840 felszólalás
K/13764 Mi lesz az újpesti kórház sorsa?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt miniszterhelyettes úr! Az elmúlt 16 év kormányzásának eredménye az egészségügy szempontjából Újpesten az, hogy az egészségügyi szolgáltatások kórházi megoldását, kórházi lehetőségét lényegében felszámolták. Négy komoly intézmény volt korábban a…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Élek a lehetőséggel, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy az elmúlt hetekben mindannyian vagy sokan közülünk itt, a parlament soraiból többet találkoztak és több véleményt hallhattak az emberektől. Ebben a több véleményben megjelent az a kér…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Amikor összehívtuk ezt a rendkívüli ülésnapot, az volt a célunk, hogy egy hatékony, gyors, kivitelezhető megoldást ajánljunk önöknek a téli fűtési válság megoldására. Márpedig válság van, hiszen a több mint egy évtizede nem látott hideg tél több százezer rászoruló…
I/13209 Miért hunyt szemet a magyar állam az orosz titkosszolgálat elképesztő mértékű lopása felett?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen. Valóban elképesztő az a helyzet, amit hétről hétre lehet látni, hogy bizonyítékokkal találkozunk, hogy a Fidesz-KDNP alakulat az állam intézményeinek elfoglalásával és bitorlásával visszaél. Újra és újra olyan események történnek, amikor erre bizonyíték…
I/13209 Miért hunyt szemet a magyar állam az orosz titkosszolgálat elképesztő mértékű lopása felett?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem fogadhatom el az ön válaszát. Nem fogadom el az ön válaszát, hiszen amit elmondott, az éppen azt bizonyítja, hogy fedezik azokat, akik ebben a bűncselekményben részt vettek, és a válasza mindezt nem oszlatta el. Már csak azért sem,…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Egy rövid hozzászólásban szeretnék ismét szót emelni amellett, és emlékeztetni magunkat arra, hogy vannak helyi közösségek, amelyek sokat tesznek azért, hogy az Orbán-kormány működése alatt is megpróbáljanak a saját közösségüknek lehetőséget terem…
politikai vita lefolytatása
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Mielőtt bemutatnám a törvényjavaslatot, amely részletesen rendelkezne arról, hogy több százezer család megsegítésére hogyan teszünk javaslatot, előtte hadd reagáljak néhány szóban arra, amit a Fidesz képviselőcsoportja…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr az előbb azt mondta: koppanás a mélyponton. Hát, valóban az, csak ez éppen a Fidesz gazdaságpolitikája. Repülőrajt ígéretéből tragikus földbe állás lett: Magyarország gazdasági fejlődése, növekedése az európai…
T/13110 A vállalkozások adóterheit csökkentő intézkedésekről
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Alkalmunk van arra, hogy a gazdaságról beszéljünk, és erre okunk is van. Ezer dolgot lehetne említeni, amit, azt gondolom, hogy tehetnének. Önök mégis kiválasztottak egy olyan szerény kört, ahogy itt hallottuk is képviselőtársaimtó…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Újpest és Angyalföld ismét bebizonyította, hogy a közösség ereje nem a szavakban, hanem a tettekben létezik. Miközben a kormány évről évre sújtja a nyugdíjasokat, a családokat, élethelyzetüktől, akár szegénységük mutatóitól függetlenül csalárd ada…
politikai vita lefolytatása
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. A Fidesz által felépített rendszer leírására elfogytak a szavak (Zsigó Róbert: Le is ülök!), hatalma alá hajtotta az államot és annak minden intézményét. Az állam fogalmába korábban hazánkban nem tartozott bele, nem volt beilleszthető az intézményesített…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. A parlamentben időnként kihasználom a lehetőséget arra, hogy felhívjam a figyelmet, hogy miközben a kormány az önkormányzatoktól nagyon sok forrást elvon, és olyan helyzetet teremt, hogy igazából vakarhatják a fejüket az önkormányzatok, eközben az…
T/12679 A Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény végrehajtásáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr a szót. Tisztelt Ház! Azt hiszem, ezek a pillanatok bizonyítják azt, hogy mennyire szükség van az ellenzéki hangokra itt a parlamentben, mert különben még komolyan vennék azt, amit idáig hallottunk itt több hozzászólásban. Nem…
T/12797 A pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy tulajdonképpen az elhangzottak alapján mind az előterjesztő, mind a kormánypárti frakció hozzászólásából, vezérszónoki mondataiból következik az, hogy tulajdonképpen itt egy száraz, eg…
I/12806 Mikor kapják meg a Falcon-ügy károsultjai a jussukat?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Örülök neki, hogy Rétvári államtitkár úr fogja megadni a választ, mert amúgy is levelezésben vagyunk ebben a témában, és ‑ idézőjelbe téve ‑ köszönöm szépen, hogy a kérdésemben elmondottakat válaszában megismételte, majd azt mondta, hogy legyek türelemmel, majd eg…
I/12806 Mikor kapják meg a Falcon-ügy károsultjai a jussukat?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Elégedetlen vagyok a válasszal, nem tudom elfogadni. Csak hivatkozásokat és általánosságokat mond a tekintetben, hogy mi fog történni. Önök nem az embereket képviselik, szinte a csalókat képviseli, amikor erről így beszél. Államtitkár úr, nyugtasso…
T/12680 A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a Törvényalkotási Bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Természetesen az ellenszavazatokat igazából nem kell indokolni, mert nyilvánvalóan látszik, hogy mindannak, amivel a kormány a veszélyhelyzet fenntartását, meghosszabbítását indokolja, se…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Élek a lehetőséggel, hogy olyan körülmények között mondjam el ezt a néhány sort, néhány mondatot, amit szeretnék hozzátenni a mai helyzethez, mert fontosnak tartom, hogy a parlament jegyzőkönyvének soraiban szerepeljenek azok a lépések és azoknak…
K/12709 A miniszter félrelép?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. A jobboldali pártok által támogatott Orbán-kormány szokatlan helyzetbe került, hiszen egyrészről válság alakult ki a tekintetben, hogy nem képesek kivizsgálni a pedofilbotrányban kialakult helyzetet, ezernyi feljelentésük van, és mégsem tesznek s…
Ü/12581 Kérelem az Igazságügyi Bizottság 7/2022-2026. IÜB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! A 2025. május 22-ei ülésen a költségvetésitörvény-javaslat vitájában szólaltam fel, amikor arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy a magukat keresztényként meghatározó kormánypártok gyakorlatában nem érvényesülnek a tízparancsolat alapelvei a közpén…
Ü/12581 Kérelem az Igazságügyi Bizottság 7/2022-2026. IÜB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
VARJU LÁSZLÓ (DK): Kezdjük mindjárt a végén, ahogy képviselőtársaim is utaltak Nacsa Lőrinc úr szólására, hogy inkább söprögessenek a saját házuk táján, és Hatvanpusztán a zebrák terelgetése mellett foglalkozzanak azzal. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból, többek között: Csillebérc!) Mennyivel…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Ház! Kezdenek elfogyni a szavak a Fidesz által felépített rendszerre, amely hatalma alá hajtotta az államot és annak intézményeit. Az állam fogalmába nem illeszthető be az intézményesített bűnözés, mert milyen állam az, ahol annak egyik fontos intézménye, javítóintézeténe…
Összevont vita
VARJU LÁSZLÓ, a Törvényalkotási Bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A Törvényalkotási Bizottság tegnapi ülésén elmondottaknak megfelelően egy rövid tájékoztatót tudok önöknek elmondani arról, ami bizonyos értelemben összefügg azzal, amit itt az elő…
Összevont vita
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót és köszönöm a kérdését. A hozzászólásomat azzal szeretném kezdeni, hogy államtitkár úr feltette azt a kérdést, hogy jobb lesz‑e Magyarországnak, ha az olcsóbb orosz gázt kitiltja az Európai Unió. Én pedig azzal ellentét…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma egy olyan jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, amely nemcsak alkotmányossági, hanem egy igazságos társadalmi működés szempontjából is lényeges és súlyos aggodalomra ad okot. A XIII. k…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm. Tisztelt Magyarország! 2025 első fél éve bebizonyította, hogy a jobboldali kormánynak, sem jobboldali ellenzékének nincs javaslata a milliókat sújtó megélhetési válságra. Önök, jobboldaliak együtt mondtak le a társadalmi jólét megvalósításáról. Így aztán minden ellenkező…
T/11864 Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Itt az ideje, hogy ítéletet mondjunk afölött, amit idáig elkövettek, és költségvetés címen beterjesztettek a parlament elé. Az ítélet részünkről világosan kimondja, hogy egy olyan politikai termék van itt előttünk, amit lényegében kö…
A/12118 Miért?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bár miniszterhelyettes urat arra biztatom, hogy nálam ne ott folytassa, ahol abbahagyta, mert néhány héttel vagy nappal ezelőtt már feltettem önnek azt a kérdést, hogy miért bántják a legvédtelenebbeket. És újra és újra fel fogom tenni ezt önnek,…
A/12118 Miért?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Államtitkár úr, most is elismeri, hogy 40 százalékkal megemelték az árát ennek az eszköznek. (Rétvári Bence: Nem mi emeljük az árakat!) Ön nem mondott igazat, és ezzel bebizonyítja nekem azt, amit egyébként minden más területen tesznek: a jobboldal mindig az erősebbek oldalára áll…
K/11992 Családok csődben?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Szeretettel köszönöm én is a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy gyermekét egyedül nevelő, otthon ápoló édesanya, választókerületem egyik szavazópolgára keresett meg azzal fogadóórámon, hogy inkontinens lánya eddig ingyen kapott pelenkát, most viszont hirtelen fizetniük kell érte.…