T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Igyekeztem az ön intelmének megfelelően viselkedni és nem reagálni Révész Máriusz képviselőtársam kétpercesére, de másodszor is visszatért olyan témához, amely egyáltalán nem szerepel a mai napirenden, hiszen ma a 2001. évi költségvetésről…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Néhány héttel ezelőtt az egész világ figyelme Johannesburgra irányult, ahol a fenntartható fejlődésről volt egy világkonferencia, amelyen a magyar parlament küldöttei is részt vettek. Ebből az alkalomból a saj…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
HEGYI GYULA, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság viszont komoly vitát folytatott a zárszámadási törvényjavaslatról, és a szavazás is úgy alakult, hogy 11 igen és 8 tartózkodás volt. Majd a tartózkodás okát az ellenzéki…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ennek a módosító javaslatnak végeredményben örülni kell, hiszen az előző héten még egy ideológiailag eléggé túlfűtött vitában azt hallottuk, hogy a tisztelt fideszes képviselőtársaink nem támogatják ennek az érdemrendnek…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Tévénézők, akik követik a vitát! Csak szeretném rögzíteni, itt arról van szó, hogy a Fidesz úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja a Nagy Imre-érdemrend megalapítását (Dr. Salamon László: Ügyrend!), majd Halász János fideszes képviselő...
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Őszintén szólva úgy láttam, hogy Halász János már megnyomta a gombot; nem akartam semmiképpen sem első lenni e módosító indítványnak a vitájában, hiszen az az előterjesztőt illeti meg, de ha már így van, akkor néhány gondolatot mindenképpe…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt szeretném először is a szocialista frakció nevében mondani, hogy természetesen mi nem ítélkezünk azok felett a szervezetek felett, amelyek a módosító indítványban meg vannak nevezve. Tisztességes munkát végző szervezetekről van szó; csak nagyo…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Én érdeklődve hallgattam a felvetéseket, amelyeket Nógrádi képviselő úr és mások tettek. Én azt gondolom azért, hogy nézzük meg magát ezt az indítványt, ami előttünk van. Tisztelt Képviselőtársaim! Öt személy lesz ebben a kuratóriumban, és közü…
H/463 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásról
HEGYI GYULA, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság július 4-én, a hortobágyi kihelyezett ülésén tárgyalta meg a kiotói protokollhoz történő magyar csatlakozásról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A véletlen úgy…
H/463 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnézést, hogy már másodszor hallanak engem, de bizottsági előadóként nem volt módom előadni a Szocialista Párt ezzel kapcsolatos környezetvédelmi credóját; erre vállalkozom néhány percben, de úgyis várakoznunk kell a szavazás eredményére,…
H/463 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Font Sándor képviselő úr - aki most éppen mobiltelefonál - kérdéseket intézett a szocialista frakció tagjaihoz, amelyek egy részére szeretnék válaszolni. Azt kérdezte - még mindig mobiltelefonál a képviselő úr -, hogy mit gondol a baloldal…
H/463 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, nagyon örülhetünk annak, hogy ellenzéki képviselőtársaink megfogalmazták azt, hogy mit várnak tőlünk a környezetvédelem területén, jórészt olyan dolgokat persze, amit négy év alatt ők nem oldottak meg - de ez a demokrá…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Horváth János képviselőtársammal többször el szoktam beszélgetni, és sok mindenben egyetértünk, de megmondom őszintén, a mostani érveit nem értettem meg. Nem is jutottam el odáig, hogy egyetértek-e velük vagy sem, hanem egyszerűen nem érte…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Laci Bátyám! - ha szabad így szólítani, ahogy szoktam egyébként. Szeretném fölhívni a figyelmét, hogy nem Medgyessy Péter-díjat alapítunk most. Ha Medgyessy Péter-díjat alapítanánk, akkor valószínűleg ideje és helye lenne annak, hog…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, képviselő úr... - bocsánatot kérek. Köszönöm szépen, elnök úr.
