824 felszólalás
T/5983 Egyes törvényeknek a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Rá szeretnék arra a szakadékra világítani, ami a kormányzati kommunikáció és a valóság között áll. A kormány arról beszél, hogy egy kerítést épített most nyáron, ami megvédi az országot a harmadik világ ideözönlő áradata el…
T/5983 Egyes törvényeknek a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Államtitkár Úr! Arra kérem, ne ferdítse el a szavainkat. Mi a kormányt hibáztatjuk azért, mert úgy alázzák meg a katonákat és a rendőröket, hogy nem adnak nekik parlamenti felhatalmazást, és egyenruhás hostessekként a kerítésen nyitott kapuk mentén alkalmazzák őket. Ezért önök…
T/4824 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Többször megfogalmaztuk már azt, hogy a Fidesznek még 2010-ben nyilvánvalóvá kellett volna azt tenni, hogy mely gazdasági szektorokba és milyen eszközrendszerrel kíván beavatkozni. Ez mindmáig nem történt meg. Most megint e…
A/5506 Miért nem láthatunk tisztán?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ma már szót ejtettünk erről a témáról, de mivel nem kaptunk az önök oldaláról semmilyen választ, ismét megteszem. 2010-ben én magam 24 darab módosító javaslatot nyújtottam be a pénzügyi felügyeletről szóló törvényhez, olyan j…
A/5506 Miért nem láthatunk tisztán?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Államtitkár Úr! Ön ugyanolyan jól tudja, mint én, hiszen már elmondtuk önnek, és nem gondolom, hogy ennyire rövid lenne a memóriája, a Jobbik azért nem szavazta meg az önök brókertörvényét, mert banktitok mögé dugják továbbra is azok neveit, akik az utolsó pillanatban bennfent…
A/5012 A dolgozó ember jutalma
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön előtt minden bizonnyal ismert a tény, hogy Magyarország hét régiójából négy régió Európa húsz legszegényebb régiójának egyike. Európa húsz legszegényebb régiójának egyikében él minden második magyar ember, és idetartozik az orszá…
A/5012 A dolgozó ember jutalma
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Miniszterelnök úr, meg lehet ezt úgy is fogalmazni, ahogy ön teszi, hogy a családoknál hagyták a pénzt, valójában azonban a kormányhoz közel álló Századvég intézet kutatói rávilágítottak arra, hogy önök nem a családoknál hagyták a pénzt, hanem a legjobban kere…
Napirend előtti felszólalások
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Több hónap eltelt a brókerbotrány kirobbanása óta, így érdemes átnézni ennek a botránynak a főbb fejleményeit és azt, hogy hogyan kezelte a kormány ezt a helyzetet. Megismerhettük azt, hogy a Magyar Fejlesztési Bank még a s…
A/5012 A dolgozó ember jutalma
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Elnök úr, nagy tisztelettel megvárnám miniszterelnök urat a jövő héten. Köszönöm szépen.
T/4821 A víziközmű-szolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Többször fölhívtam már arra a figyelmet, hogy ha a kormány valamelyik gazdasági szektorba be szeretne avatkozni, még ha méltányolható is a cél, akkor ezt a választási programban nemcsak illik megjeleníteni, hanem a magyar p…
T/4682 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tekintettel arra, hogy a képviselőtársaim jó néhány olyan észrevételt megfogalmaztak az ellenzéki oldalon, amelyek valóban jogos szempontok, ha megengedi, elnök úr, én némileg más szempontokat sze…
T/4890 A természetes személyek adósságrendezéséről
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha megengedik, néhány szóval visszaterelném a devizahitelesek, a bajba került családok felé a beszélgetést, és némileg szakmai irányt szeretnék adni neki. Révész Máriusz képviselőtársam arról beszélt, hogy csökkent a magyar alapkamat. Képviselőtársam…
Napirend előtti felszólalások
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondolom, hogy most már jó néhány évi Fidesz-kormányzás után érdemes áttekinteni azokat a főbb irányokat, amelyek a magyar gazdaságpolitikát és a magyar társadalom életét meghatározták az elmúlt időszakban. Amikor az Orbán-kormány nemzetgazdasági…
A/5012 A dolgozó ember jutalma
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! A miniszter urat tiszteletem övezi, de ezt a kérdést a miniszterelnök úrnak tartogatnám. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
A/5012 A dolgozó ember jutalma
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Nagyra tartom miniszter urat, de a kérdés jelentősége miatt miniszterelnök urat megvárnám vele. Köszönöm szépen.
