824 felszólalás
V/7011 A növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról.
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Balla György Képviselőtársam! Röviden reagálnék erre, amit ön az évszázad nagy korrupciós botrányaként definiál. Kovács Béla, a párttörvény előírásainak megfelelően, más magánszemélyekhez hasonlóan, kevesebbet fizetett be a Jobbik pártkasszá…
V/7011 A növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról.
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr említette, hogy a kormány nem folyósított támogatást offshore-cégeknek, mert ezt nem is tehette. Valóban, törvényesen nem is tehette volna, azonban fölhívom államtitkár úr figyelmét 2013. március 27-én benyújtott kérdésemre, amikor 74 darab o…
V/7011 A növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról.
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A mai vitanap tanulsága, az első és legfontosabb az, hogy a zárszó idejére, a vita végére több államtitkár maradt bent, mint fideszes képviselő. Ez azt jelzi, hogy a kormányzat nagyon komolyan készült erre a számára rendkívül érzékeny kérdésre, számí…
T/7397 A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én most a törvényjavaslat kapcsán a saját településem és a választókörzetem nehézségeiről szeretnék beszélni. Nem egyedülálló az a helyzet, amiben mi vagyunk, hiszen jó néhány hasonló helyzetű település és országrész küzd e…
T/7397 A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is, Witzmann Mihály képviselő úrra szeretnék jómagam is reagálni. Képviselő úr, egy dolgot szeretnék a figyelmébe ajánlani, amikor Európa legnagyobb korrupciós botrányáról beszél: akkora összegről van szó, amit egyébként teljesen jogszerűen,…
T/7401 Egyes közúti és vasúti közlekedéssel, valamint fogyasztóvédelemmel összefüggő törvények módosításáról
VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Talán nem tanulság nélkül való, hogy különböző pártok különböző hangsúlyokat találnak meg egy törvényjavaslaton belül, és különböző érdekeket képviselnek. Én most nem különböző útépítő cégek érdekeiről szeretnék beszélni,…
T/7401 Egyes közúti és vasúti közlekedéssel, valamint fogyasztóvédelemmel összefüggő törvények módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Most folytatnám egy másik területtel, amit szintén érint a törvényjavaslat. Az útépítés tekintetében, államtitkár úr, hogy is áll jelenleg a helyzet? Az elmúlt években nemcsak az útépítésnél, hanem a nagyobb infrastrukturális beruházásoknál egyaránt…
T/7378 A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánypárti frakció erősen megfogyatkozott, mindössze egy főre szűkült; láthatóan nem képes biztosítani a kétharmadot még ilyen kései órán sem a frakció. Bánki Erik képviselő úr mindenesetre…
A/7498 Miért mindig Orbán Viktor barátai viszik el a zsíros állami és önkormányzati üzleteket? Milyen véletlennek köszönhető ez?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Elnök úr, nagy a kísértés, tekintettel arra, hogy Orbán Viktor a leghatékonyabb emberét küldte a válaszadásra, de megvárnám mégiscsak a miniszterelnök urat ezzel. Köszönöm szépen. (Lázár János: Köszönjük szépen! ‑ Derültség és taps a kormánypárti padsorokban. ‑ Lázár János a g…
A/7500 Miért mindig Orbán Viktor barátai viszik el a zsíros állami és önkormányzati üzleteket? A TV2 megvételét hálálja meg Andy Vajnának a Kormány az újabb kaszinó milliárdokkal?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Elfogadom, elnök úr, köszönöm.
A/7500 Miért mindig Orbán Viktor barátai viszik el a zsíros állami és önkormányzati üzleteket? A TV2 megvételét hálálja meg Andy Vajnának a Kormány az újabb kaszinó milliárdokkal?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, miniszter úr. Ismét csak újból el tudom önnek mondani, hogy a kormány több lépésben úgy módosította a törvényt, hogy egyrészt, miközben korábban több tízezer kisvállalkozónak származott ebből jövedelme, most már nem származik, most már Andy Vajnához folyik be…
B/89 A Magyar Nemzeti Bank 2012. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója B/102 A Magyar Nemzeti Bank 2013. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója B/4898 A Magyar Nemzeti Bank 2014. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/6947 A Magyar Nemze
VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is el szeretném mondani azt önöknek, hogy hogyan látja a Jobbik a Magyar Nemzeti Bank szerepét, és mit tartana ideálisnak. Azzal az állapottal, ami most van Magyarországon, nem ér…
B/89 A Magyar Nemzeti Bank 2012. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója B/102 A Magyar Nemzeti Bank 2013. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója B/4898 A Magyar Nemzeti Bank 2014. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/6947 A Magyar Nemze
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim, először is nagyon szomorúan meg kell állapítanom, hogy a Magyar Nemzeti Bank több éve nem számol be az Országgyűlésnek; most Matolcsy György elmondja a saját felszólalását, utána meg sem várja azt, hogy mit fog erre az ellenzék reag…
B/89 A Magyar Nemzeti Bank 2012. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója B/102 A Magyar Nemzeti Bank 2013. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója B/4898 A Magyar Nemzeti Bank 2014. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/6947 A Magyar Nemze
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor tehát összefoglalom a pártok álláspontját a Magyar Nemzeti Bank eredményelszámolásával kapcsolatban. A Magyar Nemzeti Bank véleményét osztja a kormánykoalíció, hogy ezt a pénzt kastély- és műkincsvásárlásokra, valamint a megvásárolt kastélyok…
T/6986 Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény és egyes törvények módosításáról
VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: (Hangosítás nélkül.) Köszönöm szépen, elnök úr. Bevallom őszintén, azt gondoltam még, amikor nem voltam képviselő, hogy ennél sokkal ritkábban fordul elő az az arcátlanság, hogy személyre szabott jogszabályalkotás keretén belül a kormány megsegíti…
I/7019 Önök ezt nevezik gazdaságpolitikának?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nemrég látott napvilágot az Európai Unió statisztikai hivatalának új jelentése, amely szerint a magyar lakosság 31,1 százaléka, tehát durván egyharmada szegénynek számít. 2008-hoz képest nemhogy csökkent volna ‑ minden kormán…
I/7019 Önök ezt nevezik gazdaságpolitikának?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. A választ természetesen nem áll módomban elfogadni. Az államtitkár úr elmeséli az Országgyűlésnek, hogyan kell küzdeni Magyarországon a szegénységgel szemben, ehelyett a tények azt mesélik el, államtitkár úr, hogy önök nemhogy nem tudtak küzdeni a szegénysé…
T/5906 A Quaestor-károsultak valódi kártalanításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Mint ahogy jeleztük már a javaslat bizottsági vitájában, a Jobbik egy ezzel megegyező javaslatot nyújtott be, hasonlóan azért, mert a károsultak kérése hozzánk is eljutott. Természetesen a képviselő úr javaslatát támogatjuk, annak a céljával egyetért…
Napirend előtti felszólalások
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap a Jobbik egy tematikus országgyűlési napot tartott itt, ebben a Házban. Arról beszéltünk, konkrét példákkal megvilágítva, hogyan működik a Fidesz által kiépített korrupciós gépezet. A korrupcióval nemcsak az a baj, hogy a l…
T/6630 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Általában elmondható, hogy a Jobbik a magyar gazdaságot illetően mindig az átláthatóság híve volt, mert az átláthatóságban, az ellenőrizhetőségben látjuk annak a garanciáját, hogy a kormányzatta…
H/6382 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011. május 31. és 2011. december 31. közötti üzleti évéről szóló beszámoló elfogadásáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan előterjesztéssel van dolgunk, amit a Jobbik nem tud elfogadni. Azért nem tudjuk elfogadni, mert az a módszer, ahogy 3 millió ember magán-nyugdíjpénztári megtakarításaira erőszakkal rátette az Orbán-kormány a kezét, az a…
I/6534 Lázár János leveri a rezsi-szabadságharcot?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A lakótelepeken élő emberek érdekében szeretnék önhöz szólni. Október 1-jén kiderült számunkra Lázár Jánosnak egy gazdasági konferencián elmondott szavaiból, hogy nem fog energetikai korszerűsítési program formájában támogatá…
I/6534 Lázár János leveri a rezsi-szabadságharcot?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Államtitkár úr, 2011 folyamán többször is elkezdtük szorgalmazni a rezsicsökkentés néven elismert lépéssorozatot már itt a parlamentben, hiszen azt láttuk, hogy a szocialisták által magasra pumpált energiaárak elszegényítik a magyar lakosságot. Azonban nagyon fontosnak tartom…
B/29 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011. május 31. és 2011. december 31. közötti üzleti évéről B/39 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2012. január 1. és 2012. december 31. közötti üzleti évéről B/486 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő A
VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézését kérem az államtitkár úrnak, amiért kénytelen voltam itt még az elején megszakítani a felszólalásában, de egy másik közfeladatomnak, egy sajtótájékoztató közcélú megtartásának tettem éppen eleget. Képviselőtársai…
T/5954 A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény végrehajtásáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Z. Kárpát Dániel képviselőtársam már vezérszónokként egy általános érvényű felszólalással összefoglalta a Jobbik álláspontját. Én a magam részéről néhány, szintén általános jellegű, de fontos, az időkeret hiánya miatt kimaradt részhez szeretnék kapcs…
T/5954 A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény végrehajtásáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előző hozzászólásomat ott fejeztem be, hogy szerencsére a kormány, úgy tűnik, megfogadta a Jobbik korábban tett javaslatát, és az államháztartás információs rendszerét megújította. Tudja, az önkormányzatok jellemzően elszállt hiányára gondolok és…
Napirend előtti felszólalások
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor a Quaestor-botrány kirobbant, a kormány úgy fogalmazott, hogy egy 15 éven keresztül zajló pénzügyi korrupciós bűncselekmény-sorozatról van szó. Ha a 15 évet visszaszámoljuk, láthatjuk, hogy ez a bűncselekmény-…
I/6199 Mikor fejezi be a kormány a pazarló urizálást?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! 2010-ben a Fidesz azzal kampányolt, hogy majd olcsóbbá és takarékosabbá fogja tenni az állam működését. Ehhez képest azt láttuk, hogy a kormányra kerülés harmadik hónapjában már több volt az államtitkárok és államtitkár-hely…
I/6199 Mikor fejezi be a kormány a pazarló urizálást?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Sajnos, elnök úr, nem áll módomban elfogadni ezt a választ, én ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal számaiból dolgoztam. Államtitkár úr, megnéztük, hogy 2004-ben Magyarország a GDP-jének hány százalékát fordítja egészségügyi kiadásokra, megnéztük, hogy Magyarország 2004-ben…
Napirend előtti felszólalások
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország részére a korrupció körülbelül 400 milliárd forint közvetlen kárt okoz évről évre, és a különböző korrupciókutató intézetek felmérései arról tanúskodnak, hogy 2010 óta csak romlott a helyzet, nagyobb lett Magyarorszá…