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Van szerencsém ismerni Nagy Imre lányát, Nagy Erzsébetet, többször beszélgettem vele itt, ebben az épületben is. Az a tény, hogy ő ezt a kitüntetést helyesnek tartja, engedje meg, kedves Mátrai Márta, számomra meggyőzőbb, mint az ön szava,…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, és ígérem, hogy én ma utoljára szólok itt, azért, mert van egy meghívás, gondolom, azok a szocialista képviselők, akik nincsenek itt, a brit külügyminiszter vacsoráján vannak. Ez a meghívás is mutatja egyébként, hogy elfogadottságunk más, mint ahogy önö…
H/5647 Az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztásáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Engem pedig Surján László képviselőtársam hozzászólása késztetett egy rövid kétperces felszólalásra. Nem tudom, hogy Surján képviselő úr hallotta-e Bajcsy-Zsilinszky Endre vagy Mikszáth Kálmán nevét. Amennyiben ezeket a kiváló szerzőket ol…
H/5647 Az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztásáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök úr, ígérem, hogy én bizonyosan utoljára szólok hozzá. Néhány dolgot szeretnék mindenképpen elmondani. Répássy Róbert képviselő úr szerintem a lényeget kimondta, amikor azt mondta, hogy '98-ban a jelöltek nem mindegyike tartozott a Fidesz által jelölt, vagy…
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a kormányzat nem látszik megérteni azt az igazságot, hogy nem a kormánynak, hanem elsősorban a magyar társadalomnak kell integrálódnia az Európai Unióba. Ezzel függ össze mindenképp az országjelentésnek az az évről évre…
V/5184 Beszámoló a kormány három évi munkájáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Pál Béla képviselőtársam arról beszélt, hogy a lakosság 70 százaléka nem tudott üdülni az elmúlt évben. (Kósa Lajos: Ez nem igaz! - Közbeszólások a Fidesz padsoraiban.) Sajnos vannak, akik még ennél sokkal nehezebb körülmények között élnek…
V/5184 Beszámoló a kormány három évi munkájáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Személyes érintettség kapcsán szeretnék két mondatot mondani Kövér Lászlónak. Azt szeretném, ha a Szocialista Párt egyetlen képviselőjének a tisztességét sem vonná kétségbe addig, amíg bizonyítéka vagy oka nincs erre - szerintem nincs oka. Én nem kérem…
H/5161 Az "INFINITE JUSTICE" művelethez történő magyar hozzájárulásról, valamint a polgári légi közlekedéssel összefüggő kezességvállalásról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Százhatvan éve a Magyar Országgyűlés tárgyalási nyelve és a határozatok és törvények megfogalmazásának a nyelve is magyar. Tekintve, hogy amúgy is két részre fogják bontani a "Végtelen igazság" művelethez való hozzájárulásunkról s…
I/4187 Kíván- fellépni a minisztérium a 40 év felettieket súlyosan diszkrimináló munkáltatókkal szemben?
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, valóban fontos és aktuális kérdést említett ez az interpelláció, nagy hibát követnénk azonban el, ha leragadnánk egyetlen városi közlekedési vállalat eseténél, hiszen az idős korú emberek foglalkoztatása Magyarországon súlyos…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azzal szeretném kezdeni, hogy a Szocialista Párt - ahogy elmondtuk ezt már az általános vitában is - alapvetően támogatja a rendezést, s amennyiben ez a törvény felgyorsítja, áttekinthetőbbé, kényelmesebbé vagy gyorsabbá teszi az egyházi i…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Így a vita vége felé talán érdemes egy kicsit kitekinteni európai viszonylatban is, hogyan alakul a szegénység helyzete a különböző fejlettségű európai országokban, különösen, hogy a Fidesz oldaláról elhangzott olyan mondat, hogy tulajdonk…
