472 felszólalás
T/405 A megye és a kormánymegbízott elnevezés alkalmazásával összefüggő egyes törvények módosításáról
VITÁLYOS ESZTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Lehet, hogy meglepő, de a törvényjavaslatnak elsősorban a vármegye és a megye elnevezések vonatkozására szeretnék reagálni. Én úgy vélem, hogy ez a kérdés jóval többről szól, mint egy köz…
T/405 A megye és a kormánymegbízott elnevezés alkalmazásával összefüggő egyes törvények módosításáról
VITÁLYOS ESZTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Segítsenek valamit tisztázni, mert nem egyértelmű egészen pontosan. Volt május 29-én egy hatalmas történelmi megállapodás az Európai Bizottság és a TISZA-kormány között ‑ bizonyá…
T/405 A megye és a kormánymegbízott elnevezés alkalmazásával összefüggő egyes törvények módosításáról
VITÁLYOS ESZTER (Fidesz): Nem leszek hosszú. Köszönöm a szót, elnök úr. Varga képviselőtársunknak szeretnék reagálni. Tudja, a kampányígéretek felsorolása egy dolog, a kampány már réges-régen véget ért. Az pedig, hogy mi valósul meg belőlük, majd egy másik dolog lesz, azt majd az idő eldönti. Én sze…
T/304 A közösségi közlekedés versenyképességének és hatékonyságának javításával összefüggő intézkedések, valamint az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvénymódosításokról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megkérni a képviselőket, hogy foglalják el a helyüket, folytatnánk a munkát. Soron következik a közösségi közlekedés versenyképességének és hatékonyságának javításával összefüggő intézkedések, valamint az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállom…
T/304 A közösségi közlekedés versenyképességének és hatékonyságának javításával összefüggő intézkedések, valamint az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvénymódosításokról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Felhívom a figyelmüket, hogy a képviselőcsoportoknak öt-öt perc áll a rendelkezésükre. Elsőként megadom a szót Csiszár Béla képviselő úrnak, a TISZA Párt képviselőjének. Parancsoljon!
T/304 A közösségi közlekedés versenyképességének és hatékonyságának javításával összefüggő intézkedések, valamint az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvénymódosításokról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kérdezem az Országgyűlést, hogy a fennmaradt időkeretekben kíván‑e még valaki felszólalási lehetőséggel élni. (Vitézy Dávid László jelzésére:) Igen, de ön majd előterjesztőként kap szót. (Senki nem jelentkezik.) Amennyiben nem, a vitát lezárom, és átadom a szót Vitézy…
T/303 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Soron következik a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összeg…
T/303 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíván‑e most felszólalni. (Bóna Szabolcs János: Majd a végén!) Köszönöm szépen. A kijelölt Agrár- és Élelmiszergazdasági Bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend sz…
T/303 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Dócs Dávid képviselő úrnak, a Mi Hazánk képviselőjének. Parancsoljon!
T/303 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Felszólalásra jelentkezett Ujvári Szilvia, a TISZA Párt képviselője. Parancsoljon, képviselő asszony!
T/303 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Most megadom a szót Apáti Istvánnak, a Mi Hazánk képviselőjének.
T/303 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kívánnak‑e még felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Amennyiben nem, akkor a vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt. (Jelzésre:) A miniszter úr jelzi, hogy szeretne szót kérni. Parancsoljon, miniszter úr, öné a szó…
T/357 A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról
ELNÖK: Köszönjük, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Most soron következik a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-elő…
T/357 A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíván‑e most felszólalni. (Jelzésre:) Köszönöm, miniszter asszony. Felszólalásra jelentkezett Molnár Zoltán képviselő úr, a TISZA képviselője. Parancsoljon!
T/357 A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót dr. Simon Krisztián Márknak, a kijelölt Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság előadójának, hatperces időkeretben. Parancsoljon!
