HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A magyarországi fogyatékossággal élők széles tábora nagy örömmel és várakozással fogadta, hogy Magyarország 2007-ben az elsők között csatlakozott a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségét biztosító ENSZ-konvencióhoz. A konvencióban megfogalmazottak megvalósítása, érvényesítése komoly esélyegyenlőségi javulást és esélyteremtési lehetőséget jelenthet az érintettek és családtagjaik részére, hiszen az egyezmény egyfajta kódexként átfogó módon gyűjti be a fogyatékossággal élő embereket érintő jogokat.
Tisztelt Miniszter Úr! Még mindig tisztán emlékezem, hogy az akkori Gyurcsány-kormány miniszterei és államtitkárai micsoda dicshimnuszokat zengtek ebben a témában. Csak a felelevenítés kedvéért egy akkori idézet tőlük: "Büszkén állíthatjuk: a hazai fogyatékosügyi politika kiemelkedő sikere, hogy hazánk a világon az első állam, amely mind az egyezményt, mind pedig a jegyzőkönyvet ratifikálta."
Tisztelt Miniszter Úr! Sajnos kijelenthető, hogy az elmúlt négy évben a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormányok egyetlen pozitív intézkedése a fogyatékossággal élők irányába az ENSZ-egyezmény elfogadása volt. Kijelenthető, hogy gyakorlatilag szinte nincs olyan terület, ahol az elmúlt négy esztendőben ne szenvedtek volna komoly sérelmeket a hazánkban fogyatékossággal élők, a már korábban kivívott jogaikat, támogatásaikat és kedvezményeiket tekintve. Még a nagy fogyatékosügyi ernyőszervezetek is hozzájuk méltatlan elbírálással és a korábbi években már megszokott, viszonylag kiszámítható költségvetési támogatásuk bizonytalanná, zűrzavarossá tételével kellett hogy szembesüljenek. Szomorú, hogy így van, de nagyon hosszasan sorolhatnám azokat a területeket, ahol az előző szocialista kormányok szabályosan beleromboltak a fogyatékossággal élők és hozzájuk kapcsolódók életébe és viszonylagos anyagi biztonságába.
Tisztelt Miniszter Úr! Ennyi felvezetés után kérdésem a következő. A 2007-ben elfogadott ENSZ-egyezményt követően a mindenkori kormánynak a hatálybalépést követően két éven belül kell jelentést küldenie a Bizottságnak az Egyesült Nemzetek főtitkárán keresztül. Az átfogó jelentésben számot kell adni a kötelezettségek teljesítése érdekében tett intézkedésekről, valamint az azok végrehajtásában megvalósított előrehaladásokról. Mivel az egyezmény elfogadásától, azaz 2007-től 2009-ig nem tudok a fogyatékossággal élők helyzetében történt előrehaladásról, vajon miről számolt be a szocialista kormány, ha egyáltalán beszámolt valamiről az ENSZ irányába?
Várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés