DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Először is nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat, különösen azt a részét, amely jó partnereket kíván nekem, mert valóban nagy szükségem van rájuk, és remélem, hogy képviselő asszony is jó partner lesz, hiszen mindazokban a nagy kérdésekben, amelyeket feltett, csak valamiféle közmegegyezésre jutva lehet igazán előrelépni.
Nekem érdekes a kérdésfelvetés, az elmúlt két évről kell beszámolnom. Engedtessék meg nekem, hogy egy kicsit továbbvezessem az elmúlt két év történeteit és bekapcsoljam azokba a programokba, amelyeket immár én képviselek.
Nagyon sok kérdést tett fel, ami talán az egész parlamenti időszakban sem lenne megválaszolható. Megpróbálok a legfontosabbakra tételesen kitérni.
Az Egészségbiztosítási Pénztár rendbetételére vonatkozó jogkörömet érintő kérdésekre a következőt válaszolom. A 2000. évi CXXXIII. törvény, a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetése módosította az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényt, ezáltal az egészségbiztosítás központi szerve az egészségügyi miniszter felügyeleti hatáskörébe került. Ezt történelmi lépésnek tartom.
Kinevezésem óta feltérképeztem azokat a teendőket, amelyeket az Egészségbiztosítási Pénztár területén sürgősséggel el kell végezni, és az új főigazgatóval együttműködve nekiláttunk a munkának. Az egészségpénztár működtetésével kapcsolatos problémák orvoslása érdekében átalakítottuk az OEP struktúráját, funkcionális szerkezetet csináltunk, kevés kuplungfunkcióval és gyorsabb döntés-előkészítéssel. Új szervezeti és működési szabályzatot adtunk ki január 15-én.
Terveink között szerepel az ellenőrzési tevékenység megerősítése, az informatikai hátteret a korábbinál sokkal inkább az ellenőrzés céljainak szolgálatába kívánjuk állítani. Gyors ütemben áttekintjük a neuralgikus területeket, jogi szabályozását, ellenőrzési rendszerének hiányosságait megvizsgáljuk. A szétaprózott informatikai fejlesztések helyett egységes, integrált egészségügyi informatikai rendszert hozunk létre. Ennek a koordinatív szerve létrejött, amelybe az OEP informatikáját is betagoltuk.
A kórházak konszolidációjával kapcsolatban mondom, amennyiben a képviselő asszony olyan jellegű konszolidációra gondol, amelynek keretében az egészségügyi intézmények adósságait az állam fizeti, erre vonatkozóan a kormány már állást foglalt és kinyilvánította, hogy az intézmények adósságaival kapcsolatos intézkedés a tulajdonosok felelőssége. Az államnak az állami intézményeknél keletkező pénzügyi hiányokért kell helytállnia, mivel ezeknél tud végrehajtani tulajdonosi intézkedéseket: szerkezeti-szervezeti átalakítást, menedzsmentváltást, beruházást. 2000-ben a tárca 2 milliárd forintot használhatott fel az intézményeknél elmaradt ügyeleti díjak rendezésére.
Az állami intézményeknél felhalmozódott pénzügyi problémák tekintetében a minisztérium az eddigieknél hathatósabb intézkedéseket kíván tenni, melyek körébe tartozik szakmai és pénzügyi vizsgálatok elrendelése, hatékonyabb menedzsment kialakítása, sok helyen - elsősorban az országos intézetek területén - új vezetők és új menedzsmentstruktúrák felállítása. Félbemaradt beruházások a tárca felelősségi körébe tartozó központi egészségügyi intézményeknél és az egyetemeknél nincsenek; az önkormányzati intézményi beruházások, felújítások elhatározása és végrehajtása az önkormányzatok döntési felelősségi körébe tartozik.
Arra a kérdésre, hogy tudunk-e forrást biztosítani az önkormányzatok és a kórházak számára egy, a jelenleginél jelentősebb béremelésre, a következő a rövid válaszom. Az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző előirányzata ez évre az egészségügyi dolgozók átlag 20 százalékos személyijuttatás-emelésére ad fedezetet, ami több mint 10 százalékos reálnövekedést eredményezhet. Az Egészségbiztosítási Alap 2000. évi hiánya az OEP január végi előzetes adatai szerint nem 81,9, hanem 63,7, milliárd forint. Az összegekbe hibák csúsztak.
A kártyapénzt emelni fogjuk 16,1 százalékkal, és elsőként az alapellátásban az amortizáció, az elszámolás, az eszközvisszapótlás, a tőkeérték kérdésköre reményeink szerint a közeljövőben rendeződik.
Elnézést kérek, hogy a többire nem tudtam kitérni, de meg fogom találni a módját, hogy válaszoljak önnek. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés