DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném megerősíteni, hogy Halászinál szükség van egy új hídra, amit a forgalmi terhelés pontosan mutat. Az is teljesen világos, hogy egy olyan hídra van szükség, amelyik nem bevezeti ennek az önkormányzati településnek a középpontjába a forgalmat, hanem lehetőség szerint elvezeti mellette. Mint ahogy ezt ön is pontosan tudja, egyidejűleg kell tehát egy elkerülő utat, illetőleg a hidat is megépíteni, ezért ennek a költségeit és magát a munkát 2006 utánra tervezzük.
Minthogy senkivel nem tárgyalunk ezért előre, mert hiszen eddig mindig is közbeszerzési pályázaton választottuk ki a kivitelezőt, így fog ebben az esetben is bekövetkezni, úgyhogy ezért kell megrökönyödésemnek hangot adnom amiatt, hogy tudniillik ön itt előre prejudikálja az egyharmados megépítési költséget a sajnálatos módon '92-ben leszakadt híd helyreállítása nyomán.
Azt szeretném mondani, hogy a provizórikus híd, amivel ma próbáljuk fenntartani ezt a forgalmat, megépítésének a költségeit a biztosító fedezte, tehát ez egy egészen más jellegű forrás, amiből gazdálkodni lehet, mint egy új híd megépítése.
Az új híd megépítésénél pedig engem nemcsak az ön állhatatossága vezet - aminek örülök, hiszen minden önkormányzatnak ilyen állhatatos képviselőt kívánok -, hanem az ésszerűség is, hogy tudniillik nem érdemes bevezetni ezt a nagy forgalmú, hogy úgy fogalmazzak, település közötti útvonalat a városközpontba, ha egyszer látszik, hogy ennek a megoldása véglegesen és távlatosan 2006-tól rendelkezésre áll.
Kérem, fogadja el a válaszomat. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés