DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvénycsomag benyújtásával a kormánynak az volt a célja, hogy az egészségügyi kapacitások korábbinál rugalmasabb szabályozása révén a lakossági szükségleteknek megfelelő, az egészségpolitikai célokkal összhangban levő, költséghatékony működésű egészségügyi ellátórendszer alakuljon ki, valamint az, hogy megteremtődjenek a népegészségügyi program megvalósításának és az európai uniós csatlakozásnak a keretfeltételei.
Szeretném megköszönni, hogy hozzájárulásaikkal, javaslataikkal javították az eredeti kormányzati elképzeléseket.
A törvényjavaslat nagyon nagy érdeklődést váltott ki, 32 képviselői módosító javaslat, 12 képviselői kapcsolódó módosító javaslat és 2 bizottsági módosító javaslat került benyújtásra, melyekből a kormány 12 javaslatot támogatott. A javaslatok nagy része az egészségügyi szakellátási kötelezettség meghatározására vonatkozó első öt paragrafushoz érkezett.
Nem tartottuk támogathatónak azon javaslatokat, amelyek a törvényjavaslat egészségügyi szakellátási kötelezettség meghatározására vonatkozó részének visszavonását indítványozták, hatályban tartva ezzel az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996. évi LXIII. törvényt, az úgynevezett ágylábtörvényt, amely zavarokat okozott az ellátórendszerben, sőt sok esetben az egészségpolitikai szándékkal ellentétes döntések megszületéséhez vezetett.
A korábbi aránytalanságok megszüntetése érdekében a törvényjavaslat tartalmazza, hogy az új befogadásoknál az egyik prioritás a területi egyenlőtlenségek csökkentése legyen. Ezen általános elv kimondásán túl azonban nem tudjuk támogatni azt a kormánypárti módosító javaslatot, amely a megyei önkormányzatok által megjelölt szolgáltatások kötelező befogadását írja elő abban az esetben, ha a megyei önkormányzat által fenntartott kapacitások 10 százalékkal alatta maradnának az országos átlagnak. Ez a javaslat ugyanis összeegyeztethetetlen az önkormányzatok egészségügyi szakellátási kötelezettségeivel, és teljesen indokolatlanul és törvénysértő módon biztosítana előnyt a megyei önkormányzatoknak, a megyei jogú városok, illetve egyéb városok és települések önkormányzataival szemben.
A kormány nem támogatja ennek a javaslatcsomagnak azt az elemét sem, amely az új szolgáltatások befogadását a pénzügyminiszter egyetértéséhez kötné, mivel az Országgyűlés alig néhány hónappal ezelőtt adta át az Egészségbiztosítási Alap felügyeleti jogát az egészségügyi miniszternek. Így a kiegészítő ajánlás 2. pontjában szereplő, külön szavazásra kikért módosító indítványt nem javasoljuk támogatni.
Nem támogatjuk azokat a módosító indítványokat, amelyek egyes rendelkezéseket - amelyeket kormányrendeleti szinten szándékozunk szabályozni - törvényi szintre kívánnak helyezni. Nem tartjuk indokoltnak a szakmai jellegű szabályokat törvényben meghatározni. Egyetértünk azzal a javaslattal, amely a szolgáltatói kapacitások tartós kihasználatlansága esetén a kötelezően előírt csökkentés helyett az intézményfenntartó helyi önkormányzat döntésére bízza az egészségügyi kapacitások csökkentését, illetve szakmai összetételének megváltoztatását. Ez a módosítás az önkormányzati autonómia biztosítását szolgálja.
Indokoltnak tartjuk azt a bizottsági módosító javaslatot, amely szerint az egészségügyi szolgáltató által nyújtott valamennyi szolgáltatásra vonatkozó feladatátadási megállapodás csak az egészségügyi miniszter véleményének előzetes kikérése után köthető. Az egészségügyi miniszter véleményének kikérése segítséget nyújthat az önkormányzati döntésekhez, és megakadályozhatja a szükséges gazdasági elemzés és tőkeköltségek nagyságának mérlegelése nélküli funkcionális privatizációt.
(11.30)
Szakmailag indokoltnak tartjuk azt a módosítást, amely azt javasolja, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kötelezően ellátandó feladatokon túl finanszírozási szerződést köthessen a törvényjavaslatban megfogalmazottakon kívül azon egészségügyi szolgáltatóval, amely a területi népegészségügy helyzetéhez jobban igazodó szolgáltatást nyújt.
Támogatjuk azt az egészségbiztosítási törvény módosítására benyújtott két javaslatot, amelyek azt indítványozzák, a törvény rendelkezzen arról is, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár a jogszabályokban foglalt követelményeknek megfelelő valamennyi háziorvosi és házi-gyermekorvosi szolgáltatót köteles finanszírozni.
Számos módosító indítvány került benyújtásra a törvényjavaslat 11. §-ában foglaltakkal összefüggésben, mely az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény - az egészségügyi törvény - módosítására vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
Támogatjuk azt a javaslatot, mely a korlátozottan cselekvőképes beteg fogalmának meghatározására irányul, mert ez összhangban áll az Országgyűlés által a közelmúltban elfogadott, a Ptk. módosítására vonatkozó törvénynek a cselekvőképességre vonatkozó rendelkezéseivel.
Nem támogatjuk azonban azokat a javaslatokat, amelyek arra irányulnak, hogy a törvényjavaslat 11. §-a maradjon el. Az érintett paragrafus elsősorban az Alkotmánybíróság 36/2000. számú határozatában foglaltaknak kíván eleget tenni azzal, hogy meghatározza a korlátozottan cselekvőképes betegekre vonatkozó, a cselekvőképtelen betegekre vonatkozó szabályozástól eltérő rendelkezéseket, továbbá meghatározza a pszichiátriai betegeknél alkalmazó kényszerintézkedésekre vonatkozó szabályokat. A törvényjavaslat rendelkezései összhangban állnak a Ptk. módosításával és az Alkotmánybíróság határozatával.
Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság módosító javaslatát - amely arra irányul, hogy a törvény tiltsa meg a hálós ágyak használatát a személyes szabadság fizikai korlátozására - azért nem tartottuk támogathatónak, mert az Európai Unió tagországainak gyakorlatával összhangban átmeneti időszakot tartunk szükségesnek a hálós ágy használatának tilalma bevezetésére. Erre fel kell készülniük a pszichiátriai gyógyintézeteknek.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló 1991. évi XI. törvény módosítása azért vált szükségessé, mert a gyakorlati tapasztalatok bebizonyították, hogy járványügyi vészhelyzetek esetén szükséges az ÁNTSZ és a fegyveres erők közegészségügyi szolgálatainak együttműködnie oly módon, hogy a szakmai irányítást az ÁNTSZ végeztesse, az egyéb szolgálatokkal szorosan együttműködve. A benyújtott módosító javaslatok azt indítványozzák, hogy a fegyveres erők közegészségügyi ellenőrzését minden esetben az ÁNTSZ végezze. Ez szakmailag nem indokolt, mert a fegyveres testületek egészségügyi szolgálatának egyik alapfeladata a közegészségügyi felügyelet, másrészt az ÁNTSZ megjelenése a fegyveres szervezeteknél nemzetbiztonsági érdekeket is veszélyeztethetne.
Több képviselői indítvány érkezett arra vonatkozóan, hogy egyes hatósági feladatok törvényi szinten továbbra is az Egészségügyi Minisztérium hatáskörébe tartozzanak. Ez ellentétes a közigazgatás korszerűsítésének programjával, ezért a javaslatok nem kerültek támogatásra. Elfogadtunk azonban több technikai jellegű módosítást, amelyek fogalmazásbeli pontosításokat tartalmaznak.
Köszönöm a közreműködőknek a törvénycsomag jobbítása érdekében tett erőfeszítéseit, és tisztelettel kérem a parlamentet, hogy az egészségügyi struktúraváltást megalapozó törvénytervezetet fogadja el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés