T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces: Kővári János fideszes képviselő úr.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces: Kővári János fideszes képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kétpercesek elfogytak, következik Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Volner János képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Újra Volner János képviselő urat látom a kijelzőn. Öné a szó kétperces időkeretben.
ELNÖK: Köszönöm szépen. 6 perces időkeretben megadom a szót Baráth Zsolt jobbikos képviselőnek.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 34-49. pontjaira. Szót kér Szűcs Erika képviselő…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a részletes vita egészét lezárom. Megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván a…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges…
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre soron kívül szót kért Kontrát Károly államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Szilágyi György jobbikos képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Varga László képviselő úr, MSZP, 6 perces időkeretben.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Tapolczai Gergely képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Szilágyi György jobbikos képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Bánki Erik képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Apáti István jobbikos képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem az államtitkár urat, hogy soron kívülire jelentkezik vagy ügyrendben.
ELNÖK: Ügyrendben öné a szó, államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nem tekintem ügyrendi felszólalásnak, de tudomásul vettem a kérését. Kettő percben megadom a szót Varga László képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Apáti István jobbikos képviselő úrnak.