SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bányászatról szóló törvény módosításának vitájában két lényegi észrevétel hangzott el, mindkettő Deák András képviselőtársunktól, ezekre kívánnék igen röviden reflektálni.

Szóvátételre került, hogy a törvény 1. §-át mi megváltoztatni szándékoztunk. A jelenleg érvényes bányászati törvény 1. §-ában az szerepel, hogy a föld alatti gáztárolóban állami tulajdonban álló szénhidrogén tulajdonjogát a bányavállalkozó megszerezheti. Ez tehát a mostani, érvényben lévő szabályozás. Mi ezt kiegészítettük azzal, hogy olyan bányavállalkozó szerezheti meg, amelyik külön törvényben meghatározott földgáztárolási működési engedéllyel is rendelkezik. Ezt tette szóvá a képviselőtársunk. Ennek az a magyarázata (Nagy zaj. - Az elnök csenget.), hogy külön helye van az engedélyezésben a létesítésnek, ezt az engedélyt a Magyar Bányászati Hivatal adja ki, és külön helye van a működtetésnek, az üzemeltetésnek, ezt pedig a Magyar Energia Hivatal adja ki. Mi a törvényt ezzel a második engedélyezési lépcsővel kívántuk kiegészíteni, amelyik éppolyan fontos, és az eddigiek során nyilván csak tévedésből maradt ki a törvényből.

A másik lényegi észrevétel az volt, és ennek helyet adtunk, hogy a közigazgatási hivatal vezetőjének határozata ellen fellebbezésnek nincs helye, sőt a közigazgatási hivatal vezetője még az egyeztető tárgyalást is mellőzheti. Ez valóban túlterjeszkedés lett volna a részünkről, ezért helyt adtunk Deák képviselő úr módosító indítványának, és helyt adtunk az észrevételnek, és módosító indítvánnyal korrigáltuk ezt a hibát.

A többi észrevétel grammatikai észrevétel volt, ezeket szintén korrigáltuk. Így tehát jó szívvel tudom a tisztelt képviselőháznak az így módosított törvényjavaslatot jóváhagyásra előterjeszteni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu