T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Turi-Kovács Béla, Fidesz.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Turi-Kovács Béla, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívüli kétperces: Szászfalvi László államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Farkas Gergely képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő kétperces Varga László képviselő úr, KDNP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő kétperces Nyakó István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Révész Máriusz, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek: Harrach Péter frakcióvezető úr, KDNP.
ELNÖK: Köszönjük szépen. A következő kétperces Szűcs Erika, Magyar Szocialista Párt.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Hoppál Péter képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre soron kívül Szászfalvi László államtitkár úrnak adom meg a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Harrach Péternek, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetőjének adom meg két percre a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz, két perc.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Simicskó István képviselő úr, KDNP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Schiffer András frakcióvezető úr, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hatperces időkeretben következik Lendvai Ildikó képviselő asszony, MSZP.
ELNÖK: Bocsásson meg, de hatperces időkeret állt rendelkezésre. (Taps az MSZP soraiban.) Két percre megadom a szót Schiffer András LMP-s képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Lendvai Ildikó képviselő asszonynak adom meg a szót, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Kővári János fideszes képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces felszólaló Harrach Péter frakcióvezető úr, KDNP.