DR. TAKÁCS ALBERT, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért nem mennék ki, mert rövid reflexiókat tennék, és nem akarom az időt húzni a kidöcögéssel és a visszavonulással.

Lezsák képviselő úr megjegyzésével és hozzáállásával, szemléletmódjával maradéktalanul egyetértek, és bizonyos szorongást és rosszkedvet időnként okoz annak belátása, hogy szerintem is az a jogsérelem-struktúra, az emberi jogoknak az a megsértési módja, ami hozzánk eljut, valószínűleg messzemenően nem tükrözi a valós helyzetet, vagy lényeges mértékben nem tükrözi a valós helyzetet. Sok esetben másutt kell a problémákat keresni. Nem hiszem azt, hogy a legkomolyabb, általánosítható és a jogász számára, esetleg a politikus számára is hasznosítható dolgok mind eljutnak hozzánk. Sok minden marad rejtve. Ennek természetesen messzemenő okai vannak.

Amikor azt kezdtem szóbeli kiegészítésemben néhány órával ezelőtt, hogy régi jogi fogalmakkal, régi jogi elvekkel dolgozunk egy megváltozott világban, akkor arra gondoltam - csak időkímélés miatt nem akartam ebbe belebonyolódni -, hogy ma már elsősorban nem a hatóságtól vagy nemcsak a hatóságtól kell az emberi jogokat félteni, hanem a magánszféra, a társadalom különféle szegmensei szereplőitől. Az emberi jogok ilyenfajta érvényesítésére azonban a mai alkotmányos rendszer általában nem alkalmas, hiszen az államtól kérjük számon, az állammal szemben építjük ki az intézményeket. De hogy a magánszférában, a civil viszonyok között az emberi jogok sérülnek-e vagy sem - miközben napi tapasztalat, hogy természetesen sérülnek -, erre a jogvédelemnek az intézményei nincsenek kiépítve, tehát én az ombudsmani tevékenység egyik kódolt hatástalanságának tartom, hogy egy csomó dologban nagyon-nagyon áttételesen, nagyon-nagyon közvetítéses módszerrel tudunk csak beavatkozni.

Amikor én egy jogszabállyal foglalkozom, nagyon nagy hangsúlyt próbálok arra helyezni, hogy a norma, a jogszabály világosságát föltárjam, és azt lehetőleg a magam érveivel nem sötétítsem el.

(12.50)

A gyülekezési törvényről több szempontból esett már szó. Hosszú ideig a Gytv.-hez való hozzányúlás legfőbb akadálya az volt, hogy ez a rendszerváltásnak emblematikus terméke. Ez nagyon szép képes beszéd, és ha egyszer esszéket vagy memoárt fogok írni, akkor bizonyára én is használok majd ilyen fogalmakat, de a jogi szilárd, hideg, hűvös logika bírálatát a gyülekezési törvény nem állja ki, hiszen ma is vannak olyan elemei, amelyeket nem használunk benne; egy olyan jogi norma, amelynek a gyakorlatban elvi okokból nem alkalmazott részei vannak. Például “a demonstráció céljaö a gyülekezési törvényben számomra egy hibás norma. Tehát annak idején, amikor én a Gytv. módosítását javasoltam, ilyen dolgokra gondoltam. Az, hogy ezt a jogalkotó hogyan teszi meg, a törvényhozóra van bízva, én abba nem bocsátkoztam bele akkor sem és most sem, hogy ennek mi legyen a konkrét megoldása. De változatlanul fenntartom azt az álláspontomat, hogy van egy olyan része a gyülekezési törvénynek, ami zárványként el van zárva a jogalkalmazótól, viszont csak idő, szándék, nem tudom én, minek a kérdése, hogy ezt valaki egyszer elővegye, és biztos, hogy ez nem fog kedvező és jó eredményekre vezetni.

A normavilágosság a jog esztétikája. Sólyom Lászlót valamennyien jogászként és az Alkotmánybíróság elnökeként nagy tisztelettel övezzük, de számomra az ő állásfoglalásából, hogy a környezetvédelem adott színvonala nem csökkenhet, az következik, hogy lokátorállomás többet Magyarországon nem épülhet, mert teljesen mindegy, hol épül, Magyarország környezetvédelmi színvonala csökken, ha bárhol ennek a kivitelezésére sor kerül. Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni - és amennyire képességeimből, erőmből, fizikai állóképességemből telik, ehhez tartom magam -, hogy az ember olyat ne mondjon, aminek alkalmazhatatlan, félrevivő és nem megvalósítható következményei vannak, mert a békülékenységet az is szolgálja, hogy legalább a jog nyelve legyen a tiszta beszéd, ahol indulatok, félreértések lehetőleg kizárásra kerülnek.

Ez a vita, nemcsak az, ami itt az ülésteremben zajlott, hanem a bizottságokban is, számomra is nagyon kellemes volt, nemcsak azért, mert tényleg többen vannak itt a tisztelt képviselők, mint az elmúlt években voltak, hanem én ilyen jól és ennyire nem érezve az idő múlását még nem vettem részt bizottsági üléseken, mint ebben a ciklusban, és tényleg nagyon köszönöm az ott elhangzottakat, és ehhez a kis időhöz, ami nekünk még ebben a pozícióban hátravan, ez erőt és muníciót is jelent.

Most is köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu