DR. TAKÁCS ALBERT, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Érdeklődők! Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese között - megválasztása után - azonnal kialakult egy jól ismert munkamegosztás, így bizonyos ügycsoportokkal az általános biztos, másik csoportokkal pedig az általános helyettes foglalkozik.

(9.30)

Ebben a rövid kis összefoglalóban két fő témát szeretnék említeni, az egyikben áttekinteném a 2005-ben általam vizsgált, elbírált, megítélt ügyeket, ezeknek főbb statisztikai és tartalmi jellemzőit, majd mondandóm második részében, miután az Országgyűlés ülésezési rendjét előrevetítve könnyen lehetséges, hogy a jövő évi megbízatásunk lejárta előtt ebben a minőségben most állok itt utoljára, egy kis összefoglalót, egy kis áttekintést bizonyos emberi jogok helyzetéről - én azt hogyan látom, mi okozott nekem ebben gondot - szeretnék önök elé tárni.

A 2005. évre az volt a jellemző, hogy a panaszok száma mérsékelten csökkent, viszont az egy-egy panaszban megfogalmazott jogsérelmek száma növekedett. Emiatt az ügyek elbírálása komplexebbé, többoldalú vizsgálatot igénylővé vált. Az ügyek összetétele számottevően nem változott; 7 százalékkal szerepeltek a 2005. évben is a pénzügyi, adó jellegű panaszok az én praxisomban, a büntetőügyek, büntetés-végrehajtási ügyek 10 százalékkal, - csakúgy, mint a korábbi években, tehát szignifikáns eltérés nem mutatkozik -; az összpanasz 5 százalékát tették ki a gyermeki jogokkal kapcsolatos panaszok; és mint a korábbi években is, az erőszakszervezeteknek, az egyenruházott szervezeteknek a működésével kapcsolatos panaszok 2-3 százalék körül mozogtak.

Figyelemre méltó a bíróságok ellen benyújtott panaszoknak a 10 százalék körüli, nem változó száma, miközben köztudott, hogy az ombudsmanoknak a bíróságok működésével kapcsolatban különösebb tennivalójuk nincs. Ennek ellenére az állampolgárok viszonylag nagy számban fordulnak hozzánk. A 2005. év során több mint 600 panaszbeadvány érkezett, ami talán jelzésként mutatja azt, hogy a jogvédelemnek ez a szerve az állampolgárok körében nem biztos, hogy a legnagyobb tekintélynek és a legnagyobb garanciának tűnik.

Ami a panaszok tartalmi részét illeti, elhúzódó eljárás, a hatóság hallgatása 5 százalék körül szerepelt az összes panaszban; a sérelmes döntés, tehát maga a tartalmi döntés több mint 20 százalékát tette ki a panaszoknak. Ez különösen kényes rész, hiszen egy-egy hatósági mérlegelést, egy-egy hatósági döntést az ombudsman csak kivételes esetben, szemmel látható, súlyos jogsértés esetén bírálhat felül és avatkozhat bele. Az eljárást sérelmező panaszok száma, a döntő többség, mint minden évben, ez 2005 során is közel 50 százalékot tett ki.

Az érintett alkotmányos jogok közül első helyen áll a jogbiztonság sérelme, körülbelül 40 százalék, és 10-10 százalékkal követik ezt a tulajdonjoggal, a jogorvoslattal, illetve az emberi méltósággal összefüggésbe hozható panaszok.

Ami már most a konkrét ügyfajtákat illeti, elsőként az adó- és a pénzügyi panaszokat szeretném kiemelni. Itt a legtöbb problémát az okozza, hogy az adó- és pénzügyi jogszabályok rendkívül bonyolultak és gyorsan változnak, az állampolgár nagyon nehezen igazodik el ezeknek a jogi előírásoknak az útvesztőiben, és nemegyszer éppen e miatt a nehéz tájékozódás miatt az az érzése támad, hogy őt valamilyen méltánytalanság, valamilyen meg nem érdemelt hátrány érte.

Adó- és pénzügyi tárgyú panaszokban érdemben nem tudunk vizsgálódni. Az érintett hatóságok eljárását tudjuk nyomon követni. Azt állapítottuk meg a 2005. év során is, hogy ez a rendkívül bonyolult, nagy létszámú és az állampolgár számára nehezen áttekinthető szervezet nem mindig viselkedik állampolgárbarát módon. Információkkal, adatokkal nem segíti az állampolgárt abban, hogy eligazodjon az adó- és pénzügyi szabályok rejtelmeiben. Hogy csak egy példát mondjak, bizonyos visszaigazolások gyakorlata nem alakult ki, így az állampolgár nem tudhatja, hogy kérése, panasza, beadványa megérkezett-e, és hogy az mikor érkezett meg. Ez az utólagos bizonyításnál számos esetben okozhat gondot.

Összességében az adó- és pénzügyi tárgyú panaszoknál bennem az a meggyőződés alakult ki - és talán ebben a jogalkotónak is van némi feladata a jövőre nézve -, hogy az állampolgár a mai napig nem közteherviselésként, hanem személyes megsarcolásként értékeli ezeket a szabályokat, és ez az intézményrendszerhez és a jogi előírásokhoz való viszonyát alapvetően befolyásolja, meghatározza.

Büntető-, büntetés-végrehajtási, rendőrségi ügyek alkotják a következő csoportot, amelyről a 2005. évvel kapcsolatban szeretnék néhány szót mondani. Itt nagyon gyakran az váltja ki a panaszt, hogy a hatóságoknak nem elég hatékony az eljárása; a tettest nem tudják elfogni, a nyomozási eljárást felfüggesztik, az állampolgár nem érzi azt a személyes és vagyonbiztonságot, amelyet ezeknek az intézményeknek garantálni kellene. Természetesen - és a vizsgálatainkból ez is kiderült - ezek a szervek önmagukban nem mindig képesek a tőlük elvárt hatékonysági követelményeket teljesíteni, önkormányzatokkal és más szervekkel való együttműködés szükséges.

Az úgynevezett erőszakszervezetek működésével kapcsolatban mindig alkalmazzuk a mondandóm második részében foglalt elvi megfontolásoknak megfelelően a szükségesség és arányosság tesztet, a szükségességnek és az arányosságnak a vizsgálatát, és jó lenne, ha ez a szükségesség-arányosság gondolkodás az érintett szervekbe, rendőrségbe, büntetés-végrehajtási szervek személyi állományába is beivódna, mert nagyon sok anomáliának a megszüntetésére alkalmas lenne. Hogy a szükségesség-arányosság mit jelent, és én ezt hogyan értelmezem, azt két példával szeretném illusztrálni. Mind a kettőnél azért állapítottam meg alkotmányos jogok sérelmét, mert a szükségesség és arányosság követelményeit az eljáró hatóság megsértette.

Az egyik esetben a teljes jogalappal, teljesen szabályszerűen előállított panaszost rendőrségi előállító helyiségben helyezték el, ahol agresszív, támadó módon viselkedett, az ajtót rugdosta és így tovább. Majd, miután a cellaajtót rázárták, egy hatósági személy bement és gázspray-vel lefújta. Nyilvánvalóan a szükségesség és arányosság teszt próbáját nem állja ki, hiszen ebben az esetben ennek a kényszerítőeszköznek az alkalmazása indokolatlan.

A másik kicsit vidámabb példa - de hát ennek a Háznak a falai között kevés megmosolyogtató dolog szokott elhangozni - a rendőrség azon intézkedése volt, amelyben csendháborításhoz hívták ki. Hangosan működő zenegépezet zavarta a lakók nyugalmát, már hosszabb ideje - teszem hozzá, hogy az önkormányzat ebben az esetben hatástalannak bizonyult a probléma kezelésében -, majd a kiérkező rendőrjárőr a következő szellemes módon oldotta meg a problémát: a ház kerítésén átmászva, a főkapcsolót lekapcsolva áramtalanította az egész épületet, és ezzel a zajforrás gyökerét is kihúzta. A szükségesség és arányosság kérdése itt is felvetődik, és azt kell megállapítani, hogy ez az intézkedés alkalmatlan ennek a követelménynek a teljesítésére.

Ezek a kis példák mutatják talán, hogy nem egy túlzó, nem egy jogbölcseleti, nem egy jogfilozófiai követelmény azt a fajta tudatosságot ezekbe a hatóságokba beleplántálni, hogy intézkedéseik előtt, főleg, ha van idő a gondolkodásra, ezt a szükségesség és arányosság koordináta-rendszert idézze fel a maga számára.

A harmadik nagy ügycsoport, amely kiemelt szerepet játszott a tevékenységemben a 2005. évben, ez a gyermeki jogok védelme. A gyermeki jogok a nemzetközi jogvédelem rendszerében az adatvédelemhez hasonló, azt megközelítő fontosságot töltenek be. Számos nemzetközi fórum monitorozza Magyarországot ebből a szempontból, ezért erre a jogcsoportra nagy figyelmet kell fordítani.

Összességében azt a megállapítást fogalmaztam meg a 2005. év tapasztalataiból, hogy az a fajta - ha szabad így mondani, és ebben egy csomó pontatlanság van - porosz típusú intézményrendszer, hogy a gyermeket bentlakással és a normális társadalmi vérkeringésből kiemelve, mintegy elszigetelve kezeljék, egyrészt túlságosan drága, másrészt nem váltja be a hozzáfűzött hatékonysági reményeket. Örvendetes, hogy a családoknál, helyettesítő szülőknél, nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek száma a 2005. év során jelentősen emelkedett, és az összes gyermekellátás körülbelül 50-50 százalékban oszlik meg a bentlakásos intézmények és a helyettesítő szülők, nevelőszülők által nyújtott ellátás vonatkozásában. Ez mindenképpen örvendetes és támogatandó dolog.

Annál is inkább, mert a klasszikus gyermekvédelmi hatóságok részben szakemberhiány, részben más felkészültségi problémák folytán gyakran nincsenek abban a helyzetben, hogy kellő időben a megfelelő megelőző intézkedéseket megtegyék, és a gyermeki jogok területén a megelőzés, az ennek a célnak szolgálatában álló programok beindítása rendkívül fontos lenne, és az általam megfogalmazott ajánlások ezt a kicsit ifjúságpolitikai aspektust hangsúlyozzák, miközben általában tartózkodni szoktam attól, hogy a policy körébe tartozó észrevételeket, ajánlásokat fogalmazzak meg.

(9.40)

Szorosan kapcsolódik a gyermeki jogokhoz a médiával kapcsolatos panaszok sorsa, ügye. A 2005. év során is változatlanul fönnállt az a tendencia, hogy nagyon gyakran a műsorszolgáltatók nem tesznek meg mindent a gyermeki jogok védelme érdekében, például nem teszik meg azt, hogy erőszakos, a gyermek fejlődését hátrányosan befolyásoló műsorszámokra a figyelmet kellőképpen fölhívják.

Általánosan elterjedt az a gyakorlat, ami egy kicsit a moralizálás világába is tartozhat, de azért komoly emberi jogi vonatkozásai vannak, hogy emberi jogi sérelmeket a televízió, a rádió előszeretettel állít be semlegesként, és ennek a gyermeki jogok szempontjából igen káros hatása van. Minden egyes esetben föl szoktam emelni a hangomat, és ha magával az adott műsorszolgáltatóval nem is tudok mit kezdeni, hiszen ezek vizsgálatára nincs lehetőségem, de állandósult a párbeszéd az Országos Rádió és Televízió Testülettel. Azt hiszem, a legnagyobb levélforgalmat az én irodám ezzel a szervezettel bonyolítja le.

Külföldiek ügyeivel, jogaival kapcsolatban csak egy momentumot szeretnék kiemelni. Annál is inkább, mert az EU-hoz újonnan csatlakozott országok némelyike e tekintetben talán jó példával jár elöl, ez pedig a magyar munkavállalók külföldi munkavállalásával és a külföldön történő jogvédelmével kapcsolatos dolog. Köztudott, hogy a magyar ombudsmannak, a nemzeti ombudsmannak ilyenkor nincs jogvédő lehetősége. Meglehetősen nehézkes a befogadó állam partnerintézményével való kapcsolat. Elképzelhető lenne, ajánlható lenne a Lengyelországban szorgalmazott és talán már meg is honosodott, külképviseleteken keresztüli munkavállalói jogvédelem meghonosítása itthon is speciális szakembergárdával.

