512 felszólalás
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Ház! Már lassan mint klasszikusra hivatkoznak itt Medgyessy Péter jelölt úrra, akire mi, csongrádiak nem igazán jó szívvel emlékezünk, hiszen annak idején a bankján keresztül teljesen tönkretették az európai hírű bútorgyártást, és most igen nagy főfájást okoz az, hogy…
V/5009 A földtulajdon és a földhasználat kérdései
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Végigülve ezt az egész ülésszakot, az jut eszembe, milyen jó is lenne, ha tulajdonképpen azok a sarokkérdések, amiket itt nagyon sokfelől próbáltak érzékeltetni, és nagyon fontos, hiszen az agrárium ügye egy rendkívül fontos do…
V/5009 A földtulajdon és a földhasználat kérdései
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Ilyenkor az ember már úgy van, hogy meg is hatódhatna. Meg is hatódhatna, és elelmélkedhetne azon, hogy mi is az igazi arc. Mi az igazi az arca az előttem felszólaló MSZP-s képviselőtársamnak? Mi az igazi arca tulajdonképpen az ezzel a problémakörrel bíbelődő MSZP-nek a választ…
T/4987 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Én is, mint aki nem jogász, pontosan a törvénytervezet és javaslat világos voltát és közérthető voltát tudom inkább dicsérni. Nem gondolom, hogy akkor érthető valami, hogyha fellengzősen, óraszám magyaráznak valamit. Ebben a Házban vannak, i…
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Ház! Én kifejezetten örülök annak, hogy a nyugdíjasokkal kapcsolatosan számol a kormány. Emlékeztetném az úgymond szociálisan nagyon érzékeny pártokat, az MSZP és az SZDSZ képviselőit, hogy bizony, a kormányzás első lépése az volt '98-ban - és nagyon jó lépés -, amikor…
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Ház! A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló javaslattal kapcsolatosan nagyon sok minden elhangzott. Elhangzik egy bűvös szám az MSZP tálalásában, egy 50 milliárdos feltételezett szám, amit kitalált valaki, kitalált vagy feltételezett egy nagy b…
I/5017 Mikorra várható a csongrádi pontonhíd felújítása, avagy állandó híd épülhet Csongrádnál?
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Több alkalommal tettem már szóvá e Házban, de máshol is a csongrádi pontonhíd és révközlekedés helyzete javításának szükségességét. Mint ismeretes, Csongrád város és a Tisza bal partja között átlagos vízállás esetén kora…
I/5017 Mikorra várható a csongrádi pontonhíd felújítása, avagy állandó híd épülhet Csongrádnál?
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A hídközlekedéssel kapcsolatosan a Csongrád és Csépa irányában való átkelésnél most hangzott el először egy ekkora fórumon, itt, a Házban az, hogy készülni fog egy megvalósíthatósági tanulmány, és gyakorlatilag lehet esély arra, hogy ebben…
K/4691 Mi lesz az M5-ös autópályával?
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Urak, Hölgyek! Az M5-ös autópályával kapcsolatosan már igen sokszor elhangzott kérés és felvetés itt a Házban, nem is gondolom, hogy ezzel kapcsolatosan most pillanatnyilag vagyunk olyan helyzetben, hogy egy olyan konkrét ígéretet kaph…
I/4963 Mikor indulhatnak az útépítések Tömörkény és Pusztaszer, valamint Csengele és Kiskunmajsa között?
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A 2000. év vége felé örömmel értesültünk arról, hogy a dél-alföldi régió három megyéje a Phare 2000 vidéki feltáró úthálózat fejlesztési projektjét megnyerte. Ez a pályázat húsz települést érint Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyében. Abb…
I/4963 Mikor indulhatnak az útépítések Tömörkény és Pusztaszer, valamint Csengele és Kiskunmajsa között?
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Igen, elfogadom a választ, annál is inkább, mert úgy érzékelem, hogy a nyár óta ez a dolog nem pihent, hanem többszöri egyeztetéseken ment keresztül, és igazából szeptemberben várható az a pozitív válasz, amit az államtitkár úr felvezetett. Továbbra is természetesen azt kéri a…
A/4731 Mi lesz az M5-ös autópályával?
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Alföld közlekedésének egyik fő ütőere az M5-ös autópálya lenne. Miért csak lenne? - hangozhat el joggal az ott élők részéről, de a Budapestről Kecskeméten, Szegeden át utazó magyarok és külföldiek részéről is a kérdés…
A/4731 Mi lesz az M5-ös autópályával?
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Remélem, hogy ebben a nehéz helyzetben az első lépések megtörténtek, és bízom a további folytatásban. Biztató az, hogy tovább fog épülni az autópálya, de én szeretnék dátumban is gondolkozni, és a továbbépítés vonatkozásában valamilyen dátumot is szeretnék hallani az államtitká…
A/4683 Hogyan támogatja az FVM az új típusú szövetkezeteket?
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A rendszerváltás után nem sokkal a vidéken élő és gazdálkodó árutermelő gazdák keresték az új típusú szövetkezés lehetőségét, mely az önkéntesség és a kölcsönös bizalom elvén alapult. A családi gazdaságokban megt…
A/4683 Hogyan támogatja az FVM az új típusú szövetkezeteket?
