840 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Ház! Súlyos árat fizettünk azért, hogy önök eltékozoltak egy bő évtizedet a magyarok életéből. Ahelyett, hogy mára euróval fizetnénk, ahelyett, hogy tettünk volna több lépést az európai jólét felé, ehelyett Magyarország súlyos megélhetési válságba került az Orbán-rendszer…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Egy csendes délelőttön a Ház utolsó napja előtt a Gazdasági Bizottság ülésén megjelent Matolcsy György, és a Magyar Nemzeti Bank beszámolójáról beszélt. Számíthattunk volna nyugodt percekre, ehhez képest azzal kezdte, hogy azt a tanácsot kapta, hogy…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ismét lehetőségem nyílik arra, hogy beszámoljak, mi történik Újpesten. Nem kerülhetem meg azt, hogy az önkormányzat a jelenlegi helyzetben milyen nehézségekkel küzd, mivel néz szembe, hiszen az emberek képviselőjeként az ott lévő vez…
T/1877 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény végrehajtásáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A kormány, a frakció és az Állami Számvevőszék szentháromsága után nézzük meg, hogyan néz ki az a valóság, amit a családok, az ország érzékel, mert értem azt, hogy önök teljes összhangban vannak, és megdi…
T/1877 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény végrehajtásáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Ha lehetőséget kapunk arra, és beszélünk róla, hogy mi történt az elmúlt évtizedben, akkor ne feledkezzenek el erről, hiszen Bánki képviselő úr is utalt rá, hogy milyen lehetőségekkel indultak el. Első lépésben önök rögtön 3000 milliárd forintot konf…
T/1877 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény végrehajtásáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Néhány percre még igénybe veszem a türelmüket. Remélem, hogy megfelel annak az elvárásnak is, amit most képviselőtársam, Balla Mihály képviselő úr mondott, hiszen néhány olyan tényre szeretném felhívni a figyelmet, ami a 2021. évi költségvetés időszakáról szól. Eb…
T/2014 Az Állami Számvevőszék szervezetével és működésével, valamint a nemzetiségek jogaival összefüggő egyes törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat deklarált alapcélja az Állami Számvevőszéknek mint a közpénzügyi ellenőrzés legfőbb szervének elősegíteni az ellenőrzés hatékonyabb és megalapozott lefolyását, ezáltal pedig a számvevősz…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Hosszú órák óta zajlik ennek a törvénynek a vitája, amely jól mutatja, önmagában a vita, hogy mennyire ellentmondásos az, amit a kormány lényegében egy fontos lépésként elkövetett itt ezzel az előterjesztéssel. Ezt az ellentmondásoss…
T/2030 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: (A mikrofonja nem működik.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elhangzott az expozé, illetve a képviselőtársam vezérszónoklata… (Nacsa Lőrinc: Minket nem zavar, hogy nem halljuk!) Értem, de nekem minden rendben, kártyám is van, zöld lámpám…
A/2092 Hogyan képzelik ezt?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Többször sürgettem azonnali segítséget a Tungsram Részvénytársaságnak, amelynek központja egyébként Újpesten a választókerületemben van, de az országban számos helyen működik. A céget 2018-ban vásárolták ki, a GE volt korábban a tulajdonosa…
A/2092 Hogyan képzelik ezt?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úrnak köszönöm szépen az előbbi türelmét is, de azt meg kell állapítanom sajnálattal, államtitkár úr, hogy nem válaszolt arra a kérdésre, hogy kinek az érdeke felszámoltatni a Tungsramot, hiszen jogszabályok betartása mellett is az Eximbanknak megvolt a lehetősége arra, hogy…
H/1838 A Paksi Atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének további meghosszabbításáról T/1839 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Hát, eljutottunk odáig, hogy egy csendes őszi reggelen önök benyújtják a javaslatukat, és az előterjesztő felvezetésében két törvényből, illetve egy törvényből és egy határozattervezetből álló javaslatot…
T/1843 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm szépen a megértését és a lehetőséget arra, hogy mindazt a véleményt, ami megfogalmazódott bennünk, azt most akkor elmondhatom. Ezt három olyan témakörben szeretném elmondani a tisztelt Háznak, amely három témakör foglalkozik alapvető…
T/1844 Egyes bányászati és gazdasági tárgyú törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Államtitkár úrral most a harmadik törvényben fogunk itt egymás mellett vagy egymás mögött véleményt cserélni, és így lassan-lassan hozzászokhat ahhoz, hogy számonkérjem önöket vagy legalábbis megjegyezze…
I/1808 Miért a magyarok kapják a legdrágábban a gázt Európában?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Európa végre fellélegezhetett, amikor nagyjából három héttel ezelőtt a gáz világpiaci ára egyéves mélypontra esett, ez pedig azt jelenti, hogy hatodannyiba kerül, mint tavaly ilyenkor. Az európai háztartások is megnyugodhattak, hisze…
I/1808 Miért a magyarok kapják a legdrágábban a gázt Európában?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Elöljáróban szeretném rögzíteni, hogy az ön válaszát nem fogadtam el. Már csak azért sem… ‑ és innentől kezdve, miközben olyan mondatokat ad nekem, amilyeneket egyébként nem mondtam, én meg olyat mondok, amit ön most mondott. Ön azt mondta az előbb: valóban csökke…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Fontos ügyekben szeretnék szólni Újpest érdekében. Takács Péter egészségügyi államtitkár úr még júniusban egy szakmai konferencián szólta el magát, hogy a kormány saját hatáskörébe vonja az önkormányzati szakrendelőket. Mondhatnám, h…
I/1627 Miért nem vonják vissza a hétszeres gázáremelést a gáz világpiaci árának drasztikus csökkenése után?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Lássuk a helyzetet! Nem sokkal azután, hogy a külügyminiszter úr Moszkvában hálálkodott a Gazpromnak a méregdrága gázért, akkor érkezett a hír, hogy a gáz ára több mint egyéves mélypontra süllyedt a holland tőzsdén. A gáz úgynevezett…
I/1627 Miért nem vonják vissza a hétszeres gázáremelést a gáz világpiaci árának drasztikus csökkenése után?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Hát, akkor rögzítsük az elején: nem fogadom el az ön válaszát, ahogy ön is kezdte, azért, mert hazudik. Az, amit ön az előbb mondott, hogy felárat fizetünk, egyébként ki miatt van? Orbán Viktor miatt van. Tessék őrá gondolni, amikor az összeset megszavazta, és mind ilyen; ez az ok…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Egy idézettel szeretném kezdeni, mégpedig azzal, hogy „több ezer kollégámhoz hasonlóan én is családorvosként dolgozom, gyakorlom hivatásomat”. Bizonyára önök is értesültek arról, hogy a családi orvosi praxisokat hatalmas csapásként f…
T/1305 Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Mivel az uniós szabályozás az OECD által 2020-ban kiadott modellszabályokat követi, amelyek a megosztásalapú gazdaság területén működő, digitális platformon keresztül értékesítők vonatkozásában állapít meg keret…
H/1314 A központi költségvetés címrendjének az Integritás Hatósággal összefüggő módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a korábbi bejelentésünknek és magatartásunknak megfelelően elöljáróban is érdemes rögzíteni, hogy a Demokratikus Koalíció frakciója ezt a javaslatot nem fogja támogatni. Nem fogjuk támogatni,…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját, melynek alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik az életünket, segítőtársként, barátként gazdagítják a mindennapjainkat. Történelmi visszatekintést is mondhatunk erre, hiszen mindaz,…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A magyar emberek megszokott napi élete drámai fordulatot vesz ezekben a hetekben. A válság oka nem az orosz agresszió, az inflációs európai rekord már jóval azelőtt az Orbán-kormányé volt, mielőtt Putyin megtámadta volna a független Ukrajná…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Ma egy ünnepi köszöntővel, egy ünnepi hozzászólással szeretném elérni és a figyelmet ráirányítani arra, hogy 30 éves az Újpesten működő Rex Kutyaotthon, ahol a felelős állattartás működéséről, tevékenységéről, azt gondolom, nagyon sokat tudhatunk…
A/1281 Mégis mit képzel, Miniszterelnök úr?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Ma magyarok milliói számolgatják a rezsiszámlák felett gondolkodva, hogy a következő hónapokban meddig tudnak fizetni rezsiszámlát. Mit tesz ebben a helyzetben a miniszterelnök? Első lépésként megháromszorozza a fi…
A/1282 Hogy képzelik ezt?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Bár némi meglepetés van benne… (Derültség a DK soraiból.)
A/1282 Hogy képzelik ezt?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Miniszter úr, illetve államtitkár úr, azt kell hogy mondjam önöknek, hogy sem a benzinzár-, sem pedig a csirkemellsipka nem segít azokon az embereken, akiktől azt a számlát megkaptam már, hogy eddig 25 ezer forintos gázátalányt fizetett, most pedig 65 ezer forinto…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megállapítottuk ma már több ízben, hogy Magyarország hatalmas bajban van, hiszen a Fidesz hazugságának eredményeként becsapták az embereket, és itt mindenki a rezsit követő megszorításnak a szenvedő alanyává válik. Védelmezőt keresnek az emberek,…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha már ilyen lendületbe jött Illés Boglárka képviselőtársam, hadd emlékeztessem ‑ ha már vette a bátorságot arra, hogy 15 évvel ezelőtti eseményekre hivatkozzon ‑ néhány dologra abból, amit önök elkövette…