T/357 A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Kérdezem a tisztelt képviselőket, hogy a fennmaradt időkeretekben kívánnak‑e hozzászólni a vitához. (Nem érkezik jelzés.) Amennyiben nem, a vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíván‑e válaszolni. (Jelzésre:) Parancsoljon, miniszter asszony, öné a…
T/359 Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében szereplő energetikai tárgyú vállalások teljesítéséhez szükséges törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, miniszter asszony. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Most soron következik a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében szereplő energetikai tárgyú vállalások teljesítéséhez szükséges törvények módosításáról szóló el…
T/359 Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében szereplő energetikai tárgyú vállalások teljesítéséhez szükséges törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem az előterjesztőt, kíván‑e most reagálni. (Jelzésre:) Államtitkár úr, öné a szó. Felhívnám viszont a figyelmét arra, hogy a vitában történő felszólalására és az esetleges zárszó ismertetésére összesen 15 perces időkeret áll rendelkezésér…
T/359 Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében szereplő energetikai tárgyú vállalások teljesítéséhez szükséges törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Kiss Jánosnak, a kijelölt Gazdasági és Energetikai Bizottság előadójának, hatperces időkeretben. Parancsoljon!
T/359 Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében szereplő energetikai tárgyú vállalások teljesítéséhez szükséges törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben, amelyeket az üléstermi kijelzőkön figyelemmel kísérhetnek. Tájékoztatom önöket, hogy a vita során kétperces hozzászólásokra nincs lehetőség. Elsőként megadom a…
T/359 Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében szereplő energetikai tárgyú vállalások teljesítéséhez szükséges törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretek terhére kívánnak‑e még további felszólalásokat tenni. (Senki sem jelentkezik.) Amennyiben nem, akkor a vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt, szeretne‑e reagálni. (Jelzésre:) Parancsoljon, államtit…
T/387 A Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv, egyes kormányprogrampontok és kormányhatározat végrehajtása érdekében szükséges adóintézkedésekről, valamint egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Most következik a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv, egyes kormányprogrampontok és kormányhatározat végrehajtása érdekében szükséges adóintézkedésekről, valamint egyéb törvények mód…
T/387 A Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv, egyes kormányprogrampontok és kormányhatározat végrehajtása érdekében szükséges adóintézkedésekről, valamint egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem az előterjesztő pénzügyminiszter urat, hogy kíván‑e felszólalni. (Kármán András: Majd a végén.) Majd a végén. Köszönjük szépen. Megadom a szót Borsós Gabriellának, a kijelölt Pénzügyi és Költségvetési Bizottság előadójának, hatperces időkeretben. P…
T/387 A Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv, egyes kormányprogrampontok és kormányhatározat végrehajtása érdekében szükséges adóintézkedésekről, valamint egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő asszony. Most megadom a szót Trentin Balázsnak, a vitához kapcsolódó Európai Ügyek Bizottsága előadójának, szintén hatperces időkeretben. Parancsoljon!
T/387 A Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv, egyes kormányprogrampontok és kormányhatározat végrehajtása érdekében szükséges adóintézkedésekről, valamint egyéb törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnének, ha látnék ilyet a kijelzőn. De azért szeretném megkérdezni, hogy van‑e esetleg önök között, aki szeretne felszólalni. (Nincs jelentkező.) Amennyiben nincs, akkor köszönöm szépen. A vitát lezárom. S akkor m…
T/305 A kriptoeszköz-átváltási szolgáltatást érintő egyes törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről
ELNÖK: Köszönjük, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Most soron következik a kriptoeszköz-átváltási szolgáltatást érintő egyes törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentés vitája. A ko…
T/370 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
VITÁLYOS ESZTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Ma egy olyan újabb törvényjavaslatról vitatkozunk, amelyet a TISZA-kormány nyújtott be, és amelyről a benyújtói újfent azt állítják, hogy helyreállítja ‑ most éppen ‑ az Agrárkamara szakmai mű…
T/371 A közpénzügyi reformokkal összefüggésben egyes államháztartási szabályok módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár asszony. Nagy tisztelettel köszöntök én is mindenkit, az Országgyűlés tagjait és mindenkit, aki követi a munkát. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 15-15 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Gyuk Zsoltnak, a TISZA képvise…
T/371 A közpénzügyi reformokkal összefüggésben egyes államháztartási szabályok módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Bencsik Jánosnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának, szintén 15 perces időkeretben.
T/371 A közpénzügyi reformokkal összefüggésben egyes államháztartási szabályok módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót dr. Hargitai Jánosnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának, 15 perces időkeretben.