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előttünk fekvő törvényjavaslat több adónemet is érint, és ennek kapcsán érdemes az adórendszer állandóságát is górcső alá venni, mert már nem először hozza be a kormány az adott adónemeket különböző módosításokra, nem először történik meg egy adón…
T/4742 A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. A magam részéről csodálkozva hallgattam Aradszki András képviselőtársam szavait, mert a pénzügyőröknek megadandó méltóságról beszélt, amit természetesen el kell ismerni. No de hát azért én még emlékszem arra a 2010-es évr…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A költségvetési vitában fontos tisztázni néhány alapdolgot, amit úgy érzem, hogy nagyon sokszor a kormányoldal igyekszik összekeverni. Először is, mi a gazdaságpolitika célja? Ha a kormányoldal közbeszédére hagyatkozunk, akkor az a célja a gazdaságpo…
I/4760 Mikor ismeri be a kormány, hogy képtelen megbirkózni az államadóssággal?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Akkor, amikor a Fidesz választási győzelmet aratott 2010 első negyedévének a végén, az államadósság szintje 84 százalékon volt Magyarországon. Az első intézkedések egyikeként jelentette be az Orbán-kormány azt, hogy erőszakka…
I/4760 Mikor ismeri be a kormány, hogy képtelen megbirkózni az államadóssággal?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Nem áll módomban elfogadni, államtitkár úr, ezt a választ. Ön ugyanis rendszeresen a kormány többi tagjával együtt arra hivatkozik, hogy nő a GDP. Államtitkár úr, ezt már nagyon unják a magyar emberek. Ezt hallották 25 éven keresztül a szocialista kormányoktól meg önöktől is,…
A/4829 A bróker-botrány kezelését megfelelőnek tartja-e a Kormány?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Igen, köszönöm.
A/4829 A bróker-botrány kezelését megfelelőnek tartja-e a Kormány?
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Miniszter úr, arra adjon akkor, legyen kedves, választ, hogy amikor a kormányoldal törvénykezik, akkor miért egyetlen céget, miért csak a Quaestor ügyfeleit érinti a kártalanítás, miért nem terjed ez ki más ügyfelekre is, akik hasonló módon károsultak. Nincs-e…
T/4453 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról
VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan területet érintő törvényjavaslatról beszélünk most, ahol közvetlenül Orbán Viktor közvetlen környezetéből származó üzletemberek vadászterületének tekinthetjük azt a területet, amit mos…
T/4453 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Boldog István Képviselő úr! Képviselő úr kifejezte azt az értetlenségét, hogy miért nem támogatjuk ezt a törvényjavaslatot, ha mi is szeretnénk, hogy felgyorsuljon az autópályák és egyéb infrastrukturális beruházás…
T/4453 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is szeretném megnyugtatni Boldog István képviselő urat, aki nagyon ékesen ecsetelte azt, hogy milyen egyéni képviselőnek lenni: én ugyan nem egyéni képviselő vagyok, de higgye el, képviselő úr, hogy el tudom képzelni. Ha képviselő úr arra gon…
T/4452 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosításáról
VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik, mint minden esetben, most is konstruktív magatartást tanúsít az Országgyűlésben, ugyanis, ami előremozdítja a foglalkoztatás helyzetét, ami segít megőrizni a munkahelyeket, azt mindig…
T/4452 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, képviselőtársaim. Szomorúan kell hogy megállapítsam, hogy a XX. századi politikának a stílusán sem a Fidesz, sem az MSZP nem tudott túllépni. Képviselőtársaim, amit önök folytatnak, az nem a szakmai vitáról szól, hanem arról, hogy egymást gyalázzák folyamatosa…
Napirend előtti felszólalások
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten a Vállalkozásfejlesztési bizottság ülésezett. Erre az ülésre a világ legnagyobb vállalatait hívtam meg bizottsági elnökként, olyanokat, mint a Mercedes, a General Motors, a Suzuki és jó néhány magyar beszállító…
T/3029 A pályázati úton nyújtott támogatások és más egyedi döntések tisztességes eljárásban történő elbírálásához szükséges garanciák megteremtése érdekében egyes törvények módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország számára a korrupció becslések szerint átlagosan éves szinten 400 milliárd forint kárt okoz. Tehát egy olyan jelentős károkozásról van szó, amely nemcsak megdrágítja például a közbeszerzéseket, hanem gondoskodik…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Elnök Úr! Jelezni szeretném, hogy az államtitkár úr egy olyan kérdésben olyan állítást tett, amely szerint az egyik képviselőtársunkat gyakorlatilag bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg, hiszen többes szám második személyben fogalmazta meg azt az állítást, hogy a képvi…