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): A válasszal kapcsolatban a végével folytatnám, hogy arányszámaiban nézve ez az arány bizony az alig egyharmad körül mozog. Nagyon örülnék, ha a ciklus végére ez az arányszám legalább a kétharmad körül alakulhatna, hiszen olyan kérelem is van benn, amely az előzetes résszé való…
J/4148 A Magyar Energia Hivatal 2000. évi tevékenységéről H/4613 A Magyar Energia Hivatal 2000.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az Energia Hivatal beszámolójához csupán néhány gondolatot és kérdést próbálnék feltenni, hiszen magát a beszámolót mint olyat jónak tartom, jó alapnak ahhoz, hogy tovább lehessen vinni ezt a gondolatsort, tovább…
T/4504 Az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény módosításáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Itt alkotmányra hivatkozással kiegészíteném egy olyan mondattal ezt az egész kört, hogy a fogyasztónak is van alkotmányos joga, magyarán az a joga - és ebből az aspektusból is meg kellene nézni -, hogy azok a hagyományos ízek, amik…
T/4504 Az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény módosításáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Lentner képviselőtársam aggodalma kicsit jogos, de emlékeztetnék mindenkit arra, hogy az árualap csökkenése, a mezőgazdasági árutermelés csökkenése bizonyos fokig az időjárás függvénye is volt az elmúlt esztendőkben, hiszen ha belegondolunk…
J/3867 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa beszámolója a 2000 évi tevékenységről H/4580 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon nehéz ilyenkor mit is mondani, amikor Bauer képviselő úr tulajdonképpen a zámolyi kérdés kapcsán szítja ezt az ügyet, és alátüzel egy olyan dolognak, amit igazából nem kellene így kezelni. Úgy…
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az Európai Unió tagállamaiban jelentősen megváltozott a szakmai képzés struktúrája, az érettségi utáni felsőfokú és félfelsőfokú képzésben több fiatal vesz részt, mint azelőtt. A középszintű képzésben részt vevő, de…
T/4241 A felsőoktatásról szóló 1993.évi LXXX.törvény módosításáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A felsőoktatási törvény 4. §-a tulajdonképpen egy (3) bekezdésessel egészül ki. Mindenesetre jó, hogy Révész képviselő úr benyújtotta ezt az indítványát, a felsőoktatási törvényben ugyanis nem található olyan paragrafus, amely szerint posztgradu…
I/4053 Széchenyi országában miért nem támogatja fokozott körültekintéssel a hajózás ügyét a Széchenyi-terv?
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár úr! Közútjaink, de vasútjaink is már nehezen terhelhetőek tovább. Az egyre fokozódó kamionforgalom súlyos környezeti károkat okoz hazánk településein. Egyben számolnunk kell a fokozott közúti balesetveszéllyel is, és akkor a magas szállítási k…
I/4053 Széchenyi országában miért nem támogatja fokozott körültekintéssel a hajózás ügyét a Széchenyi-terv?
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): A helyzet az, hogy én egy picit hozzátennék ehhez a mondandóhoz. Talán úgy gondolom, hogy a vízlépcsőépítéstől azért nem kell irtózni, ha megelőzően komoly hatástanulmány kerül javaslatként a döntéshozók elé. Úgy tudom, hogy a csongrádi vízlépcső terve a területfejlesztési terv…
K/4196 A Kormány hogyan képzeli a gátépítések folytatását a Tisza-völgyében?
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt időszakban hazánkat súlyos árvizek veszélyeztették, 2000-ben és 2001-ben egyaránt. A Szamos és a Tisza völgyében keletkeztek komoly árvizek és belvizek, amelyek komoly kárt okoztak az ott élő lakosságnak. Ta…
T/3930 Az állategészségügyről szóló 1995.évi XCI.törvény módosításáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! "Az őstermelő termeljen és feldolgozással ne foglalkozzon" című, SZDSZ-es képviselőtársam által előadottakhoz mondanám, és komolyan mondom, hogy egy picit irritál ez a kijelentés, és gondolom, azokat az őstermelőket is, akik nagyon komol…
T/3930 Az állategészségügyről szóló 1995.évi XCI.törvény módosításáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen. Örülök ezeknek a felszólalásoknak, de engedtessék meg, túl sok újat nem adtak ezek a hozzászólások annak ellenére, hogy nem vagyok szakmabeli. Felhívnám a szíves figyelmet arra, hogy mindenképpen az EU-csatlakozás hívei vagyunk - jómagam is -, de erősebb szabál…
T/3930 Az állategészségügyről szóló 1995.évi XCI.törvény módosításáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Mégiscsak kénytelen vagyok hozzászólni, igaz, hogy a figyelmem fölhívta dr. Szabó József képviselőtársunk, és az állategészségügyről szóló törvényt tárgyaljuk, de megjegyezném, hogy a nagyüzemi körülmények megsegítése valahol alapvetően…
T/3475 A tankönyvpiac rendjéről
VINCZE LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Fontos törvényjavaslatot tárgyal a Ház, amikor a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényjavaslatot vitatja. Úgy gondolom, a tankönyvellátás olyan közfeladat, amelyben a tankönyvek előállítása és a t…
T/3690 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nagyon fontos törvényjavaslatot tárgyalunk, amikor a köztisztviselői törvényjavaslatról formálhatunk véleményt. A köztisztviselők minden szinten, legyen az a minisztériumokban vagy az önkormányzatoknál, v…
H/3658 A munkavédelem országos programjáról
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Örülök a bekiabálásoknak; úgy látszik, Vancsik képviselő úrnak fogy a türelme - ez is munkahelyi balesethez vezethet. A munkavédelem országos programjáról szól ez a határozati javaslat. Engedjék meg, hogy ne csak azok szóljanak, akik azért kü…