Az oktatási ügyek a 2005. évben túlságosan jelentős szerepet az én praxisomban nem játszottak, ámde az a kevés ügy, ami keletkezett, annál hangosabb és látványosabb volt, hiszen a felvételi és a kétszintű érettségi körüli anomáliák hosszú ideig szerepeltek a nyilvánosság előtt. A vizsgálatom fő megállapítása az volt, hogy minden ilyen, folyamatokba beavatkozó állami döntésnél különösen körültekintően kell ügyelni a diszkriminációmentesség megvalósítására.

A diszkriminációnak számos formája ismeretes. A legnehezebb kivédeni a rejtett diszkriminációt, amely nem szándékos, előre nem látható tényezők együtteséből áll elő. Az adott esetben itt a korábban érettségizettek a felvételinél objektíve előnyösebb helyzetbe kerültek a tárgyévben érettségizettekhez képest azért, mert jó szándékból vagy nem kellő körültekintésből a jogalkotó olyan válogatási lehetőségeket biztosított a régebben érettségizetteknek, amely kedvezményben az újonnan érettségizettek nem részesültek. Ez diszkrimináció veszélyét idézte elő.

Az is érdekes dolog, hogy a diszkrimináció bekövetkeztéhez valamilyen statisztikai relevanciára van szükség, és a 2005. évben ez nem igazoldódott be, hiszen annak ellenére, hogy ennek a hátrányos megkülönböztetésnek a veszélye fönnállt, a számok nem mutattak lényeges eltérést a régi és új érettségiben felvettek korábbi számához képest 2005-ben sem, tehát összességében a rendszert nem találtam jónak az akkori szisztéma szerint, de a veszélyből tömeges, tényleges jogsérelem nem keletkezett.

Néhány nagyon rövidke mondattal szeretnék általános megjegyzéseket tenni, ami az ombudsmani működést nemcsak 2005-ben, hanem megválasztásom óta érintette. Ennek az egyik része arra vonatkozna, hogy az alkotmányos jogoknak az én számomra mi a tartalma. Az ombudsmantörvény más jogszabályoktól eltérően egy különös kategóriát használ, ez pedig az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság. Itt nemcsak a visszásság sokat emlegetett fogalma lehet kérdéses, hogy akkor ez most jogsértés, törvénysértés, alkotmánysértés vagy micsoda, hanem az alkotmányos jogokkal összefüggő kifejezés önmagában véve is, mert ha a jogalkotó ezt használta, akkor nem biztos, hogy emberi vagy alapvető jogokra gondolt ez alatt, hiszen ezek a fogalmak jól ismertek és használtak is a jogszabályokban.

Az alkotmányos jogok valószínűleg a jogok egy olyan csoportját jelentik, amelyek az alkotmánnyal összhangba hozhatók, és amelyeknek alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság nem állapította meg; tehát amelyek alkotmányszerűen léteznek. Ez a nagyon sok jog azt eredményezi, hogy a hagyományos emberi jogi rendszer - mint ahogy Ady Endre írta 1909-ben - széthullik darabokra, és minden láng külön-külön lobban. Valamilyen módon ennek a rendszernek az egységét helyre kéne állítani. Az én fölfogásomban ennek az egységnek a helyreállítására az emberi méltóság kategóriája és jogi fogalma alkalmas.

Problémát jelenthet természetesen, hogy emberi méltóságon mit értünk, hiszen ez egy rendkívül változékony fogalom, és az ókortól kezdve egészen napjainkig a legkülönbözőbb fogalommal, a legkülönbözőbb tartalommal használták. Az ókorban közmegbecsülést, kicsit később a skolasztikában az istenképiséget, a reneszánsz idején az szabad akaratot, a felvilágosodás korában az örök erkölcsi törvényt, majd később az autonómiát, az egyén cselekvési szabadságát jelentette. A különböző értelmezésekből az derül ki, hogy az emberi méltóságnak van egy komparatív eleme, egy összehasonlíthatósági eleme, és ebben az összefüggésben az emberi méltóság tulajdonképpen a jogegyenlőséget és a diszkriminációmentességet jelenti. Erre próbáltam is utalni, hogy ebből kiindulva az én tevékenységemben a diszkriminációmentesség nagy szerepet játszott.

Az összehasonlítás, a komparatív elv mellett az emberi méltóság másik összetevője pedig egy szubsztanciális, egy értéktartalom, hogy mit is jelent tartalmilag az emberi méltóság. Ennek a meghatározása már lényegesen nehezebb.

Elfogadván azokat a külföldi mintákat, teszteket, amelyek elsősorban az Amerikai Egyesült Államokból, másrészt Németországból származnak, és természetesen a magyar Alkotmánybíróság is erre tekintettel alakította ki a maga felfogását, ez szabad cselekvési lehetőséget jelent társadalmi korlátok között. Ez azt jelenti, hogy az emberi méltóságnak is vannak megszorításai.

Vannak természetesen olyan példák, amelyek az emberi méltóság politikai ízű, veszélyes használatára vonatkoznak, és itt most szándékosan említek külföldi példát. 1993-ban Németországban foglalkoztak a Honecker-üggyel, hogy az egykori pártfőtitkárt szabad-e megbüntetni. Az állam lemondott büntető hatalmáról azon a címen, hogy a büntetés ebben az esetben már nem érné el célját. Tették ezt abban a Németországban, ahol a büntetőjogi felfogás hagyományosan Hegel jogfilozófiáján alapul. Számomra nyilvánvaló, hogy Honeckert nem akarták megbüntetni, és ennek politikai motívumai vannak. Ezzel csak arra szeretnék utalni, hogy amikor az emberi méltóságot és az ebből következő kategóriákat használjuk, akkor a sok és a világos beszéd szükséges, hogy ilyenfajta csúsztatásokra ne kerülhessen sor.

A másik gondot - amelyet egy perc alatt szeretnék megemlíteni - az az államszervezet, az az államreform jelenti, amelyben az ombudsmanok is elhelyezkednek. Ma azt hiszem, a legdivatosabb jelszó az olcsó állam követelményéről beszélni, miközben határozott véleményem, hogy a jogállam és az az állam, amelynek mi is alkotóelemei vagyunk, nem olcsó állam, és nem lehet olcsó állam. Az ombudsmani működés éppen arra irányítja rá a figyelmet, hogy az állami kontroll, az állami ellenőrzés nagyon sok területen hiányzik.

Az államreform azt természetesen jelenti, hogy nem az államnak kell egy buszjáratot működtetni, hogy nem az államnak kell az orvos kinevezésébe vagy az általa választott terápiás módszerekbe beleszólni, de azt is jelenti másfelől, hogy működtetni kell azokat a kontrollmechanizmusokat, amelyek az anomáliákat kezelni tudják. És ez az ellenőrzés, amely nem érte el még azt a hatékonyságot nálunk, amely szükséges lenne, a drága jogállamnak egy fontos eleme. Tehát amikor a tisztelt Ház olyan kérdésekben foglal állást, ami az államszervezet olcsóságát vagy drágaságát érinti, akkor kérem, fontolják meg azt az összefüggést, hogy ez nem jelenthet általános leépítést, nem jelenthet általános olcsóbbá tételt, mert bizonyos területeken természetesen vannak takarékossági tartalékok az államszervezet működésében, más tekintetben viszont sokkal nagyobb ráfordítást, sokkal nagyobb intézményfejlesztést igényel az állam. Kétségkívül a struktúra változik, ha a hagyományos hatalmi, erőszakállamból egy szolgáltató, ellenőrző állam funkciójában való elmozdulás szükséges.

Az utolsó szó jogán pedig azt szeretném mondani, hogy az Országgyűlés, a közvélemény általában az ombudsmanok munkáját értékeli, mond róluk pozitívumokat vagy negatívumokat.

(9.50)

Én ezen a helyen is szeretném hangsúlyozni azt, hogy a mi munkánk igen nagy mértékben függ annak a kitűnő szakértői apparátusnak a segítségétől, támogatásától, annak a 130 embernek a közreműködésétől, akikre mi támaszkodunk. Az ő javaslataikat én személy szerint el tudom rontani, ezért a felelősséget és a kritikákat természetesen vállalom, viszont az ő hozzáértésüket, az ő tudásukat nem tudom überelni, ezért a dicsérő megjegyzések nagyobb részben őrájuk tartoznak.

Ennek fényében kérem az Országgyűlést, hogy ha mi már nem leszünk, ezt az intézményt akkor is nagy szeretettel és nagy törődéssel övezze, és a maradó munkatársakra tekintettel adják meg azt a támogatást és figyelmet, amelyet nekünk személyesen volt módunk az elmúlt öt évben élvezni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu