Döntött a Tisza-frakció a viták kereszttüzébe került országgyűlési képviselőjük, Kaprinyák Tibor sorsáról.
Kaprinyák azzal került a hírekbe, hogy
fotók kerültek nyilvánosságra a korábbi afrikai vadászatairól, mely során elejtett oroszlán mellett is pózolt.
A magyar Facebook-nyilvánosságban ez és az erdőgazdálkodással kapcsolatos nézetei is nagy vitákat váltottak ki.
Magyar Péter a napokban azt ígérte, meg fogják vitatni Kaprinyák Tibor ügyét.
A Tisza-frakció meghallgatta Kaprinyák Tibor országgyűlési képviselőt, majd elfogadta az elnökség javaslatát, miszerint a frakció etikai bizottsága vizsgálja ki az ügyét. A vizsgálat lezárultáig Kaprinyák nem vesz részt az Országgyűlés munkájában – közölte Bujdosó Andrea, a kormánypárt frakcióvezetője.
Gajdos és Hadházy is megszólaltak
Korábban Kaprinyák ügyében megszólalt Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter, aki szerint ezrével érkeztek hozzá a felháborodott üzenetek:
ő gyakorlatilag amennyire lehetett, elhatárolódott Kaprinyák Tiborról.
Hadházy Ákos korábbi parlamenti képviselő is megemlékezett Kaprinyák szafarikalandjairól, hozzátéve: „A képeken Kaprinyák Tibor pózol puszta élvezetből megölt egzotikus állatok mellett”.
Magyar Pétert tavaly még inspirálta Kaprinyák
Magyar Péter 2025-ben még a legnagyobb egyetértésben sétálgatott Kaprinyák Tiborral az erdőben. Nagyon inspirálónak nevezte, amikor Kaprinyák azt fejtegette, hogy le kell vágni a 140 éves tölgyeseket, a harkályok és mókusok otthonát