HIRT FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az államapparátus létszámcsökkentéséről hozott határozatuk valójában a feje tetejére állította az egyébként is megfélemlített területi igazgatást és az abban több évtizede dolgozó közszolgákat. Mi, akik valamilyen fogyatékkal élünk, már az elmúlt években megszokhattuk, hogy a szocialista-liberális kormányzat nem sokat törődik a közel 600 ezer megváltozott munkaképességű emberrel.
Az akadálymentesítésre előirányzott éves keretet hol zárolták, hol csökkentették, vagy éppen a közintézményekbe való bejutás lehetőségét tolták ki 2010 környékére. Az otthonok átalakítására szánt összegek is akadoztak, különösképpen megnyirbálták a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának a lehetőségét. Az erről szóló miniszteri rendeletet annyiszor változtatták, hogy az már a foglalkoztatók számára egyszerűen követhetetlenné vált. Jövőre azok a foglalkoztatók, akik nem akkreditáltatták magukat, egyszerűen lehúzhatják a rolót, és szélnek ereszthetik a munkavállalókat. A fogyatékossági támogatás is akadozott, mert az illetékes megyei szervekben egyre kevesebb ügyintéző foglalkozott ezzel a törvényi szinten szabályozott ellátással.
Most valami újabb trükk készül. Az a tisztviselő, aki eddig a megyei igazgatóságon dolgozott, és mondjuk, megállapított egy ellátást, most a régióban fog egyre távolabb kerülni a kérelmező emberektől. Sebaj, majd utaztatjuk a mozgáskorlátozott embereket! De lehet, hogy valaki más fogja az ügyeket intézni, mert ő nem tudja vállalni, hogy a régióközpontba naponta 120 kilométert beutazzon. Ám az is lehet, hogy az évtizedes szaktudással rendelkező köztisztviselőt leépítik, és a helyére olyan ember kerül, aki nem tudja, hogy mi a különbség a fogyatékkal élő és a halmozottan fogyatékos személy között.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az ésszerűség diktálta létszámcsökkentés, átcsoportosítás, a szolgáltató állami apparátus lenne a közszolgálatiság lényege. De elgondolkodott-e valaki a hatékonyságon, az ügyintézés szakszerű és gyors teljesítésén, mielőtt meghozta a fűnyíróelvű döntés? Vagy tényleg komolyan gondolta, hogy az Őrségből Győrbe fog utazni a kerekesszékhez kötött ember?
Várom a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés