T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Schiffer András frakcióvezető úr következik, LMP.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Schiffer András frakcióvezető úr következik, LMP.
ELNÖK: Köszönöm. Két percre Lendvai Ildikó képviselő asszonyt illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Kővári János képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Hoppál Péter fideszes képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Lendvai Ildikó képviselő asszony, MSZP.
ELNÖK: A következő kétpercesben tessék majd folytatni. Soron kívül megadom a szót Szászfalvi László államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Lendvai Ildikó képviselő asszonyt illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívül kettő percben Szászfalvi László államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hatperces időkeretben megadom a szót Szávay István jobbikos képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hoppál Péter fideszes képviselő úr hozzászólása következik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettőpercesek következnek, elsőként Lendvai Ildikó képviselő asszony, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm. Kettő percre Hoppál Péter képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kétpercesek elfogytak, a következő hozzászóló 6 percben Nyakó István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben soron kívül Szászfalvi László államtitkár úrnak adom meg a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Lendvai Ildikó képviselő asszonynak adom meg a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívül két percben Szászfalvi László államtitkár úr következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Hoppál Péter fideszes képviselő úr következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Nyakó István MSZP-s képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm. További kétpercesek következnek; elsőként soron kívül Szászfalvi László képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces: Varga László, Kereszténydemokrata Néppárt.