PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök neki, hogy mindenki kihangsúlyozta ennek a törvénynek a fontosságát, én magam is szeretném ismételten leszögezni, hogy mennyire fontos ez, hiszen munkavállalókra, azok családjára és az egész társadalomra kihatnak ezek a törvények.

Szeretném megerősíteni és alátámasztani a Lezsák Sándor képviselőtársam által mondottak fontosságát, miszerint új technológiák, új technikák vannak, nap mint nap jelentkeznek az életünkben, és ezekre új munkavédelmi megoldásokat kell keresni és találni. Örülök neki, hogy ez a törvény ebbe az irányba mozdult el, tehát mindenképpen ilyen szempontból is pozitívnak mondható.

A Gúr Nándor képviselőtársam által elmondottakra szeretnék nagyon röviden reagálni, hiszen ez a törvény létrehozza a munkavédelmi képviselő fogalmát és intézményét, és ehhez különböző munkahelyi kedvezményeket rendel. Úgy gondolom - ahogy ezt már elmondtam -, hogy ezt a rendszert az üzemi tanács rendszerének megfelelő módosításával sokkal egyszerűbben, olcsóbban meg lehetne oldani. Fontosnak tartom azt, hogy a törvény alkalmazása kapcsán a munkáltatókra minél kevesebb pluszterhet rakjunk, hiszen minél kevesebb anyagi terhet rakunk a vállukra, annál inkább magukénak érzik és annál inkább megvalósíthatónak tartják ezt a munkavédelmi törvényt.

Úgy gondolom, hogy ebben az ügyben lehet erről vitatkozni, de ez egyszerűsítés lenne, olcsóbb lenne, és a jelenleg már meglévő rendszer keretein belül meg lehetne valósítani azokat az egyébként pozitív feladatokat és célokat, amelyeket ez a törvény a munkavédelmi képviselőhöz rendel.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu