272 felszólalás
T/9267 Honvédelmi tárgyú törvények módosításáról T/9270 A honvédelmi tárgyú törvények módosításával összefüggésben egyes törvények módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Háborúkkal és veszélyekkel teli világban élünk, és a háborúkkal és veszélyekkel teli világban Magyarország nem engedheti meg magának, hogy az…
T/9267 Honvédelmi tárgyú törvények módosításáról T/9270 A honvédelmi tárgyú törvények módosításával összefüggésben egyes törvények módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Igen. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vadai Ágnes képviselő asszony távollétében Harangozó Tamás és Novák Előd képviselőtársam érezte kötelességének, hogy folytassa ezt a vitát arról, hogy hány percig tart egy expo…
T/8002 A honvédek jogállásával összefüggő törvények módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak egy pillanatig szeretném folytatni azt a gondolatot, amit Rétvári Bence elkezdett, Farkas Sándor miniszterhelyettes úr pedig folytatott: hogy nincs mögöttünk jelen az ellenz…
T/8002 A honvédek jogállásával összefüggő törvények módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A veszélyek korában az ország védelmének érdekében egy modern és ütőképes hadseregnek nemcsak magas színvonalú hightech eszközökre és elkötelezett, a h…
T/8002 A honvédek jogállásával összefüggő törvények módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen, valóban, az önök mögött álló szavazók és az önök támogatói is a nemzet részei. Nem ezzel van a baj; a baj azzal van, hogy önök nem nemzetben gondolkoznak, soha nem tudtak és mos…
H/6065 A Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a támogató hozzászólásokat mind az előző szakaszban, mind pedig a Törvényalkotási Bizottság ülésén, amik elhangzottak, és köszönöm szépen a Magyar Honvédség katonái nevében i…
H/6066 Az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó (ALTHEA) művelethez történő magyar hozzájárulásról szóló 128/2004. (XI. 23.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy dolgot szeretnék az előterjesztés kapcsán még egyszer hangsúlyosan elmondani. Az EUFOR ALTHEA missziót 2024. január 1-jétől magyar parancsnok fogja vezetni, és Magyarország lesz a keret…
I/5958 Miért nem hajlandók az izraeli határon szolgáló honvédjeink hazahozatalára?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ebben a témában ön már fordult a minisztériumhoz írásbeli kérdéssel, és kapott is választ, de köszönöm szépen a lehetőséget, hogy szóban is elmondhatom a válasz…
H/6065 A Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A veszélyek korát éljük, súlyos fegyveres konfliktusok zajlanak a világ több pontján (Számos képviselő távozik az ülésteremből…
H/6065 A Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen képviselőtársaimnak, azoknak a képviselőtársaimnak, akik támogatták az előterjesztést. Szeretném elmondani, hogy egy előterjesztés jelentőségét és fontosságá…
H/6066 Az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó (ALTHEA) művelethez történő magyar hozzájárulásról szóló 128/2004. (XI. 23.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor egy ország a saját biztonságát szeretné, kívánja garantálni, akkor külső és belső tényezőket egyaránt figyelembe kell v…
H/6066 Az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó (ALTHEA) művelethez történő magyar hozzájárulásról szóló 128/2004. (XI. 23.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném eme napirendi pont keretében is elmondani, hogy mindazokról a dolgokról, részletekről, amikről az Országgyűlésben és nyílt ülés keretében nem t…
H/5650 A Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a ma is elhangzott támogató hozzászólásokat, különösen Kósa Lajos elnök úrnak, aki kiválóan és részletesen összefoglalta, hogy mi ennek a missziónak a feladata, milye…
A/5310 Miért nevezték át a Petőfi-emlékévben a Petőfi-laktanyát, ráadásul a Habsburg megszállók uralkodója, Mária Terézia nevét véve fel?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy egy kicsit messzebbről indítsam a választ! Azt gondolom, mindannyian egyetértünk abban, hogy a jelenleg zajló haderőfejlesztés beszerzései és a szer…
A/5310 Miért nevezték át a Petőfi-emlékévben a Petőfi-laktanyát, ráadásul a Habsburg megszállók uralkodója, Mária Terézia nevét véve fel?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Én egy másik gondolatot tennék hozzá. Egyrészt volt már elnevezett laktanya Mária Teréziáról, nem ugyanez a laktanya, de az már nem létezik, nem honvédségi objektum. Mária Terézia alakja és mítosza, azt gondolom, hogy alka…
I/4045 Miért vállalják Szlovákia légterének védelmét magyar Gripenekkel, hogy közben ők Ukrajnának adhassák a MiG-29-eseiket?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném mindenki előtt nagyon nyomatékosan s hangsúlyosan elmondani, hogy semmilyen háborús támogatásról és semmilyen eltitkolt látogatásról nincsen szó. A…
K/3894 Meddig lesz kötelező a Covid-oltás a Honvédségben, és hány katonát rúgtak ki oltatlanság miatt?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A haza védelmén túl a Magyar Honvédség kötelessége az is, hogy garantálja minden szolgálatot teljesítő katonájának az egészségét és a szolgálat biztonságos körü…
Napirend előtti felszólalások
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 2015 óta védjük fokozottan a magyar határokat, Magyarország határait, mégpedig közösen együtt védtük ez év december 31-éig a Belügyminisztérium rendőreivel. Azt hiszem, hogy…
Napirend előtti felszólalások
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A szomszédunkban zajló háborúban több százezer ember halhatott már meg, és több millió embernek kellett elmenekülni otthonából. Mindeközben Európa a háborúba so…
Napirend előtti felszólalások
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! (Folyamatos zaj a teremben. ‑ Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ukrajnában immár 14 hónapja…
T/3268 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Törökország hazánk kiemelt stratégiai partnere, a két ország közötti kapcsolatok a kölcsönös tiszteleten alapulnak. Ezt a két nép és a két nemzet…
T/3268 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Igen, köszönöm szépen. Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a támogató hozzászólásokat, akármelyik részéből is érkeztek a patkónak, és köszö…
I/3258 Támogatja-e a Kormány a Jobbik-Konzervatívok azon követelését, mely szerint az oroszoknak ki kell vonulniuk Ukrajna területéről?
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több mint egy éve zajlik a háború Oroszország és Ukrajna között, és nincs jele annak, hogy rövid időn belül béke lenne. Mi számtalanszor elmondtuk, hogy mi magyarok békét kívánunk, békét akarunk, a v…
T/1788 A Magyar Honvédség működésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy azt képviselőtársam is kiválóan összefoglalta, ez a törvényjavaslat, ami előttünk fekszik, egyrészt visszaállítja a Honvéd Vezérkar elnevezést, de ez nemcsak a megnevezés vissza…
T/1836 Egyes állami sportcélú közfeladatok ellátásának rendjéről és szervezeti kereteiről
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is arra kérem képviselőtársaimat, hogy szavazatukkal támogassák ezt a törvényjavaslatot, hiszen egységes keretbe, szerkezetbe szervezi a sportlétesítmények üzemeltetését…
T/1836 Egyes állami sportcélú közfeladatok ellátásának rendjéről és szervezeti kereteiről
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A gyermekeink és az unokáink a mi közös jövőnk, és ennek a jövőnek fontos része az ő egészségük, és elengedhetetlen része a testmozgás. A magyar kormány célul tűzt…
T/1836 Egyes állami sportcélú közfeladatok ellátásának rendjéről és szervezeti kereteiről
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem gondolom, hogy ha egy felszólalás nem rövid, ellenben nagyon hosszú, és ebből következően nagyon hosszú ideig tart, akkor ezzel egy időben az egy jó felszólalás. Azt viszont gondo…
T/1788 A Magyar Honvédség működésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A szomszédunkban háború dúl, és azt gondolom, mindennél fontosabb, hogy a Magyar Honvédség pontosan és hatékonyan, minél pontosabban és hatékonyabban végezhesse a feladatait, és felkészü…
T/1788 A Magyar Honvédség működésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Azt gondolom, hogy semmiképpen nem az expozé hossza és a felszólalás hossza az, ami számít percben vagy másodpercben, hanem az, hogy mit mondunk ez alatt az idő alatt. A Honvéd Vezérkarnak főnöke van, képviselő asszony, nincsen v…
B/143 A NATO koszovói békefenntartó műveletében (KFOR) történő magyar katonai szerepvállalásról H/1827 A NATO koszovói békefenntartó műveletében (KFOR) történő magyar katonai szerepvállalásról szóló beszámoló elfogadásáról
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásának egy kiemelt prioritású feladata a balkáni hadszíntéren folyó misszióban való részvétel, és ennek megfelelően a Magyar Honvé…