V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én tisztelem Horváth János képviselőtársamat, ezért megosztom vele a tudásomat. Fidesz-programtézisek 2001., 24. pont "Polgár, polgárság, polgárosodás". "A Fidesz az általa kívánatosnak tartott változások középpontjába egy, az újabb kori t…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Érdeklődéssel hallgattam kisgazda képviselőtársam beszédét, egy pillanatra mégis szeretnék arra visszatérni, amit Szalai Annamária mondott, azt hiszem, elég fontos erre reagálni. Örkény Istvánnak egy nagyon kedves kétpercesét idézte..., egypercesét - bocsánat, ke…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szalai Annamária is tagja annak a kibővített integrációs bizottságnak, és mások, akik jelenleg is itt ülnek velem szemben, bár nem szívesen hivatkozom rá, amelyben Romano Prodi úr tény szerint elmondta, hogy Magyarország EU-csatlakozásának médiatéren ne…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Bár nem szokás neveket említeni ebben a Házban, mégis kivételt teszek. Addig, amíg a kuratóriumok meg nem szűntek és újat nem választottak, a Magyar Szocialista Pártot például a Duna Televízió kuratóriumában egy bizonyos Ördögh Szilveszter nevű író képv…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Balogh László azt mondta, hogy nem az ő kompetenciájuk - de gondolom, nem is a Szocialista Párt kompetenciája. A Fidesz, az MDF és a Kisgazdapárt képviselője az Európa Tanácsban beterjesztettek egy olyan módosító indítványt, amely azt mondja, hogy a méd…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is van egy jó hírem a vita résztvevőinek: el kell távoznom, mert pont a Miniszterelnöki Hivatal által rendezett konferencián kell hasonló kérdésekről beszélnem. Úgyhogy többet - legalábbis én - nem fogom az idejüket rabolni. Egy megjegyzést szer…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt támogatja a volt egyházi ingatlanok tulajdonjogának rendezését, de olyan formában támogatja csak, hogy ne rövidítse meg az amúgy is nehéz helyzetben levő önkormányzatokat. Következik ez az álláspontunk abból, hogy…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Természetesen nem lenne helyes, ha pusztán és kizárólag ilyen szóváltásban folyna itt ennek a törvényjavaslatnak a vitája, de azért szeretném önöket arra emlékeztetni: az 1. § pontosan azt mondja ki, hogy nemcsak természetben, hanem készpénzben is vissz…
T/3984 A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom, mire értette Horváth Béla, hogy az ellenzéki pártok nem örülnek a megnyesett fa kizöldülésének. Ha jól emlékszem, arról kezdtünk el beszélgetni, hogy az 1997-es szentszéki megállapodás módosításáról, további értelmezéséről van szó. Tudomásom…
K/4514 Mit remélhetnek a moldvai csángók a gyakorlatban a magyar kormánytól?
HEGYI GYULA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Két héttel ezelőtt az Európa Tanács kulturális bizottsága ajánlást fogadott el a moldvai csángók kulturális jogainak biztosításáról. Először fordult elő, azt hiszem, a nemzetközi életben, hogy a moldvai csángók neve, létezése és jogai e…
H/4193 A társadalmi szervezetek 2001. évi költségvetési támogatásának elosztásáról
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Van az a mondása Shakespeare-nek, hogy temetni jöttem, nem dicsérni. Én ennek az ellenkezőjét szeretném mondani: nem temetni jöttünk ezt az előterjesztést. A Szocialista Párt meg fogja ezt szavazni. Amikor tehát kritikai észrevéte…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hinné az ember persze, hogy elméletileg legalább van egy határ az emléknapok kialakításánál, a 365-ös szám; bár ha a gyereknapra esik egy újabb emléknap, akkor ez az elméleti határ is megszűnik. Azt gondolom, hogy ez a vita akkor rossz, ha azt felté…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Bevallom, hozzám leginkább Mécs Imre emelkedett szavai állnak, és nem hiszem azt, hogy ne lehetne emelkedetten fogalmazni - más dolog az, hogy azt hiszem, inkább egy parlamenti beszédben, mint egy törvényjavaslat szövegében, amelynek mégis pontosnak kel…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, fontos erről a kérdésről beszélni. Ha büszkék vagyunk arra, hogy magyar hősök harcoltak más országok szabadságharcaiban, például az amerikai függetlenségi háborúban, akkor ugyanúgy tudomásul kell venni, hogy nem csak magyar vérűek harcoltak…