70 felszólalás
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az offshore-ozásról és a gazdaság fehérítéséről szeretnék beszélni, hisz a fekete- és a szürkegazdaság visszaszorítása kimutathatóan csökkenti többek között az offshore tevékenységeket, megnehezíti a jövedelemeltitkolás lehe…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Előttünk fekszik Magyarország 2017. évi költségvetése, és én az előzetes terveimhez képest másképpen kezdeném a hozzászólásomat. A Banai Péter államtitkár urat ért támadás késztetett arra, hogy lementem a frakció…
T/5052 Egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról
HIRT FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem terveztem a megszólalást a mai ülésnapon, de Gúr Nándor képviselőtársunk a szocialisták részéről felbosszantott, ezért néhány számmal szolgálnék. Tisztelt Képviselőtársam! Önök a szégyenteljes nyolc évük után folyamatosan azt kommunikálják, hogy a…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Előttünk fekszik a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, és meg kell mondjam, nem is akarok rá jobb szavakat találni, mint hogy huhog az ellenzék, hogy miért hoztuk be ilyen korá…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amint azt megszokhatták tőlem, a költségvetések vitájánál általában a fogyatékossággal élők kapcsán szoktam felszólalni, és most is így tervezem, viszont nem terveztem, hogy kritikával fogok élni az ellenzék ir…
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Ugye, arról beszélünk, hogy mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás. Hát attól, hogy az MSZP-s képviselőtársaink meg az LMP-sek igazat mondjanak. Hazudoznak, dezinformálnak, félrevezetnek folyamatosan. Egyszerűen felháborító. Legjobb pél…
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
HIRT FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Képviselő asszony - nagyon röviden, mert nem akarom elvenni a többiektől a szót -, ön azt állította, hogy ön az egyetlenegy paksi származású képviselő. Tessék elmenni a levéltárba, az őseim nem is olyan régen még ott malmot üzemeltettek meg sok mindent. Az i…
I/11922 A Kormány milyen mértékben támogatta az idei évben a gyermekek nyári étkeztetését?
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A gyermekek egészséges fejlődésének egyik alapfeltétele az egészséges étkezés. A mélyszegénységben élő gyermekek közül otthon sokan nem jutnak megfelelő mennyiségű egészséges táplálékhoz. Nagy jelentőségű az ingy…
I/11922 A Kormány milyen mértékben támogatta az idei évben a gyermekek nyári étkeztetését?
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm ismételten a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Megköszönöm a széles körű és tényleg kielégítő válaszát az interpellációmra. Természetesen válaszát elfogadom, annyi megerősítéssel, hogy nagyon fontosnak tartom, hogy 2002-ben, ami kialakult, továbbvigyük, és talán…
T/10746 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
HIRT FERENC, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság 2013. április 22-én, azaz tegnapi ülésén a T/10746. számon benyújtott, a fogyatékos személyek…
T/10746 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
HIRT FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt szeretném indítványozni, hogy a most tárgyalt törvénymódosításhoz módosító javaslatokat a mai ülésnap végéig lehessen benyújtani. Köszönöm.
T/10746 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
HIRT FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem szeretnék belekezdeni pártcsatározásokba, de azért reagálni szeretnék Pál Béla szavaira; bár ezt tegnap is megtettük a bizottságban. Szeret az MSZP lovagolni azon, hogy mi stadionokat is építünk. Én szeretném azért felhívni a figyelmet arra, hogy…
T/10746 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
HIRT FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én nem szerettem volna bizonyos szint alá süllyedni, de azért nem tudom szó nélkül hagyni Szél Bernadett képviselőtársunk hozzászólását. Alpári volt. Alpári volt, és nem szél, viharos zöldségek voltak ebben a felszólalásban. Szeretném megkérni önt, me…
A/9347 Miként biztosítja a Kormány az érintettek számára a térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatás hozzáférhetőségét?
HIRT FERENC (Fidesz): Elfogadom.
A/9347 Miként biztosítja a Kormány az érintettek számára a térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatás hozzáférhetőségét?
HIRT FERENC (Fidesz): Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát, és egyben tényleg nagy örömömet fejezem ki, hogy a kormány felmérése elkészült, és újabb lépéseket tesz az akadálymentesség ügyének a támogatására. A hozzáférhetőség infokommunikációs aspektusai közül egyébként kiemelkedő fontosságú terület…
K/9231 Miért akarták a szocialisták már 15 éve megadóztatni a nyugdíjakat?
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A szocialisták ismételten elképesztő hadjáratot indítottak a médiában az Orbán-kormány ellen a nyugdíjak járulékfizetési kötelezettségének felvetésével. Sőt továbbmegyek, ezt tutira bizonyosra vették,…
J/7271 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010.) H/7939 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtásá
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Vágó Sebestyén képviselőtársunknak szeretnék nagyon röviden a parlamenttel kapcsolatos akadálymentesítés kérdéskörében válaszolni. A vezérszónoki felszólalásában is július elején elmondta, hogy a Jobbik-frakcióiroda nem megközelíthető, nem akad…
T/6321 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttünk fekszik a T/6321. számú törvényjavaslat, amely a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról szól. Mint ismeretes, és már az előbbiekbe…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Én elsősorban Szilágyi Péter képviselőtársamnak szánnám a hozzászólásomat, meg az LMP-nek. Szeretném leütni ezt a zöldlabdát, amit itt a hengerűrtartalom kapcsán próbálnak ránk erőltetni. Én öt éve vagyok képviselő, 2006 óta, és ha nekem tud mutatni e…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A jövő évi költségvetés részletes vitája kapcsán négy olyan módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni, amelyek reményeim szerint mind kormánypárti, mind pedig ellenzéki képviselőtársaim…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Amint azt már a korábbi években is megszokhatták tőlem, általában a fogyatékossággal élők szemszögéből, érdekében szoktam felszólalni a költségvetések vitája kapcsán. Most is ezt fogom tenni, de azért néhány álta…
T/3498 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről
HIRT FERENC, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság tegnap megtárgyalta a T/3498. számú, a devizahitelek törlesztési árfolyamának rögzítéséről és…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alaptörvény részletes vitájában a 83. számú módosító javaslathoz kívánok hozzászólni. Ez a javaslat a XIV. cikk (4) bekezdését a következők szerint módosítaná - és remélem, fogja is módosítani -: Magyarorszá…
K/2261 Mennyit ér egy korábban megkötött otthonbiztosítás, ha egy váratlan természeti katasztrófa vagy nagyobb biztosítási esemény következik be?
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Hazánkban a múlt évben bekövetkezett ár- és belvíz okozta károk kapcsán egy komoly problémára hívták fel a figyelmemet a lakosság otthonbiztosításaival kapcsolatban. A hazai lakásbiztosításoknak több szintje van. Elméletileg m…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amint azt már megszokhatták tőlem, e Ház falai között általában a fogyatékossággal élők érdekében szoktam felszólalni, így fogom ezt most is megtenni. De azért előtte engedjenek meg nekem egy rövid általános vé…
I/561 Az ENSZ konvenció érvényesítése és az abból adódó kötelezettségek
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A magyarországi fogyatékossággal élők széles tábora nagy örömmel és várakozással fogadta, hogy Magyarország 2007-ben az elsők között csatlakozott a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségét biztosító ENSZ-konv…
I/561 Az ENSZ konvenció érvényesítése és az abból adódó kötelezettségek
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm ismételten a szólás lehetőségét. Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm, én elfogadom a válaszát a 600 ezer fogyatékossággal élő ember érdekében. Nagyon remélem, abban bízunk és reménykedünk, hogy a következő kormánynak lesz lehetősége azt a csorbát kiköszörülni, am…
T/10221 A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Először technikai jellegű javaslatom lenne: azt szeretném kérni, hogy a módosító indítványokat ne a részletes vita végéig lehessen beadni, hanem a mai ülésnap végéig lehessen ezeket benyújtani.
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
HIRT FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy már megszokhatták, általában a fogyatékossággal élők érdekében szoktam hozzászólni a költségvetés általános vitájában, de két kormánypárti képviselőtársam hozzászólását nem tudom figyelmen kívül hagyni. Az egyik Bókay…
T/10221 A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról
HIRT FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Csak néhány gondolatban, mint fogyatékossággal élő szeretnék hozzászólni. Nagyon örülök Török Zsolt szavainak, hogy négypárti konszenzussal ezt a törvényt el fogjuk fogadni, de jó lenne, ha a 2010-es költségvetés kapcsán az egyéb fogyatékossággal élő…