DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Figyelemreméltó kérdéseket tett fel nekem, és ennek a válasza kapcsán kell leszögeznem azt, hogy azt a figyelemreméltó semmit, amit az előző kormány az M5 megvásárlása, a matricarendszerbe történő bekapcsolása kapcsán tett, három miniszter is vitte és viselte (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyelld magad!); azt a figyelemreméltó semmit, amit a közlekedési tárca kiürítése érdekében tettek, nevezetesen, hogy az autópálya-építésre szánt közpénzeket nyilván nem véletlenül az MFB tanácsadója ellenőrzése alá helyezték a parlament ellenőrzése helyett; azt a figyelemreméltó semmit, amelynek keretében az autópálya-építéssel foglalkozó cég felügyelete sem tartozhatott a közlekedési tárcához, mind-mind nagy elismeréssel figyeltem, és most voltaképpen csak arról szeretném önt tájékoztatni, hogy nincs változás a gyorsforgalmi utak és az autópálya-építés koncepciójában, már csak azért sincs, mert Közép-Európában és Európában egyedülállóként törvény mondja ki, hogy mikor, miből, hogyan építünk. Ebben nincs változás, már csak azért sem, mert a közlekedési tárca megfelel a nevének, hiszen ennek a folyamatnak a felügyelete ide tartozik.
Az sem vonható talán kétségbe, hogy az adófizetők pénzével való takarékos gazdálkodás azt kívánja meg, hogy annyit költsünk el ebből, mint amennyi a dél-alföldiek vagy az alföldiek megközelíthetőségének a megteremtése érdekében szükséges.
Ha összehasonlítja azt a tényt, hogy 40 százalékát egy társaságnak jóval alacsonyabb áron sikerült úgy megvenni, hogy ebben lényegében vétójogunk van, hogy az irányításban és az ellenőrzésben részt veszünk, és emellett, amikor a második szakasz megépül és ez befejeződik, 2006. január 1-jétől egy előre kialkudott áron van módja az akkori kormánynak megvásárolni a maradék 60 százalékot is, azt gondolom, hogy ön is ismeri azt a kérdést és azt a viccet, ami úgy szól, hogy érdemes-e bent lenni közösen egy olyan jó üzletben, amit ellenőrzünk, amely világos, és amelynek a folytathatóságára nézve a garanciákat megteremtettük.
Azt szeretném még ahhoz hozzátenni, önöknek nyilván fáj az is, hogy a Postabankot jó áron tudta értékesíteni a kormány, és ezt a jó árat használja fel a gazdaságpolitikájának a megvalósítására, és nem teljes egészében használta fel, hiszen másról beszélünk, más a pénz és más a költségvetési előirányzat.
Annyit kell még ehhez hozzátennem, minthogy ebben állapodtunk meg ennek az üzletnek a véghezvitele során, az, hogy rossz üzlet, megállapítható, mert nyilvánosak lesznek ezek a szerződések, szemben azzal az időszakkal, amikor 1993-ban ennek az autópályának, az M5-ösnek a létrehozása és a szerződés megkötése egy korábbi, konzervatívnak mondott kormány idején volt lehetséges.
Összességében azt szeretném az ön kérdésére elmondani, hogy természetesen a közpénzügyi államtitkártól önig, mert képviselői feladatánál fogva nyilván vizsgálhatja ezeket a szerződéseket, mindenki meggyőződhet arról, hogyan értük el azt, ami a legfontosabb, hogy mindenkinek egyenlő hozzáférése legyen az autópályákhoz.
Kérem a válaszom elfogadását. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés