys…
H/2158 A székelyek Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Én csak annyit szeretnék mondani, hogy mi is a székelységet a magyarság integráns részének tekintjük, ezért támogatjuk a javaslatot. Köszönöm szépen.
H/2159 Az orosz közösség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről
UNGÁR PÉTER (LMP): Nagyon köszönöm a szót. Én itt szeretnék vitatkozni az általam mélyen tisztelt szocialista kollégákkal, hogy bár azzal egyetértek, amit Mesterházy képviselőtársam elmondott arról, hogy milyen most a magyar-orosz kapcsolat, azt gondolom, hogy például a ruszinokat vagy a ruténokat i…
H/2159 Az orosz közösség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen a szót. Én azt gondolom, hogy Mesterházy képviselőtársam kezd meggyőzni abban a tekintetben, hogy jelenleg ennek mi értelme lenne, hiszen például a Paks II. projekt kapcsán már most rengeteg orosz ember jelent meg Magyarországon, aki részt vesz ennek az erőműnek az…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Továbbra is szeretném azzal kezdeni, hogy Hende Csaba, Szombathely megválasztott országgyűlési képviselője még mindig nem tudott ebben a Házban felszólalni a város érdekében. Biztosan más dolga van. Például nemrég az a díjátadó, amelyen részt ve…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen a szót. Nem először van szó ebben a teremben a kaposvári kórházról, mindig azt a választ kapjuk minden, a kaposvári kórházra vonatkozó kérdésre előző alkalommal a szülészetről volt szó , hogy milyen fejlesztéseket kapott ez a kórház, ugyanakkor az elmúlt hónapokban…
T/2600 A lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Én csak két kérdést kívánnék feltenni az előterjesztőhöz. Az egyik: ha tudná definiálni most és úgy általánosságban, hogy az extraprofit és a profit között mi önnek a különbség, hogy ne kelljen minden alkalommal visszahozni valamit, ha Bánki Erik álmában úgy gondo…
T/2161 A Magyarország Kormánya és Indiana Állam között a felsőoktatás területén történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről
UNGÁR PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Ez, ami előttünk áll, Indiana állam és Magyarország között, oktatási intézményekre vonatkozó törvény, azért fontos, mert a kettős akkreditáció egy olyan dolog, amiért a kormány nagyon küzd, kivéve, ha erre külön egyezmény vonatkozik.…
T/2161 A Magyarország Kormánya és Indiana Állam között a felsőoktatás területén történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Szóval, akkor ön azt állítja, hogy olyan nem lehetséges, amikor valaki kettő diplomát ad ki, tehát egy képzésről csupán egy diplomát lehet kiadni, és azt kell kölcsönös elismertetéssel elfogadni a két országnak, és más módja nincs annak, hogy valakik felsőoktatási…
Napirend utáni felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen a szót. Ismételten Szombathely kérdésében fogok megszólalni, és ismételten egy olyan ülésteremben, ahol a Szombathelyen választott egyéni képviselő, Hende Csaba még egyszer nem hozta szóba a város problémáit, amióta megnyerte újra az egyéni megbízatást. Ugyanakkor…
Napirend előtti felszólalások
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!
I/2266 Mikor hozzák végre helyzetbe a magyar vállalkozásokat is?
UNGÁR PÉTER (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért nem hangozhatott el az az interpelláció, hogy közpénzből miért épül magániskola Debrecenben ‑ Kósa képviselőtársam biztosan nagyon sajnálja, hogy ez nem hangozhatott el ‑, mert annak ellenére, hogy csatlakoztam az interpellációhoz, azért, mer…